Vissza a lemezajánlókhoz

THRESHOLD
Subsurface
2004 InsideOutMusic

A 2001-es zseniális 'Hypothetical' után a 2002-es 'Critical Mass' nem kápráztatott el - nem mintha nem akadtak volna azon is jó nóták - sőt! -, csakhogy az album összességében közel sem fogott meg annyira. Ebben az is közrejátszott, hogy sok volt rajta az én ízlésemhez képest lassú szám, ráadásul ezeket a lemez második felére egy blokkba pakolták bele, így hallgatás közben 'leült' az anyag a lendületes kezdés után. 2004-ben jött az új korong, ami rögtön 'a hónap lemeze' lett számtalan szaklapban. Nos, mint kiderült, nem véletlenül.
A 'Subsurface' színvonalában a 'Hypothetical' magasságában szárnyal, de ezt nem úgy teszi, hogy másolja elődjét. A 'Subsurface' zeneileg logikus továbblépés, picit több elektronikával, az igazi előrelépés azonban a dalszerzésben bújik meg, meg persze szokás szerint a kidolgozottságban, a részletekben. Valahogy mintha több időt és figyelmet szenteltek volna ennek az anyagnak, mint az előzőnek. Talán annak is köszönhető ez, hogy kivált az őstag, basszusgitáros/szövegíró John Jeary, és a többiek kettőzött erővel dolgoztak azon, hogy távozása ne legyen érezhető a produkción. Akárhogy is, a befektetett munka maximálisan megtérül: a 'Subsurface'-t jó értelemben vett 'slágerhegyek' jellemzik, még a Thresholdhoz képest is. Érdekes pl. hogy az általam legfogósabbnak tartott nóták egyike pont a leghosszabb szerzemény, a 'The Art Of Reason', a másik meg a második leghosszabb, a nyitó 'Mission Profile'. John Jeary kiválása tényleg nem nagyon érződik, az új bőgős, a banda régi barátja, Steve Anderson érti a dolgát, ami egyébként már a 'Critical Energy' DVD-ből/koncertalbumból is nyilvánvaló volt. Johanne James precíz, fegyelmezett - majdhogynem kimért -, mégis lendületes, erőteljes dobolása a korábbi lemezeken is tetszett, Nick Midson pedig már a kezdetektől megbízható, stabil ritmusgitárosa a csapatnak, aki néha szólókat is bevállal. Az énekes Mac karcos, erőteljes, ugyanakkor érzelmeket is kifejezni képes hangja is erőssége a társulatnak, de a legtöbb terhet, mint mindig, a Karl Groom/Richard West duó vette a vállára most is. Ezúttal is ők a producerek, a fő zeneszerzők, utóbbi írja a szövegeket, és a szólókat is többnyire ők játsszák. Karl Groomnak nagy érzéke van a memorizálható, fülbemászó dallamokhoz, legyen szó énekről vagy gitárszólóról. Richard West jellegzetes szólóiból szerencsére itt is akad bőven, emellett a hagyományos billentyűkíséreten kívül is sok az elektronika intrók, itt-ott okosan 'közbevetett' programok, effektek formájában.
Szó, ami szó, a lemez megérdemli a kapott elismerést. Habár elsőre is fogósnak hat, érdemes a címnek engedve a felszín alá is bepillantani, pontosabban 'befülelni', nem kevés érték rejtőzik ott is, ezek közül nem egy olyan, ami lehet, hogy csak a sokadik hallgatásnál jön elő, de nincs ezzel gond, hiszen ez egy olyan album, amit sokszor meg lehet hallgatni anélkül, hogy beleunnánk.

--kristóf--