Vissza a lemezajánlókhoz

TRANSATLANTIC
SMPT:e
2000 InsideOutMusic

A progresszív szupergrupp - ami olyan zenekarok tagjaiból verbuválódott, mint a Dream Theater, a Marillion, a Spock's Beard, és a Flower Kings - bemutatkozó lemeze 2000-ben jelent meg. Az imént felsorolt zenekarok kedvelőit nyilván nem kellett sokat győzködni, hogy némi figyelmet szenteljenek az anyagnak, de azt hiszem, az 'SMPT:e' arra is jó lehet, hogy a fenti négy zenekart, vagy a négy közül valamelyiket nem ismerő zenehallgatók érdeklődését az együttesekre irányítsa.
Az ilyen 'szuperprodukciók' kétféleképpen tudnak elsülni: vagy a nagy zenészek tehetsége és tudása összeadódik, és az eltérő karakterek ötvöződéséből valami nagyszerű születik, vagy az egyéniségek kioltják egymást, és lapos, izzadtságszagú végeredményt kapunk. Szerencsére ez utóbbi jóval ritkább a jelek szerint, a Transatlantic esetében pedig végképp nem lehet szó ilyesmiről, hiszen a tagok nem az egójukról híresek, annál inkább tehetségükről és tudásukról.
Az első dal, az 'All Of The Above' nagyjából képet is ad a társaság kvalitásairól, amire mondjuk van is idő, hiszen több mint félóra hosszú a track. Mégis, szinte elrepül az idő, pedig változatos a nóta, sokféle téma van benne, de valahogy olyan játékos az egész, hogy az embernek fel sem tűnik, hogy már több mint húsz perce ugyanazt a dalt hallgatja. A játékosság amúgy is az egyik kulcs a Transatlantic zenéjében, ami talán a Spock's Beard-ből érkezett, itt is fő dalszerző Neal Morse hatása - mondanám, ha nem ismernénk a híres mókamester Mike Portnoy és Pete Trewavas színes játékstílusát is. Roine Stolt némileg más karakter, valamivel komolyabb; természetesen ő sem megy a szomszédba zenei ötletekért, csak valahogy más a felfogása, ő talán a komolyabb oldalért felel a bandában. Legalábbis ez a benyomásom a muzsikusokkal kapcsolatban.
A 'We All Need Some Light' a legrövidebb track a CD-n, ám az értéke nincs arányban a hosszával, hiszen gyönyörű akusztikus alapú ballada, aminél jobb csak az, amikor élőben adja elő a csapat. A 'Mystery Train' Mike Portnoy groove-jára épülő bolondosabb nóta, jól oldja fel a megindító ballada után a hangulatot. A 'My New World' Roine Stolt szerzeménye, amit direkt a Transatlantic számára írt, szintén nem rövid, a hossza negyedóra felett van. Utálom a musicaleket, de ahogy a hatásukat a svéd mester beleépítette a zenébe, az nagyon jó! A lemezt záró 'In Held (Twas) In I' egy Procol Harum feldolgozás, nekem nagyon nem tetszik, általában meg se bírom hallgatni. Mint megtudtam, a dalt Mike Portnoy és Roine Stolt akarta szerepeltetni, Pete Trewavas-nak mindegy volt, Neal Morse ellene szavazott, de ő alulmaradt, a dal meg így fönnmaradt a listán, és most rajta van a CD-n. A záró track nélkül is egyórányi muzsika áll a rendelkezésemre az albumon, úgyhogy különösebben nem zavar a dolog.
A Transatlantic sajnos Neal Morse kilépése miatt feloszlott, így több lemez már valószínűleg nem lesz. Kár. Bár ha úgy vesszük, még jó, hogy legalább megérték a folytatást, hiszen az 'SMPT:e' után még ott van a 'Bridge Across Forever', plusz a koncertkiadványok is. Hát igen, 'always look on the bright side of life', hogy egy klasszikust idézzek.

--kristóf--