Vissza a lemezajánlókhoz

LIVING SACRIFICE
The Hammering Process
2000 Solid State Records

A legfiatalabb korosztályt kivéve mindannyian emlékszünk még a november 7-ei 'ünnepségekre'. Általános jellemzőjük volt ezen rendezvényeknek, hogy a résztvevőknek semmi kedve nem volt ünnepelni - ami nem csoda, hiszen nem is volt mit. Az Úr 2000. esztendeje óta azonban újra van miről megemlékezni november 7-én. E jeles napon jelent meg ugyanis a Little Rock-beli (Arkansas állam, USA) Living Sacrifice várva várt ötödik albuma, amely a 'The Hammering Process' címet viseli. A lemez megjelenését mintegy három éves várakozás előzte meg. A rajongók azonban ez idő alatt sem feledkeztek meg kedvenceikről, sőt, a hosszú szünet csak fokozta az izgalmat - nemkülönben a fiúkkal szembeni elvárásokat. 'Vajon át tudják-e ugrani a korábbi munkáik révén saját maguk által magasra tett lécet?' - tördeltük sokan kezünket aggodalmaskodva.
Aztán eljött a nagy nap, betettem a lemezt a lejátszóba, elindítottam, és...
És nem történt semmi... Jó hangzás, jó zenészek, de semmi több... Ez volt az első reakció. Még a Lance (szokás szerint) fantasztikus játékát kiegészítő második dobos sem igazán tudott örömöt okozni. 'Valahogy nem ezt vártam, többet vártam Tőletek!' - tettem be csalódottan a jól bevált FewLeftStanding-et, hogy bánatomat feledtesse.
De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Meghallgattam még egyszer. És akkor: a hatodik nóta közepén, a semmiből egyszer csak előtűnt egy többszólamú, fülbemászó énekharmónia, éles kontrasztban Bruce szokásos, markáns, férfias, határozott hangjával. Aztán a következő dalban egy akusztikus gitárszóló. Majd az az utániban egy, az 'Inhabit'-et idéző 'monster' riff. Óriási!
Kezdtem sejteni, hogy csupán arról lehet szó, ami gyakran jellemez egy igazi klasszikust. Nem adja ki magát elsőre, a felszínes hallgatónak nem mondja el titkait. Olyan, mint egy félénk kiskutya; az embernek meg kell barátkoznia vele, hogy a bizalmába avassa.
Többször meghallgatva mind több és több oldalát mutatta meg nekem. Azóta is rendszeresen hallgatom, de a mai napig van mondanivalója. Mindig tud újat nyújtani. Ezek a fiúk felnőttek. Nemcsak életkorukat tekintve, de a feladathoz is. Mind a zene, mind a szöveg nagyságrendekkel felülmúlja a kortársak produkcióinak nagy részét, de a LS korábbi munkáit is lepipálja, ha nem is feledteti.
Zeneileg a csapat maradt a 'Reborn'-on megismert metalcore-nál, de rengeteget hozzátett, jócskán kiterjesztve a stílus határait. A második dobos zseniális húzás, remekül kiegészíti társát, kitöltve az emberi mivoltunk korlátozottságából (ld. max. két kéz, két láb) fakadó űröket a ritmusszekcióban. Az új gitáros, Rocky szólói érettek, egyediek, helyenként fütyülni való dallamokkal, máshol inkább a technikai tudást csillogtatva. A már említett dallamos énekharmóniák sem higították fel a hangzást, ám változatosabbá, kifinomultabbá tették a zenét.
A szövegek tartalmukat tekintve maradtak a zenekar esetében hagyományosnak tekinthető szellemi témáknál, mint az újjászületés ('Bloodwork', 'Altered Life'), a szellemi harc ('Flatline'), a megváltás ('Perfect'), vagy az önátadás ('Not My Own'). Mindezt azonban sokkal költőibben, stílusosabban, helyenként emiatt talán elsőre nehezebben érthetően, gondolkodtatóbban megfogalmazva.
A 'The Hammering Process' egyszerre modern és hű a zenekar gyökereihez. Ha valakinek nem 'jön be' elsőre, ne adja fel! A szokottnál szvsz gyengébb borító egy igazi mesterművet takar. Alig várom a folytatást! (Idén ősszel jön egyébként az is az ígéretek szerint.)

--kristóf--