Vissza a lemezajánlókhoz

VENI DOMINE
Spiritual Wasteland
1998 Thunderload Records / 1998 Massacre Records

Az 1994-es 'Material Sanctuary'-t követően négy évet kellett várni a stockholmi Veni Domine következő nagylemezére. Eközben a banda átment némi átalakuláson: távozott a basszusgitáros Magnus Thorman, akit Gabriel Ingemarson váltott, és érkezett egy állandó billentyűs Mattias Cederlund személyében. Utóbbi változás erősen rá is nyomta bélyegét a hangzásra, hiszen a billentyűk kiléptek addigi epizódszerepükből, és jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, mint az első két korongon. Nem mintha eddig nem képezték volna szerves részét a zenekar hangzásvilágának, ám nagyrészt csupán az atmoszféra megalkotására korlátozódott a szerepük.
Nem kell azonban félni, a gitárok továbbra is meghatározóak a Veni Domine számára, a banda nem váltott műfajt, továbbra sem a szinti-pop kifejezés illik a stílusára. A zenei irányzat maradt a progresszív, apokaliptikus, kissé gótikus hangulatú doom metal. A szövegvilág is maradt hasonló, azaz a végidőkkel, és az emberiség spirituális állapotával foglalkozik. Mégis, más ez a Veni Domine; az évek nem szálltak el nyomtalanul a banda felett. Sietek leszögezni, hogy ez a 'más' semmiképpen sem 'rosszabbat' jelent. Csak 'mást'. Rögtön a borítón látszik, hogy az idő nem állt meg: már nem a kilencvenes évek első felében járunk, amikor még a színpompás festmények uralták a piacot. Az első két lemez borítóján megcsodált Rodney Matthews munkák helyett a 'Spiritual Wasteland'-et nem kevésbé színpompás, ám modern, számítógéppel készített alkotás díszíti. A lemez maga is nagyon igényesen megmunkált, távolról olyan érzetet kelt, mintha dombornyomásos lenne. Remek.
Persze a borító, a lemez külseje, a jól megválasztott zenei stílus, a dicső múlt mit sem ér, ha nincs olyan zene a lemezen, amely felnő a külalakhoz és a múlthoz, sőt, akár túl is szárnyalja. Nos, azt nem mondanám, hogy az első két lemezt túlszárnyalja, ám a nem is nagyon marad el mögöttük a 'Spiritual Wasteland'. Talán nem hallgatom annyit, mint elődeit, ám ez inkább azért van, mert kevesebb a fogós, könnyebben feldolgozható téma. Progresszívebbnek érzem a zenét, több figyelmet, hallgatást igényel, mint a korábbi anyagok. Persze vannak azonnal megragadó részei is, mint például a 'Dawn Of Time' sokkolóan jól eltalált kezdete, a 'Last Letter From Earth' refrénje, már ha lehet egyáltalán refrénről beszélni egy majd' kilenc perces darabnál. Említést érdemel az 'If I Fall Asleep', egy szép ballada, illetve a záró 'The Letter', amely - minő meglepetés - egy levél. Akárcsak Mikes Kelemenéi, ez is fiktív, ám szintén nem alaptalan, hiszen a bibliai próféciák alapján festi le a még előttünk álló, ám a levél olvasásakor már történelemnek számító jövőt, egy abban a korban élt ember szavaival.
A korábban megismert zenészek hozzák már ismert formájukat: Tobbe kitűnően kezeli a gitárját, Thomas súlyos, technikás dobolása a régi, és Fredrik Geoff Tate-re (Queensryche) és Rey Parra-ra (Sacred Warrior) emlékeztető érzelemgazdag tenorja is még mindig nagyon hatásos. Az újonnan érkezettek sem vallanak szégyent, rajtuk kívül hallhatjuk még Kjell Bjurling csellistát és a már megszokottnak tekinthető kórust, amely mindig jól passzol a drámai hangulathoz.
A Veni Domine sikeresen vert hidat a gótikus, drámai bandák - amilyen pl. a Saviour Machine, amelyben Thomas vendégszerepelt is -, és a metal oldal között. Vitathatatlan, hogy a banda még mindig hamisítatlan progresszív metal, ám sikerült elkerülnie azokat a kliséket, amelyek a progmetal csapatok elszaporodásával egyre nehezebben kiiktathatóak. Ehelyett tovább járja saját útját, még beljebb merészkedve az ismeretlenbe. Érdemes csatlakozni a bandához, és együtt bebarangolni a 'Szellemi Ugart'.

--kristóf--