Vissza a lemezajánlókhoz

TEFILLA
Grievous Anguish
1998 Fear Dark Records

Az 1992-ben alakult, Tefilla nevű holland zenekar 'Grievous Anguish' című lemezét még 1996-ban rögzítették, ám az anyag majdnem veszendőbe ment, mígnem jött a megmentő, a szintén holland Fear Dark Records lemezkiadó, és 1998-ban végre mégis megjelenhetett az album.
Véleményem szerint nagy veszteség lett volna, ha a 'Grievous Anguish' simán a feledés tengerébe veszett volna, ugyanis igen kellemes muzsikát tartalmaz. A zene a Pantera, a Meshuggah, és a Believer egyfajta keverékeként írható le, és főként az első rajongói körében számíthat meleg fogadtatásra. A Meshuggah fifikás ritmusai, témái sem állnak távol a Tefilla világától, ám utóbbi zenéje jóval lassabb, és sokkal kevésbé matematikus jellegű. A Believer hatása nem egy riff dallamvilágában tetten érhető, és mint látható, a kultikus thrash-zenekar munkássága három évvel feloszlását követően is releváns maradt - sőt, azóta is mindannyiszor örömmel töltenek el a Believert eszembe juttató megoldások. Az ének, és úgy általában a zene maga azonban, mint említettem, a nagy elődök és hatások közül talán a Panterához áll legközelebb. A mondanivaló persze annál kevésbé, ami jól látszik már az olyan dalcímekből is, mint például a 'Funeral Of Death' ('A halál temetése'), vagy a 'Horn Of Salvation' ('Az üdvösség szarva'). Másik különbség a hatások és a Tefilla között, hogy a Tefilla nem profi muzsikusokból állt, és ez hallható is a korongon. A dobok (különösen a kétlábgépes témák) pontossága hagy némi kívánni valót maga után, és a gitárszólók gyorsasága és technikai szintje sem éri el éppenséggel az emberileg lehetséges maximumot. Viszont a meglévő technikai/képzettségbeli adottságokkal remekül bánnak a fiúk, és jobbnál jobb témákkal és riffekkel pakolták tele a lemezt, ami elsősorban a dalszerző Leo van Gilst érdeme. A szólók is néhol egész jól sikerültek a már említett kifogásaim ellenére, és legalább vannak szólók! Aminek fontosságáról a metal és hardcore határmezsgyéjén álló csapatok - a Tefillával ellentétben - sajnos hajlamosnak tűnnek megfeledkezni. Ami szintén pozitív irányba befolyásolja a képzeletbeli mérleget a Tefilla esetében, az a dalok és a lemez hossza. Előbbiek közül a legrövidebb is öt és fél perces, utóbbi pedig meghaladja az ötven percet is. A dalok leghosszabbika, a záró 'Horn Of Salvation' hosszán kívül egy nagyon jól eltalált instrumentális zárással is büszkélkedhet. A szokásos zúzdát 3:45-től egy doomos átvezetés követi, majd egy perc múltán az is átadja a helyét a csendnek. Azaz mégsem, hiszen a basszusgitár diszkréten belekezd a záró témába, majd néhány ütemmel később egy akusztikus gitár csatlakozik hozzá a maga akkordbontogatásával. Már a hetedik percben járunk, amikor a villanygitár és a dob is beszáll, a szólógitárra pedig még tovább kell várnunk. De aztán megjön, és a maga viszonylag szerényebb tudásával is derekasan végigjátssza a hátralévő mintegy két és fél percet. Ez már igen!
Azonban nemcsak a 'Horn Of Salvation'-t építették fel ügyesen Tefilláék, az egész korong nagyon jól sikerült. Kár, hogy ezek után mindössze egy válogatáslemezen hallatott magáról a zenekar, ugyanis a 'Girevous Anguish'-sel egy ígéretes karrier vehette volna kezdetét.

--kristóf--