Vissza a lemezajánlókhoz

THE SPIRIT THAT GUIDES US
The Sand, The Barrier
2001 Sally Forth Records

Manapság korántsem számít különlegesnek, ha egy zenekar screamo-t játszik, és még finom voltam. A csaknem kimondhatatlan nevű, többnemzetiségű, de főként holland érdekeltségű The Spirit That Guides Us azonban teljesen egyedi hangzással rendelkezik a túlzsúfolt mezőnyben is, ráadásul még akkor kezdte tevékenységét, amikor a műfaj még gyerekcipőben járt.
A 2001-ben megjelent bemutatkozó nagylemez, a 'The Sand, The Barrier' egyik lemezbemutató koncertjén volt szerencsém részt venni, és azt mondhatom, az élménytől sokkot kaptam. Ráadásul a fiúk nem csupán a színpadon alkottak maradandót - mind a dalok, mind az előadásmód terén -, hanem magánemberként is rendkívül kedvesek és közvetlenek voltak, úgyhogy csakhamar a szívembe zártam őket. Pedig akkor még nem is hallottam magát az albumot! Most viszont, hogy már igen - mégpedig igen sokszor -, be kell vallanom, némileg megváltozott a véleményem a csapattal kapcsolatban: még sokkal jobban szeretem!!! Azt hiszem egyébként, talán még egy bandával kapcsolatban se volt ilyen helytálló a 'csapat' szó, ugyanis a TSTGU tagjai kényesek anonimitásukra, mivel szerintük nem az egyén, hanem a csapat a fontos.
Nem tehetek róla, de az olyan nóták hatására, amilyen az 'Interstellar Communication', a 'Real Life Motion Picture', az 'Agnes', vagy a 'The Spirit Anthem', teljesen el tudom veszíteni a fejemet, hogy valami egészen más dimenzióban találjak rá újra. A négy közül is különösen az első kettő nem evilági nóta. A két énekes, az álmodozós dallamos és az eszeveszetten rikoltozó remekül egészíti ki egymást, akárcsak a lágy és a valamivel torzabb gitárok. Érdekes egyébként, hogy igazán szigorú gitárhangzás nincs is nagyon az albumon, van viszont gyomorbavágó basszusgitár és határozott - gyakran nehezen követhető ritmusokat hozó - dob sok crash-sel. Meg atmoszférikus billentyűk és kellemes mennyiségű visszhang a torzítatlan gitárokon nemegyszer, az elszállós élményt fokozandó. Vannak az általános formulától - már ha beszélhetünk ilyesmiről egyáltalán - elütő szerzemények is, például a szigorú 'Onwards', vagy az egyaránt csendes címadó dal és a záró 'Heaven Unseen, Hell Unknown'.
A TSTGU minden elismerést megérdemel, mivel mert és tudott újszerűt, egyedit felmutatni egyre üresebbnek és felszínesebbnek tűnő világunkban. Jó, hogy a társulat nem állt le egy lemez után, hiszen az azóta kiadott lemezeik is különlegesek. Gyanítom, nem lesz ez másként az idén megjelenő új albummal sem.

--kristóf--