Vissza a lemezajánlókhoz

PARAMAECIUM
A Time To Mourn
1999 Paramaecium

Két olyan epikus doom-opusz után, mint az 'Exhumed Of The Earth' és a 'Within The Ancient Forest' voltak, az 'A Time Time To Mourn' némileg meglepőre sikerült.
A meglepetések egyike, hogy távozott a dobos Jayson Sherlock, és helyét a számomra ismeretlen Mark Orr vette át, aki ezzel nem került irigylésre méltó helyzetbe, hiszen Jayson nagy népszerűségnek örvend mind a rajongók, mind a szakma képviselői körében. Mark mindenesetre jól oldotta meg feladatát; ha nem is feledteti, de remekül pótolja Jaysont. Másik meglepetés a gitáros Ian Arkley érkezése. Ian a melbourne-i Paramaecium 'idegenlégiósa', hiszen Angliából repült át a lemez felvételére a stúdióba. Ian Arkley-t jól ismerhetjük a kilencvenes évek elejének keresztény thrash-bandájából, a Seventh Angelből, illetve az annak feloszlása után alapított gótikus doom-zenekarából, az Ashen Mortalityből, amelyben együtt zenél feleségével. Ian sok metal-rajongó kedvencévé vált sajátos stílusával, amelyet ezúttal a Paramaecium muzsikájába is sikerült beintegrálnia, ugyanakkor meg is őriznie. Ian nemcsak gitárosként, de zeneszerzőként is közreműködik a lemezen; a közös részeket még otthon írták meg Andrew-val, amikor utóbbi ellátogatott hozzá a brit szigetre. További meglepetést okoz a lemez hossza: az eddigi gyakorlattól eltérően ezúttal a CD időtartama nem haladja, még csak nem is közelíti meg az egy órát (40 perc 43 másodperc a pontos érték). Kevesebb a szimfonikus hangszer is, mindössze a fuvola és a hegedű maradt belőlük. Maradt nagy örömömre a női énekes is, sőt, mintha ezúttal maga Andrew is többet énekelne. Persze maradt senki máséhoz nem hasonlítható hörgése is. Újítás a dalok száma is: ezúttal nem hét, hanem nyolc nóta található a CD-n, bár az utolsó szám az elsővel szinte teljesen megegyezik zeneileg: ugyanazt a témát ismételgetik a muzsikusok, a vendégénekesnő Tracy Bourne pedig itt is ugyanúgy lehetőséget kap a 'szárnyalásra' a dal végén. Ezenkívül mintha a dalok szerkezete is egyszerűsödött volna a korábbiakhoz képest; még egy 'slágert' is találunk lemezen: az 'I'm Not To Blame' egyszerű felépítésű, fogós, az átlagnál (mármint a Paramaecium átlagánál!) gyorsabb nóta, az egyik kedvencem. A másik kedvenc a 'Live For The Day', főként gyönyörű refrénje miatt, amelyben duettet énekel Andrew és Tracy. És végre egy olyan elem, amely még nem ártott egyetlen metal-bandának sem, a Paramaecium korábban mégsem igen alkalmazta: igen, a gitárszóló! Ó, azok a szólók! Ian gitárszólói a Seventh Angelben! Azok köszönnek vissza az 'I'm Not To Blame'-ben és a 'Live For The Day'-ben egyaránt. Nagyon jók a hegedű témái is, ráadásul elfogultak is lehetünk, hiszen 'Atilla Kuti', azaz Kuti Attila a felelős értük, akinek, mint Andrew tájékoztatott, magyarok a szülei.
A mai rohanó világban jól esik néha megpihenni, kicsit kifújni magunkat. Ilyenkor jól jöhet egy olyan nyugodt CD, amilyen az 'A Time To Mourn'. Andrew-ék aztán nem éppen kapkodós típusok, nem sietnek sehova, az biztos. Mégis odaérnek valahogy az album végéhez, és olyankor egy kicsit sajnálom, hogy nem készítettek ezúttal is egy hosszabb lemezt, mert még szívesen elhallgatnám őket egy darabig...

--kristóf--