Vissza a lemezajánlókhoz

THRESHOLD
Psychedelicatessen
1994 Giant Electric Pea / 2001 InsideOutMusic

Egyik kedvenc prog-metal bandám, a Threshold hála Istennek már jó sok albumot maga mögött tudhat. Jelen analízis tárgya, a kimondhatatlan című 'Psychedelicatessen' a második a sorban, és eredetileg 1994-ben jelent meg. Az InsideOut 2001-ben újra kiadta a lemezt, hozzácsapva két bónusz nótát ('Lost', 'Intervention'), a zenekar 'Livedelica' című koncertlemezét, némi multimédia-tartalmat, jegyzeteket, és az egészet ízléses kartondobozkába pakolta a 'rendes' CD-tokon kívül. Ezek után evidens, hogy annak is érdemes beszerezni az új változatot, akinek megvan a régi.
Na de mi van azokkal, akiknek se ez, se az nincs meg, és fogalmuk sincs, mit hagytak ki eddig? Hát igen, nekik aztán tényleg fogalmuk sincs, mit hagytak ki eddig! A 'Psychedelicatessen' talán a 'Hypothetical' mellett az egyik legkeményebb Threshold-korong. Persze a keménység itt sem ment a dallamosság rovására, a Threshold számára mindig alapkövetelmény volt, hogy a zene (legalábbis nagy része) legyen fütyülhető, soha nem tette magáévá a Dream Theater-iskola elveit, a technika csak néhány instrumentális részben, szólóban jön elő (igaz, akkor aztán nagyon elő tud jönni). Ezzel együtt is összetett a zene, gyakoriak az epikusabb, hosszabb művek, esetünkben négy dal haladja meg a hétperces hosszúságot. A hangulat-, hangnem- és ritmusváltások nem szokatlanok a Thresholdnál, de nagy érzékkel szerkesztik egybe az elemeket, így a váltások cseppet sem kellemetlenek, még ha néha - jó értelemben - érdekesek is. A gazdag vokálok, a precízen kidolgozott, mégsem izzadtságszagú gitártémák, a jól eltalált hangszínek és effektek mind-mind részét képezik a banda muzsikájának, emiatt az együttes ugyan talán veszít rajongókat a metal-táborból, viszont legalább annyit nyer is szerintem az igényesebb zenére vágyó proggerek körében.
A 'Psychedelicatessen' egyik érdekessége különben, hogy nem az első (és harmadik) albumon hallható kiváló torok, Damien Wilson, hanem a nemkevésbé jó képességű, ám némileg eltérő karakterű Glynn Morgan énekel rajta, és más a dobos is. Azt kell mondjam, a lemez sokkal jobban illeszkedik is Glynn orgánumához, direkt jót is tett az együttesnek a váltás.
Kedvenc nótát nehéz választani, mivel valami miatt mindegyik közel áll hozzám; a húzós 'Sunseeker', a borultabb 'A Tension Of Souls', az első albumra emlékeztető 'Into The Light', az érdekes ritmikájú 'Will To Give', a lírai 'Under The Sun', a súlyos 'Babylon Rising' és 'He Is I Am', a fogós 'Innocent', illetve a záró 'Devoted' egyaránt szerethető.
A Threshold bemutatkozó albuma is igen jól sikerült, de a 'Psychedelicatessen' révén a csapat bizonyította, hogy nemcsak a tehetség van meg benne, hanem a legalább annyira fontos kitartás és elszántság is, és pótolva az elvesztett frontembert és dobost, erejében megújulva tért vissza a folytatással, ami ma, bő egy évtizeddel később is megállja a helyét - a hangzás terén éppúgy, mint a zene tekintetében.

--kristóf--