Vissza a lemezajánlókhoz

PETRA
Jekyll & Hyde
2003 Inpop Records

Petra. A keresztény rockzene egyik emblematikus figurája, amely az elmúlt tíz évben is futószalagon szállította az albumokat, mégis sokan már tíz éve vártunk erre az lemezre. Hozzá kell tennem, egyre csökkenő reménnyel. Hogy miért? Hát mert tíz éve nem jelent meg normális rockzenei albuma annak a zenekarnak, amely valaha büszkén hirdette, hogy a neve is 'Rock'-ot (magyarul 'Kősziklát') jelent. A Petra ehelyett önmagát parodizálta egyre könnyfakasztóbb módon. S mindezt miért? Hát mert - úgymond - 'el akarták érni a fiatalokat a zenéjükkel'. Mit mondjak, gratulálok. Már csak arra lennék kíváncsi, ki volt az az 'okos', aki kitalálta, hogy a kilencvenes évek fiataljait nehezebb az egészséges rockzenével elérni, mint a nyolcvanas években lehetett az akkoriakat. Pedig a '93-as 'Wake-Up Call' idején még minden olyan szépnek tűnt: a banda megszabadult az őt koloncként fojtogató John & Dino Elefante producerpárostól, és megmutatta, mekkora erő van benne még annyi év elteltével is. Erre rögtön utána visszatért a két Elefante, és mintha csak a porcelánboltban lettek volna, tönkreverték az együttest. Nyolc év kellett hozzá, hogy a Petra magához térjen, de végre felébredt a kábulatból, és frissebb, mint valaha!!!
Kinek kell már a 'Wake-Up Call'?! (Nekem, de ez most mellékes.) Most, mikor itt van a 'Jekyll & Hyde', a fedélzeten ismét a veterán, alapító Bob Hartman 'kapitánnyal'! Meg persze az egyetemes rocktörténet egyik legeslegkiválóbb torkával, a jelek szerint örökifjú John Schlitt 'kormányossal'. A hűséges 'fedélzeti tiszt', a már több mint egy évtizede a Petrában doboló Louie Weaver év elején kapta meg felmondólevelét, az ő helyére a producer Peter Furler (Newsboys) ugrott be. Rajtuk kívül több zenész/vokalista 'matróz' is bevonult a stúdióba, hogy a legénység teljes legyen.
A 'Jekyll & Hyde', mint a címe is sugallja, kétarcú lemez. Egyrészt a Petra visszatért gyökeréhez, a rockhoz, és dögösebb anyagot hozott össze még az általam igazán nagyra értékelt 'Wake-Up Call'-nál is. Másrészt a 'Jekyll & Hyde' korszerű is, ám ehhez a jelenlegi producer nem tartotta szükségesnek, hogy belerángassa a Petrát az aktuális trendekbe. Igaz, gitárszóló sajnos nem nagyon jutott a korongra, de a CD nem lett 'trendi', és ezért hálám innen is jár Peter Furlernek. Megmaradt a Petra másik védjegye, a remek vokál is.
Természetesen a jó hangzással nem lehet jóllakatni a hallgatót, kellenek a jó dalok is. Azt hiszem, Bob Hartman neve garancia rájuk, és a rutinos muzsikus bizonyította is, hogy nem kopott meg dalszerzői tudománya. A rá jellemző merész, mégis mindig jól elsülő hangnemváltások ezúttal is gazdagon fellelhetők a zenében, akárcsak a fogós, jól énekelhető refrének. Az elmaradhatatlan balladá(ka)t is megkapjuk: a 'Till Everything I Do' igazi rádióbarát nóta, míg a záró 'Sacred Trust' valamivel karcosabb, de belefér a 'ballada' kategóriába az is. A szövegekre kár is szót vesztegetni, a Petra természetéből fakad a Jézus követésére buzdító, frappánsan megfogalmazott üzenet.
A gitárszólók hiányán túl egyetlenegy negatívumot lehet felhozni a 'Jekyll & Hyde' hibájaként, ez pedig a hossza. A bő harmincegy perc bizony nem túl sok, az ilyen kvalitású zenét akár kétszer ennyi ideig is elhallgatnám.

--kristóf--