Vissza a lemezajánlókhoz

THRESHOLD
Critical Mass
2002 InsideOutMusic

A különlegesen jól sikerült 'Hypothetical' után kíváncsian vártam, mit kezdtek magukkal a brit prog-metallerek. A felállás a 'Clone' óta nem változott, ami mondjuk a Threshold esetében bátran értékelhető meglepetésként, hiszen a kezdeti években a dobosok egymásnak adták a kilincset, és énekesből is már a harmadikat 'fogyasztotta' a banda. Ráadásul az első kettő körül is volt még némi plusz kavarodás, hiszen a jelenlegi frontember, Mac nem közvetlenül a Damien Wilson-t váltó Glynn Morgan után következett, hanem szintén Damien után, aki átsegítette a csapatot a Glynn távozását követő 'interregnumon'.
Na, ennyi rizsa után már remélem, mindenki ég a vágytól, hogy megtudja, mit is hallhatunk a 'Critical Mass'-en. Hát tessék: az albumot az a 'Phenomenon' nyitja, amivel később a 'Critical Energy' című koncertlemezt is kezdték. Lendületes, viszonylag talán egyszerűbb(?) dal, szerintem akár a 'Hypothetical'-re is ráfért volna. Akárcsak az összes páratlan sorszámú nóta, a billentyűs Richard West szerzeménye. Az utána jövő 'Choices' a banda egyik legkiválóbb dala imho, egyszerűen gyönyörű! Összetettebb, komplexebb darab, mégis folyamatos a sodrása, végig leköti az embert, pedig a lendületesebb zakatolástól a gazdag vokállal dúsított monumentális refrénen át az atmoszférikus kiállásig minden van benne, és akkor még nem szóltam az őrületes billentyűszólóról, meg Karl Groom szívettépő gitárszólójáról a dal végén. A 'Falling Away' nagyon szép, érzelmes, lírai szerzeményként indul, míg aztán úgy az ötödik perc közepén jön egy lendületes instrumentális rész, ahol a hangszeresek rendesen elengedik magukat egy háromnegyed perc erejéig; a billentyű és a gitár összjátéka ismét bejön a bandának, zseniális! A 'Fragmentation' megintcsak egy alapvetően lendületesebb nóta, van benne Megadeth-szerű riff, hardcore-ba illő breakdown, szuper színezés a cinekkel a dobos Johanne James részéről, sok jó váltás. Az 'Echoes Of Life' megtöri a lendületet, egyszerű balladaként indul, aztán a második perc végén ismét erőre kap a banda, az instrumentális rész megint csodálatos, Mac sem rontja el a hatást, így jutunk el a negyedik perc végéig, amikoris jönnek a szólók. A gitár és a billentyű ezúttal először egymásnak felelget, majd ismét jön egy közös futam. Az újabb vokális tétel után a hatodik perc végéhez közeledve újra lelassul a dal, és magasztosnak mondható témával fejeződik be - azaz mégsem, hiszen a legvégén röviden még egyszer előkerül a nyitó téma. A 'Round And Round' is lassan, sőt fájdalmasan indul, a refrén betörésével azonban megváltozik a hangereje és a hangulata is. A kétféle rész váltogatja egymást még később is a dalban, amely a második legrövidebb az albumon. A legrövidebb nóta az 'Avalon', egy ízig-vérig balladának nevezhető dal. Itt mintha már valami tényleg kezdene nem stimmelni a lemezzel... Nem mintha maguk a nóták rosszak lennének - éppen ellenkezőleg, csak éppen elveszik az erő, a lendület, eltűnik az egyensúly, amit az előző korongon olyan jól eltaláltak. A záró, három részből felépülő epikus címadó nóta is balladaként kezdődik - már meg sem lepődtem -, és csak bő másfél perc múltán kapcsolnak rá a muzsikusok. Noha jó a nóta, közel sem fog meg annyira, mint a 'Narcissus' a 'Hypothetical'-ről.
Az albumból szokás szerint készült limited edition is külső karton tokkal, bónuszlemezzel (rajta kiadatlan dalokkal és multimédiás résszel); megéri az árkülönbözetet. De a szimpla verzió is igazi érték annak ellenére, hogy jobb dal-elrendezéssel sokkal nagyobb élményt nyújthatna a végighallgatása, nem ülne le a második felére a lemez. Talán a véletlen sorrendű lejátszás megoldást jelenthet, de igazán nem értem, miért nem figyelt erre jobban oda a zenekar. Nem hiszem, hogy ennyire különbözne az ízlésük az enyémtől, hiszen akkor egyáltalán nem tetszene a zenéjük, márpedig ilyesmiről szó nincs. A 'Critical Mass' minden gyengéjével együtt is jó lemez.

--kristóf--