Vissza a lemezajánlókhoz

ROB ROCK
Eyes Of Eternity
2003 Massacre Records

'The Voice of Melodic Metal is Back!', vagyis 'A dallamos metal hangja visszatért!' - mondja a reklámszöveg. És milyen jól mondja! Rob Rock hangja valóban kivételes, óriási skálán képes mozogni mind a magasság, mind a hangulat terén. A kivételes torok pedig ismét maga mellé vette társait (élükön Roy Z-vel), akikkel 2000-ben bemutatkozott, és új lemezt adott ki 'Eyes Of Eternity' címmel.
A lemez tükrében egyre kevésbé értem azokat, akik azon nyavalyognak, hogy a hitük miatt nem tudnak érvényesülni a zenei életben. Rob Rock ugyanis elkötelezett hívő már sok éve, közben folyamatosan ontja az albumokat, mégpedig nem is akármilyeneket. Hangja mellett ennek a következménye az is, hogy ma akkora tisztelet övezi a szakmában. Az 'Eyes Of Eternity' megvalósításában részt vevő kiváló, világi muzsikusok nem is győznek hálálkodni emberünknek, hogy bevette őket is a 'buliba'. Pedig Rob Rock hite világosan kifejezésre jut a dalaiban (vö. 'Hinned kell a Megváltóban, és abban az árban, amit kifizetett érted és értem' - idézet a 'Fields Of Fire' c. dalból, de a sor folytatható), és nem volt ez másképp az előző évtizedben sem, amikor még leginkább Chris Impellitterivel dolgozott együtt.
Zeneileg pedig az 'Eyes Of Eternity' ott folytatja, ahol a 'Rage Of Creation' abbahagyta. Olyannyira, hogy található az új korongon 'Rage Of Creation' címmel is egy dal. Aki gyors, még vehet a korlátozott számú digipakos verzióból, amire rátették az első lemez japán kiadásán igen, ám az európai változaton nem szereplő 'Beautiful Lady' című balladát is. A lemez azonban a 'Beautiful Lady' nélkül is igazán 'megéri a pénzét', hiszen az első kilenc nóta is ötvenkét perc műsoridőt eredményez, amelyben egy másodperc üresjárat, fölösleges időkitöltés sincs. (Nem beszélve arról, hogy a borító is sokkal igényesebb, mint legutóbb.)
A nóták sorát nyitó 'Rock The Earth' - a lemez két rock-himnusza közül az első - gyors tempójával megadja az alaphangot. A dal során rögtön szembesülhetünk a hihetetlenül ütős hangzással is, amely a korongot jellemzi. És még valami: ha még nem mondtam volna, a Cage Sean Peck-je is vokálozik a dalban. De haladjunk, mert már kezdődik is a 'Stranglehold', az album számomra legnagyobb slágere, egy fogós, dögös, lendületes, súlyos dallamos metal opus. Valamivel lassabb a 'Rock The Earth'-nél, de cseppet sem erőtlenebb! Az 'Eyes Of Eternity'-vel pedig megint felpörög az egekig a tempó, a féktelen száguldást pedig a 6/8 alapú 'The Everlasting' követi. A dal a zsidók egyiptomi fogságáról, ill. a kivonulásról szól, és azt hiszem, az 'Egyiptom hercege' legalább egy nagyságrenddel jobb film lehetett volna, ha betétdalként felhasználják hozzá 'Az Örökkévaló'-t. A 'Rage Of Creation' egy középtempós, szigorú nóta, és egyfajta önvallomásként is fölfogható a bandáról. (Ha már itt tartunk, zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy a borítóban található fotón látható csapat hivatalos neve 'Rob Rock's Rage Of Creation', és az élő fellépéseken lehet velük találkozni. A stúdióban mások játszották fel az anyagot, ezért is nyúlt olyan tekintélyes méretűre a szereposztás felsorolása.) A 'Conqueror's Hmyn'-nel elérkeztünk a második rock-himnuszhoz. A nóta elején hallható riff akár egy old school hardcore-formáció repertoárjából is származhatna, de itt persze ilyesmiről szó sincs; a fiúk nem váltottak stílust, ehelyett jó kis speed-metal darabot hoztak össze a rajongók örömére. A szolidabb sebességű, ám szintén nem 'súlytalan' 'Fields Of Fire' folytatja a sort, és Roy Z olyat szólózik benne, hogy az akár Chris Impellitteri elleni hadüzenetként is felfogható. A 'You Know' balladaként indul, de aztán kilép ebből a mederből, hogy fogós, nagyívű refrénben folytatódjon. A következő versrészt pedig súlyos gitárszaggatás hasogatja szét, amelyet progresszív betét szakít meg rövid időre, a második refrént pedig még egy fokozódó átvezetés is megelőzi. Az első, füstölgő gitárszólóért ezúttal Rick Renström felel, akit kisvártatva Roy Z vált posztján (mi lesz veled, óh Impellitteri?!). A kvázi záró 'The Hour Of Dawn' (a 'Beautiful Lady' csak opcionális ráadás) is meglehetősen balladisztikusan kezdődik, de a dal egészét messze nem ez jellemzi. Sőt, a dal egészét igazából két részre érdemes osztani: az első mintegy hét perces egység egy remek, változatos nóta, a maradék öt perc pedig gyakorlatilag nem más, mint buja szólóorgia tucatnyi klasszis részvételével. A nevek sorrendben: The Warlock, Alex Argento, Mistheria, Howie Simon (Tamplin, Jeff Scott Soto), Jack Frost (Seven Witches, ex-Savatage), Carl Johan Grimmark (Narnia), Rick Renström, Tom Naumann (Primal Fear), Jimi Bell (Wayne), Jeff Kollman (Glenn Hughes), Axel Rudi Pell, Gus G. (Dream Evil, Firewind), és Roy Z (Driver, Tribe Of Gypsies), majd a végén egyszerre mindenki. A 'Beautiful Lady' hangulatában az Impellitteri 'Eyes Of The Hurricane'-jének 'On And On'-jára emlékeztet, már ha ez mond valakinek valamit. Ha nem, akkor elég az hozzá, hogy egy visszafogott, akusztikus lírai dalról van szó. A japán verzión ezúttal a 'Beautiful Lady' nem kapott helyet - minek is kapott volna, ott már ismerik a dalt -, rákerült viszont két másik track 'Bridge To Infinity' ill. 'Children Of The Wasteland' címmel.
Összesen egy, azaz egy darab problémám maradt a lemezzel kapcsolatban: miért megint a japánok kapják a bonus nótákat?!?!?!

--kristóf--