Vissza a lemezajánlókhoz

THE SPIRIT THAT GUIDES US
North And South
2004 Sally Forth Records

A The Spirit That Guides-ra nem mondhatnánk, hogy ontja magából az albumokat, ám amiket eddig kiadott, azokat minőségi szempontból szó nem érheti (igaz, az első lemez, a Lionheart Brothers-szel közös split esetében a bizalom megelőlegezett a részemről, hiszen azt nem ismerem). Talán a két nagylemez között eltelt viszonylag hosszabb idő is az oka annak, hogy a zene jól észrevehetően más irányba mozdult el az első óta. Ráadásul a 'The Sand, The Barrier' és a 'North And South' között megjelent '24 Winters' EP alapján szintén mást várt volna az ember, mint amit végül kapott.
A 'North And South' előtt néhány hónappal kiadott 'étvágygerjesztő' EP, a 'Defence Mechanism' viszont már megbízható iránytű volt, hiszen az azon hallható négy nótából három a nagylemezre is rákerült. Az alapján nyilvánvalóvá vált, hogy dallamosabb, rockosabb lett a zene, a korábban még egész markánsan jelenlévő 'core' erősen visszaszorult benne, mindössze Erik sikoltásai utalnak a múltra. A gitárok is alig vannak vagy egyáltalán nincsenek is eltorzítva igazából, habár régen se vitték túlzásba a torzító használatát a fiúk. A dallamos ének viszont nagyon elszaporodott a lemezen, amit nem bánok, főleg, hogy visszatért az első albumon és a This Beautiful Mess révén megismert Arjen van Wijk. Megmaradt a csapatot folyamatosan jellemző sajátos dallamvilág, még ha több rock 'n roll-os elemet ötvöztek is bele, és persze itt is többször jut nagy szerep az érdekes ritmikának. Az analóg szintik és orgonák jól színeznek, akárcsak régebben tették, ezen a téren sem történt igazán nagy változás.
Ha rajtam múlna, a TSTGU jóval ismertebb és népszerűbb zenekar lenne, szerintem nagy érték, amit csinálnak. Csak persze manapság épp az egyéniség az, ami hatékonyan gátolhat egy bandát az érvényesülésben, hiszen pl. esetünkben a rádiók hallgatósága számára elfogadhatatlan a sikoltozás, a szigorúbb muzsikák kedvelőinek nagy része számára viszont ez már túl nyálas, a tucat emo-core-hoz szokott közönségnek meg kell emészteni az egyedibb dallamvilágot, és így tovább. Úgyhogy a rajongók az egyéniségek közül kell, hogy kikerüljenek, és én közel sem vagyok olyan naiv ezen a téren, mint Brian volt...

--kristóf--