Vissza a lemezajánlókhoz

UNDEROATH
Define The Great Line
2006 Tooth & Nail Records

Amikor először hallottam az Underoath zenéjét, nem sokat tudtam kezdeni vele. A debütalbumon, az 'Act Of Depression'-ön hallható kaotikus, elborult zene, plusz az énekes pszichó vokalizálása nem sok fogódzót adott a hallgatónak. A folytatás, a 'Cries Of The Past' még mindig elég zsúfolt volt, ami az egy nótára eső témák számát illeti, de jóval dallamosabb, black metalosabb volt elődjénél. Aztán a 'The Changing Of Times'-zal elkezdett 'kommercializálódni', jóval közérthetőbbé válni a csapat zenéje, a 'They're Only Chasing Safety' pedig még poposabb lett. Ezután azt ígérték, be fognak szigorítani ismét. 2006-ban eljött az idő, hogy lássuk, igazat szóltak-e, hiszen megjelent az új korong, a 'Define The Great Line'.
Nem akartam elkapkodott véleményt közzétenni, úgyhogy inkább hallgatgattam egy ideig az albumot, mielőtt írni kezdtem róla. Ezek után azt mondanám, hogy ugyan valamelyest változott megint a zenekar, de nem igazán szigorúbb lett, inkább mélyebb, tartalmasabb, amit csinálnak. Ami persze természetes, hiszen idősödnek, komolyodnak, meg hát zenészként is nyilván fejlődnek a fiúk. Mindenesetre tény, hogy a 'Define The Great Line' nem olyan popos, mint a 'Safety' volt. Ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy rosszabb lett, legalábbis ha valakit nem zavar, ha nem instant slágereket kap egy CD-n. Persze most is hallhatunk jó fogós dallamokat, a dobos Aaron most is énekelget Spencer ordítozásait ellensúlyozandó, de valahogy az ének kettőssége is okosabban, tudatosabban ki lett aknázva; nem az 'üvöltözős verze plusz dallamos refrén' klisét ismételgetik a lemezen. Jók a disszonáns témák is, amikből korábban nem sokat hallhattunk az Underoath lemezein, így most új színfolttal gazdagítják a repertoárt. A szinti eléggé a háttérbe szorul, a ritmusprogramok itt-ott kiemelt szerephez jutnak, de igazából a gitárok, a dob és az ének dominál, ahogy annak lennie kell. Az énekre még annyiban visszatérnék, hogy kiemeljem a frontember Spencer teljesítményét, aki még nagyobb szenvedéllyel, átéléssel tolmácsolja a szövegeket, mint eddig, és a dallamos részekbe is ügyesen segít be.
Vannak aztán itt olyan érdekességek is, mint pl. a 'Salmarnir', ami nem más, mint egy hangulatos, nyugodt elektronikus alapra elszavalt zsoltár - ha jól tudom, oroszul... Ugyan megtöri a lendületet, de talán jó is egy kicsit lehiggadni, elgondolkozni az állandó rohanásban - átvitt értelemben is, nem csak a zenére vonatkoztatva. Utána mindenesetre a 'Returning Empty Handed' hamar kizökkenti az embert időleges nyugalmából, igaz, az se szimpla zúzmara, van benne némi hangulatváltás és -emelkedés, aránylag összetettebb dal. Jól előkészíti a lemez csúcspontját jelentő 'Casting Such A Thin Shadow'-t, egy lassabb, de nagyon erőteljes és az embert mélyen megérinteni képes szerzeményt. Ami után mondanom sem kell, megint felpörögnek az események. Azért egy olyan slágert is felfedezhetünk, ami simán ráfért volna a közönségsikert meghozó előző lemezre is: nem véletlen, hogy a 'Writing On The Walls'-hoz klip is készült.
Annyit még hozzátennék, hogy úgy vettem észre, erre az albumra is vonatkozik, amit eddig - talán a második kivételével - mindegyik Underoath-albumnál tapasztaltam, nevezetesen hogy át kell fülelgetni többször-kevesebbszer, mielőtt igazán élvezni kezdeném a hallgatását.
(A lemezből egyébként jelent meg special edition is, a formás digipak a CD mellett egy kábé huszonöt perc hosszú DVD-t is tartalmaz, aminek segítségével bepillantást nyerhetünk a stúdiózás és a borító készítésének rejtelmeibe, meg ismét kicsit közelebb kerülhetünk a 'They're Chasing Safety' újrakiadásához mellékelt DVD révén korábban már némileg megismert fiatalemberekhez.)

--kristóf--