Vissza a lemezajánlókhoz

LIVING SACRIFICE
Conceived In Fire
2002 Solid State Records

A 'The Hammering Process' után ez ember alig várta, hogy jöjjön végre a folytatás. Hát most itt van. Már hónapokkal a megjelenés előtt lehetett hallani innen-onnan, hogy az új korong jóval szigorúbb lesz az előzőnél. Ez nem számított éppenséggel rossz hírnek, elég volt csak a 'Reborn'-ra gondolni. De hogy még annál is súlyosabb művel rukkoljanak elő Bruce-ék, az már a sci-fi határait súrolta, annyira nehezen elképzelhetőnek tűnt.
És mégis. Beigazolódott a régi mondás, mely szerint a tények gyakran sokkal izgalmasabbak a legvadabb kitalációnál is. Mert a 'Conceived In Fire' röviden kifejezve megsemmisítő erejű. Bár még nem hallottam annyiszor, mint a korábbi lemezeket, úgy érzem, jóval összetettebb a produkció. Kicsit olyan, mintha mindegyik régi albumból átvettek volna valamit. Itt-ott jelen van a 'Living Sacrifice' slayeres csapkodása, a 'Nonexistent' és az 'Inhabit' death metalja, a 'Reborn' brutalitása, és a 'Hammering Process' kifinomultsága egyaránt. Nézzük hát végig sorjában, mi is került a hatodik LS CD-re.
Itt aztán nincs helye holmi andalító intróknak, az 'Imminent War'-ral rögtön a közepébe vág a banda. (In medias res, hogy antik műveltségű olvasóimnak is kedveskedjek.) A nóta egyes részeiben különösen jól érvényesülnek Matt ütős színezgetései. A dal egyébként a választott népről és a jelenlegi közel-keleti helyzetről szól. Mondhatni, aktuális. A végén hallhatunk még egy, a Believerre (van, ki e nevet nem ismeri?) emlékeztető riffet is.
A 'Symbiotic'-ból származik a lemez címe, itt hangzik el a 'conceived in fire' ('tűzben fogantatott') sor. Talán az album egyik slágerének is kinevezhetnénk. Kellemes, folyamatos ritmusa, lüktetése van, szinte teljesen hiányzik belőle a sok dalban fellelhető szaggatás. Matt itt is alaposan kiéli magát, és végre hallani is, amit játszik anélkül, hogy különösebben meg kéne erőltetnünk a fülünket. Jó a gitárszóló is.
A harmadik nóta aztán szaggatás terén behozza azt, amit az imént elmulasztottak megtenni. Nem is csoda: a téma ugyanis egy ismerős öngyilkossága. Ennek tükrében érthető a zaklatottságot kifejező muzsika. Igen hatásos a halkan elmondott rövid betét a dal közepén, amihez hasonló a 'Symbiotic'-ban is fellelhető, csak ott nem tettem említést róla.
A 'The Poisoning' méltóságteljesen indul, és csak fokozatosan éri el a csúcspontot. Az elején Mattet énekelni is hallhatjuk (sőt, rögtön két szólamban), majd Bruce átveszi a mikrofont, de a hangulat csak majd a második versszak után hág a tetőfokára. A tempó mindenesetre mindvégig megmarad olyan mérsékeltnek, mint az elején volt. Ebből úgy sejtettem, hogy ezután valami nagyon lendületes dalnak kell következnie.
Mit mondjak, Aigner Szilárdnak lenne mit tanulnia tőlem. A 'Send Your Regrets' rögtön a kezdésnél kiüti a hallgatót, és nem is igen engedi felállni a végéig. Míg Lance a dal végét leszámítva viszonylag egyszerűbb, ám annál magukkal sodróbb témákat hoz, Matt kisebb-nagyobb 'mütyürjein' igyekszik fokozni a hangulatot, nem is sikertelenül.
A 'Subtle Alliance' sem a gyors dalok közé tartozik, ám az egyik legsúlyosabb a CD-n. A sok kétlábdob is csak tovább erősíti ezt a hatást. Elhangzik a lényeg is: 'csak egy út vezet kifelé innét, a Te jelenlétedbe, Jézus; kitörni a szabadságba'.
Az 'Into Again'-nel aztán mintha oda is értünk volna: egy kellemes hangulatú, lírai instrumentális dal. Akár egy emo-banda is játszhatná; igaz, Lance jellegzetes stílusa azonnal 'leleplezi' a bandát.
De a java csak most jön: a 'Separation' a banda születésének idejét idézi fel, amikor még a Slayer-féle thrash metal volt a menő. A 'Separation' gyors, pörgős, hihetetlenül energikus nóta. Emlékeztet a 'Reborn' záródalára, a 'Liar'-re is, főleg a gitárszóló, amelyet a két gitáros megoszt egymás között. De akad ebben a dalban az 'Inhabit'-re jellemző fénysebességű death metal-betét is, csak hogy mindenki találjon magának valami kedvére valót.
A 'Black Seeds' megint egy lassabb és szaggatottabb dal. Suttogós kezdés után a refrénben (már ha annak lehet nevezni) Bruce visszanyeri hangját. A gitárszóló ezúttal felejthető, ám az utolsó négy ütemben a dobot érdemes többször is visszahallgatni.
Az 'Ignite' első fél perce mintha tévedésből került volna a CD-re, de aztán 'helyreáll a rend', és olyan szaggatásba kezdenek a fiúk, amilyet már régóta (mintegy fél perce) nem hallhattunk tőlük, aztán a refrénben egy dallamosabb, folyamatos riff oldja fel a feszültséget, tipikusan Lance-es dobolással. A harmadik perc végén egy monster riffet vetnek be, és végre Rocky kedvére tesz rajongóinak egy egészséges szólóval, ami után a refrén zárja a nótát.
A 'Distrust' a 'Hammering Process'-t idézi fel ismét; középtempós dal, dallamosabb, de változatlanul súlyos gitártémákkal. Szövegében cselekvésre szólítja fel mindazokat, akik szeretnék, hogy az életük jobbá váljon, ám eddig nem sokat tettek érte.
A 'The Martyr' az egyik legnagyobb kedvencem - nemcsak erről az albumról, de a teljes LS életműből is. Félelmetesen súlyos death metalos kezdés után pörgős riff visz végig minket az első két versszakon, aztán egy kétlábdobos átvezetés után jön a refrén: dallamos alap, középtempó, teljes meggyőződéssel 'éneklő' Bruce, a szövegben pedig a kivégzést váró mártír. S mielőtt ezen lenne időnk elelmélkedni, visszatér a gyors alap, s hozzá Rocky füstölő szólója. Aztán megint ugyanott tartunk, mint a második versszak után: átvezetés, refrén, kivégzés, s ajándékba egy mérsékeltebb, ám gyönyörű gitárszóló (ikergitárral!!!).
Már csak a 'Reach For The Sky' van hátra, mely zaklatott kezdés után hirtelen megnyugszik, és méltóságteljes hálaadásba megy át.
Nos, nagyjából ennyit nyújt az új LS. Vagyis nem! Mert egyszerűen lehetetlen leírni, amit a CD kínál. Azt az erőt, azt a profizmust és elszántságot, amit ez az öt arkansasi fiatalember képvisel, hallani kell. De legalábbis érdemes.

--kristóf--