Vissza a lemezajánlókhoz

LAST CHAPTER
Paths To Always
2002 Brainticket Records

A '97-es, zseniális 'The Living Waters' után sokáig úgy tűnt, a Last Chapter egylemezes csoda volt csupán. Mint emlékezhetünk rá, azon a lemezen se volt saját énekese a csapatnak, így a Solitude Aeturnus legénységéből kölcsönöztek egyet. De még milyet: Robert Lowe a világ egyik legjobb metal-énekese, és ezt az 'élő vizekbe' fejest ugorva is bizonyította.
Mintegy fél évtized múltán aztán újra hallatott magáról a zenekar, aminek fő oka, hogy készített egy új albumot, immár saját frontemberrel. Az új torok, Shawn Green hasonló tartományban és felfogásban énekel elődjéhez, így a váltás abszolút nem drasztikus, még ha Shawn tudása nem is ér fel Robertéval. Nem mintha rosszul énekelne, de hát nyilván nem lehet mindenki a világ egyik legjobb metal-énekese. A zene is hasonló, mint volt, a legfeltűnőbb különbség az, hogy visszább vettek a pszichedeliából, több a száraz doom a la Black Sabbath. Ez se különösebb probléma, a 'Paths To Always' ettől még jó lemez marad, legfeljebb nem 'annyira jó', mint az első. A gitártémák ugyanis itt is jók, a dobolás is, és azért valami megmaradt a debütalbum atmoszférájából. A téma is maradt apokaliptikus, persze ilyen névvel, hogy 'Utolsó fejezet', ez sem mondható furcsának. A CD legnagyobb zenei poénja az instrumentális 'Three, Two, One...', ami címét fő témájának sajátos ritmikájáról kapta (vagy fordítva?). Így leírva talán nem egészen világos, mit is akartam ezzel mondani, de a számot meghallgatva szerintem mindenki rá fog jönni.
Feledtetni tehát nem tudja az első korongot a második, de felidézni a hozzá fűződő kellemes emlékeket igen, illetve továbbiakkal is gazdagítja a hallgatót. Kár, hogy mikor végre úgy tűnt, tényleg összeállt a csapat, és igazán beindulhat a Last Chapter szekere, egyszerre csak valóban feloszlott, így a 'Paths To Always' lett az utolsó fejezet. (Hacsak újabb öt év múlva, 2007-ben nem folytatja a gárda az ő számolását háromig.)

--kristóf--