Vissza a lemezajánlókhoz

LUTI-KRISS
Throwing Myself
2001 Solid State Records

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, akiknek lehetőségük volt élőben látni a zenekart 2001 nyarán, európai koncertkörútjának egyik állomásán. De haladjunk sorjában.
A 2000 végén, 2001 elején megjelent keresztény szigorú zenei albumok közül az egyik, amely megragadta a figyelmemet, az általam addig nem hallott atlantai Luti-Kriss első nagylemeze volt. Arról is a negyedik, 'Light Blue Collar' című nóta keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Az elején hallható riffet joggal nevezhetjük megsemmisítő erejűnek még akkor is, ha az 'Annihilation' (magyarul 'megsemmisítés', 'megsemmisülés') címet az előző szám viseli. A lendületes kezdés után Josh eltorzított hangja fokozza az intenzitást. A végén valamelyest lelassul, de azért attól nem kell tartani, hogy unalomba fulladna a produkció. Ennyit a kezdetekről. S most ugorjunk rövid időre vissza a koncerthez.
Az ominózus fellépést megelőzően többekkel is beszéltem, akik már látták a zenekart. Mindegyikük egybehangzóan állította, hogy hasonló élményben még nem nagyon volt része, semmiképpen nem szabad kihagynom. Ezzel együtt is megdöbbentett, amit láttam. Ennyire energikus, tüzes, fiatalos csapattal ritkán találkozni. Sok sportolót megszégyenítenének színpadi teljesítményükkel, azt hiszem. Különösen tetszett, amikor az első szám közepén az énekes már egy reflektortartó állványról lógott fejjel lefelé. Aztán mikor bejelentette, hogy a következő nóta a már említett 'Light Blue Collar' lesz, nagyon izgultam, hogy az elragadtatás lehetőleg ne az elkövetkezendő három percen belül történjen meg. Szavakkal nem leírható az élmény, amit a dal élő változata okozott. A sort hosszan folytathatnám, de inkább ott venném fel a fonalat, hogy a show után személyesen elbeszélgettem a banda tagjaival, akik nagyon kedvesek és türelmesek voltak velem - de a többi rajongóval is - annak ellenére, hogy fárasztó nap állt mögöttük.
Ilyen előzmények után nem lehet azt várni, hogy elfogulatlanul nyilatkozzam az albumról. (De ez nem is baj, elvégre lemezajánlót nyilván olyasmiről ír az ember, amit szeret.) Mentségemre szól, hogy másoktól is pozitív véleményeket hallottam róla, tehát valószínűleg tényleg jó a lemez. Legalábbis azok számára, akik valami igazán súlyos, de nem feltétlenül gyors muzsikára vágynak.
A Luti-Kriss az Amerikában oly divatosnak tűnő metalcore vonalat színesíti, annak is a kaotikusabb irányzatát. Forradalmároknak nem nevezném a fiúkat, de azért azzal sem vádolhatjuk őket, hogy valakit másolnának. Megtalálták a saját hangjukat, még ha az elemeiben emlékeztet is olyan csapatokéra, mint a Training For Utopia, vagy mondjuk a Zao. A 'Throwing Myself' ígéretes anyag, megmutatja a csapatban rejlő potenciált, de remélem, nem aknázta ki teljesen, maradt még valami a folytatásra is. Kedvenc dalaim - a 'Light Blue Collar' mellett, természetesen - a lassú, lírai (tényleg az!) 'A Chase In The Crowd', valamint a szintén visszafogottabb 'Petty Larson'. Ja igen, és most jön a szokásos kérdés, hogy: 'Jó-jó, de vajon miről énekelnek?' A talányos számcímek senkit ne zavarjanak meg, a szövegek nélkülözik a kertelést, a kétértelműséget. Egyenes beszéd az, amit hallhatunk bennük. Csak találomra ragadnék ki néhány sort: 'az én Istenemnek: dicsőség', 'az életem már a Tiéd', 'a Te akaratod legyen meg'. Egy szövegrészletet emelnék ki még külön: 'kezeimen keresztül nézek rád'. Azt hiszem, ez igen tömören összefoglalja, hogyan is tekint Jézus az emberekre, mekkora az Ő szeretete irántunk, aki hagyta, hogy átszúrják kezét-lábát, és keresztre feszítsék értünk.
A Luti-Kriss tagjai nem is feledkeznek el róla, hogy hálájukat kifejezzék Megváltójuknak - zenéjükkel újabb okot adva a rajongóknak arra, hogy hasonlóképpen tegyenek.

--kristóf--