Vissza a lemezajánlókhoz

THE JULIANA THEORY
Love
2003 Epic Records

Hol van már az 'Understand This Is A Dream', vagy akár az 'Emotion Is Dead'? Hogy-hogy hol?! Hát természetesen mindkettő a gyűjteményemben. Persze nem is erre vonatkozott költői kérdésem, amely a 'Love' hallgatásakor merült fel bennem. Sokkal inkább arra próbáltam utalni vele, hogy az új album szinte semmiben sem emlékeztet a két első nagylemezre. Mégis, aki szereti a fent említett korongokat, annak nagy eséllyel a 'Love'-ban is sok öröme lesz.
Az új CD mindazonáltal logikus folytatása a 'Music From Another Room' EP-nek. Érdekes módon az EP eklektikussága is átragadt az új lemezre. Az előbbi esetében ennek egyszerű magyarázatát a dalok keletkezési időpontjában találtuk, amely több évet ölelt fel, míg most inkább a CD hossza (több mint ötven perc) az, ami lehetőséget adott a kísérletezgetésre, a zenei kalandozásra. A sznob kritikusok, akiket azért fizetnek, hogy pár meghallgatás után minden rosszat elmondjanak bármiről, el is vesztették a fonalat, és erősen kritizálják a csapatot, a lemezt túl hosszúnak, erőltetettnek és fárasztónak találva. Ám ez nem számít újdonságnak; a The Juliana Theory sosem volt 'cool' zenekar, mint azt Brett is elmondta egy interjúban. Míg a rajongótábor létszáma és fanatizmusa állandóan növekszik, a csapat folyamatosan támadások kereszttüzében áll a kritikusok és az internetes fórumok 'névtelen hőseinek' részéről. A 'Love' valóban nem olyan slágeres, könnyen emészthető muzsikát tartalmaz, mint az első két nagylemez, ám szerény véleményem szerint a legkevésbé sem baj, ha egy csapat képes a fejlődésre.
A TJT pedig fejlődött, ez tagadhatatlan. A poszt-hardcore, emo hatások helyett sokkal inkább a klasszikus rock gyökerek szolgáltattak tápanyagot a koronghoz. A 'Bring It Low', vagy a 'Repeating, Repeating' klasszikus rock nóta, amelyen még a hetvenes évek proto-metalja is érződik itt-ott. A 'Congratulations' is részben ide sorolható, ám jóval modernebbnek érzem, ráadásul Brett hardcore múltja is feltör egy felfokozott pillanatban a dal közepén, amely az egész lemez érzelmi csúcspontjának is tekinthető akár. Az első slágernek kikiáltott 'Do You Believe Me'-n érdekes módon a U2 hatását érzem, holott maga a dal nem igazán 'U2-s'. A 'Jewel To Sparkle'-ben pedig kiválóan érvényesül Chad bőgőjátéka és az új, picit torz, vastag bőgőhangzás, amely az albumot jellemzi. Ha már itt tartunk, hozzátenném, hogy nemcsak a basszusgitár, de a dob hangzása is sokkal jobban tetszik, mint eddig bármelyik kiadványon. Arról nem is beszélve, hogy az új dobos, aki egyúttal a harmadik Josh a bandában, jóval élvezetesebben játszik elődjénél.
Az első öt-hat szám által alkotott 'rock-block' után lelassul a tempó, sok a mérsékeltebb nóta. A 'White Days' című ballada nyitja a sort, amelyet a 'The Hardest Things', egy soft rock dal követ. A 'DTM' ismét egy, a vérkeringést stimuláló darab, a 'Trance' kissé elvontabb, lassú, ám még mindig viszonylag erőteljesebb alkotás. Az 'In Conversation' olyasvalami, amit eddig a TJT még nem csinált; mintha egy brit pop-rock számot hallanánk. Az 'Into The Dark' nem újdonság, hiszen az 'Emotion Is Dead' nyitódaláról van szó, amit természetesen újra feljátszottak, jelentős módosítások nélkül. Nekem az eredeti valahogy mégis jobban tetszik; arra az albumra jobban is illett. Az 'As It Stands' egy rövid gitár+ének dal, amely valahogy lóg a levegőben, nem passzol olyan jól a helyére, mint a 'Something Isn't Right Here' annak idején az 'Emotion Is Dead'-en. A záró 'Everything' elején, és itt-ott közben is hallható analóg szintetizátorok akár a Kraftwerkben is megállnák a helyüket, de a nóta egészét nem ezek jellemzik hála Istennek. Nem rossz a dal, ám hatása sehol sincs a 'You Always Say Goodnight, Goodnight'-éhoz képest. Igaz, rövidebb is, nem lehet annyit 'építkezni' benne, de nem is érzek benne akkora potenciált őszintén szólva.
A 'Love' tehát nem lett a kritikusok kedvence, ám a lényeg nem is ez, hanem hogy a rajongók mit szólnak hozzá; növekszik-e, ne adj' Isten csökken-e a számuk. Utóbbit majd az idő eldönti, ám az biztos, hogy az én szeretetem töretlen a banda iránt.

--kristóf--