Vissza a lemezajánlókhoz

TOURNIQUET
Where Moth And Rust Destroy
2003 Metal Blade Records

A Tourniquet sok szempontból igen sikeres előző albuma, a 'Microscopic View Of A Telescopic Realm' után sokan alig vártuk a folytatást. A Tourniquet végre újra sínre került. Erre mi történik? A gitáros Aaron Guerra a távozás mellett dönt. Természetesen megértem Aaront, amiért a családalapítást és -fenntartást a zenekar elé helyezte, csak úgy éreztem, hiányozni fog a játéka és a jelenléte a már összecsiszolódott trióból.
Ahogy mondani szokták: tévedni emberi dolog. A 'Where Moth And Rust Destroy'-t hallgatva azt kell megállapítanom, Aaron játéka egyáltalán nem hiányzik. A kilépett gitárost ugyanis olyan jól ismert nevek feledtetik, mint Marty Friedman (Megadeth) és Bruce Franklin (Trouble, Generation, Supershine). Ez már önmagában is jól hangzik, de a lemez birtokában még jobban. Marty őrült szólói, és Bruce vastag gitárjátéka illetve sajátos hangzásvilága önmagukban is szolgáltatnák a garanciát a sikerre, de azt se feledjük, hogy messze nincsenek magukra hagyatva, hiszen Ted Kirkpatrick sem akárki. Ahogy megszokhattuk, Ted ezúttal sem ragad le a doboknál (na nem mintha ott beleszürkülne a mezőnybe...), ehelyett ha kell, gitárt, bazukit, és még ki tudja, mi mindent ragad, hogy teljesebbé tegye a muzikális élményt. Nem beszélve arról, hogy ő a lemez teljes anyagának zeneszerzője, és a szövegek nagy részét is ő jegyzi. A már felsoroltakon kívül az előző korongon is szerephez jutó vonósok is újra feltűnnek, jól illeszkedve a klasszikus zenei ihletettségű témákhoz.
A 'Microscopic View'-hoz képest a legnagyobb eltérés az, hogy az új lemezen mintha valamelyest egyszerűbb lenne a muzsika, kevésbé komplex a dalok szerkezete, ennélfogva fogósabb az anyag, könnyebb az edzetlen fülnek is befogadni a zenei mondanivalót. Amúgy a zenei irányvonal maradt, ami volt, vagyis technikás, thrash-es, klasszikus zenei ihletettségű, intelligens metal.
A szóbeli mondanivaló is egyszerűsödött, ami tetten érhető például rögtön a címekben. Ezúttal nincs szükség nagyszótárra a címek megértéséhez, és elsőre meg is lehet jegyezni őket. A nóták üzenete is minden esetben világos, ráadásul a Tourniquet, követve régi hagyományait, a vonatkozó bibliai szakaszok helyét is feltüntette a borítón a dalszövegek mellett. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zenekar a Bibliát idézi szóról szóra a szövegekben. Ehelyett egy-egy témát fejt ki gyakran allegorikus képek, ha úgy tetszik, 'példázatok' segítségével, ami szintén nem újdonság a Tourniquet esetében.
Marty Friedman-re még visszatérnék, mert úgy érzem, őt mindenképpen ki kell emelnem. Az ő szólói rengeteget dobtak a Tourniquet-en. Hogy úgy mondjam: eszméletlen, amiket ez a pali összepilinckázik a lemezen. Terjengenek olyan pletykák, melyek szerint már a 'Microscopic View'-n is ő játszott fel pár szólót, ám akkor jogi okokból kifolyólag nem szerepelhetett a neve a borítón a közreműködők között. Bruce Franklin is jókat szólózik, csak nagyon keveset.
Az egyetlen negatívum, amit szóvá tennék, az utolsó track. Akárcsak a 'Psycho Surgery'-t, a 'Where Moth And Rust Destroy'-t is egy lassú, doom-os nótával zárják le Tedék, ám míg előbbin egy remekül eltalált, hangulatos dalt tettek a lemez végére, ezt most nem mondanám. Az 'In Death We Rise' iszonyú lassú, ami önmagában nem baj, ám rendkívül hosszúra nyúlt ahhoz képest, hogy mennyi zenei ötlet van benne. Nem igazán volt szerencsés az egyetlen alapgondolatot ismételgetni hét percen keresztül. Hiába volt jelen a doom egyik pápája Bruce Franklin személyében, ő sem mentette meg a záró opust, illetve hallgatóit az unalomtól. Ráadásul a szöveg túlzottan a háttérbe szorult a hangzásban, alig lehet belőle kivenni valamit.
Más problémám azonban nincs a koronggal, örömöm annál több volt benne már eddig is, de úgy néz ki, lesz még a jövőben is bőven. A 'Where Moth And Rust Destroy' ugyanis értékálló anyag. A molynak és a rozsdának alaposan feladja a leckét, de az idő vasfoga sincs könnyű helyzetben vele szemben.

--kristóf--