Vissza a lemezajánlókhoz

REZ
XX Years
1992 Grrr Records

Az 1972-ben alakult chicagói Resurrection Band, vagy ahogy később nevezte magát, a Rez húszéves fennállását koncertlemezzel ünnepelte meg. Eddigre túl volt tíz nagylemezen, úgyhogy volt miből mazsoláznia a fellépésre.
A koncertet stílszerűen első lemeze első dalával, a bluesos 'Waves'-zel nyitotta a banda, amiben szájharmonikán közreműködött Tom Cameron, a menedzser is. A jó hangulatot a metalosabb hangvételű 'Military Man'-nel fokozta tovább a csapat a '82-es, szám szerint ötödik nagylemezről, a 'D.M.Z.'-ről. Az ezután következő 'Afrikaans', az apartheidről szóló ballada a második albumról származik, tehát ismét egy régi nótát vettek elő. Akárcsak a 'Military Man' esetében, itt is nagy élmény hallani, mennyire sokat dob az amúgy is jó nótán a jobb megszólalás, na meg a koncertfíling. Az Iron Maiden-es beütésű 'Attention' egy gyors dal, amit Wendi énekel, a 'Colours' pedig a Rez egyik valaha volt legjobb száma, főleg az itteni verzió üt nagyot. A 'Players' friss, '91-es blues nóta a 'Civil Rites'-ról, utána viszont megint a 'Colours'-ről jön valami, ami még a címadó nótánál is jobb volt azon az albumon, ez pedig nem más, mint a 'Struggle', szerény véleményem szerint a zenekar legjobb dala. Az utána következő, hatnyolcados alapú 'Fiend Or Foul' soha nem tetszett igazán, a gyors 'Alienated' sem tartozik a kedvenceim közé. A 'Paint A Picture' viszont gyönyörű ballada, sajnos az eredeti verziója nincs meg, de azt hiszem, ez nem nagy katasztrófa, mivel az itteni még annál is jobb lehet! A következő track nem igazi dal, Wendi Kaiser tekint vissza életére, és meséli el, hogyan találtak egymásra Istennel. A 'Right On Time'-ot nyilván ennek tükrében kell értelmezni. Sajnálom, hogy nem a stúdióverzión használt szintihangszínnel játsszák el, mivel az sokkal jobban tetszett. Amúgy is mintha itt gyorsabban játszanák, és ez szintén nem válik előnyére ennek a dalnak, ami azért még így is jó egyébként. Az első lemezt két - eredetileg is - gyorsabb nóta zárja, a 'Love Comes Down' és a 'White Noise', a frontember Glenn Kaiser a kettő között mutatja be a bandát - van is ünneplés rendesen.
A második CD egy gospelkórussal megtámogatott, ahhoz illő stílusú dallal indít, amit a szintén a 'Civil Rites'-ról származó 'Love Speak' követ. Az 'In Your Arms' szép 'power ballad', utána jön a Who-feldolgozás, a 'Bargain'. A 'Shadows' drámai, megindító dal, ami egy drogos fiú tragédiájáról, illetve környezetének reakcióiról szól, bátran sorolható a csapat történetének legjobban sikerült darabjai közé. Egy újabb feldolgozás, a 'Somebody To Love' jön, aminek eredetije a Jefferson Airplane nevéhez fűződik. A zseniális balladák sorát gyarapítja a szaxofonnal kiegészített 'Every Time It Rains', majd egy megindító, enyhén bluesos szerzemény, a 'Where Roses Grow' következik. A hangulatot a helloweenes 'Light/Light' oldja fel, az egyetlen dal a '88-as 'Silence Screams'-ről. A nagy vágta után Glenn Kaiser beszél hosszabban, majd egy akusztikus, bluesos feldolgozással, az 'I Will Do My Last Singing'-gel zárja a tisztességesen végigjátszott estét.
Egy biztos, aki ott volt, annak felejthetetlen élményben volt része. De szerintem annak is, aki csak a lemezt hallja. Bár DVD-n is hozzá lehetne jutni!!! A zenekar rendesen összefoglalta addig munkásságát, amit még két sorlemez követett, és egy kvázi-akusztikus, régi számokat újra felelevenítő album zárt le kerek negyed századdal a megalakulás után.

--kristóf--