Vissza a lemezajánlókhoz

VENI DOMINE
Material Sanctuary
1994 Thunderload Records

A Veni Domine '92-es bemutatkozó lemezétől, a 'Fall Babylon Fall'-tól rendesen sokkot kaptam, amikor volt szerencsém hozzájutni. Mielőtt még teljesen magamhoz tértem volna, elhatároztam, hogy mihamarabb igyekszem beszerezni a folytatást is.
Sikerrel is jártam, és lelkesen vetettem bele magamat a 'Material Sanctuary' rejtelmeibe. Merthogy ilyenek is voltak; nem éppen egyértelmű, azonnal oldódó termékek szoktak kijönni a svéd progresszív doom metallerek főhadiszállásáról. Viszont okosan adagolnak annyi fogós részt az egyes nótákba, hogy azért az első hallgatásokban is legyen, ami örömöt okoz, és amire vissza lehet emlékezni, ami alapján be lehet azonosítani a dalokat. Például a 'Ritual Of The Sinner' szólórésze, vagy a 'Wrath Of The Lion' kezdete gyorsan megfogott. Annál kevésbé a bibliai Prédikátor könyvén alapuló 'Ecclesiastes', amivel jó darabig nem tudtam mit kezdeni. Igazi doom szerzemény, és annyira lassú, hogy az elején kész kínszenvedést jelentett, mire a végére értünk. A hossza sem éppen elenyésző: kereken kilenc és fél perc! Még így is csak második leghosszabb a tízperces, epikus, kétfelvonásos 'Beyond The Doom mögött'. Ma már természetesen élvezem az 'Ecclesiastes'-et is, de tény, hogy például a 'Beyond The Doom'-ot jobban. Az a dráma, ami ebben a dalban felszínre tör, és a végén teljességre jut, olyan valami, ami valahol a művészet lényegét ragadja meg; túlmutat az egyszerű, felszínes szórakoztatáson, az emberi szív és lélek mélyebb régióihoz szól. Mindez mondjuk amúgy is igaz a Veni Domine munkásságára, de jó lemezhez illően a végére hagyják a katarzist. És hogy ne érezzük magunkat vákuumban a záró hangok elhangzása után, betettek még az album legvégére egy rövidebb instrumentális (akusztikus gitár + fuvola) szerzeményt 'Baroque Moderne' címmel. Így legalább van időnk visszanyerni nyugalmunkat a dráma után. Természetesen a többi nóta se nélkülözi az értékeket, mindegyikről megemlékezhetnék külön, de nem teszem. Egyrészt azt hiszem, akit az általam eddig leírtak nem csigáznak fel, azt hiába győzködném, másrészt nem akarok minden poént lelőni. Talán még annyit mégis megjegyeznék, hogy különösen tetszik még, ahogy az énekkari témákat bedobják itt-ott.
A szövegek részben ezúttal is az apokalipszis körül forognak, de más témák is előjönnek, úgymint a materializmus, szintúgy az üres vallásosság hiábavalósága, illetve a megtérés és szellemi újjászületés.
A 'Fall Babylon Fall' után sokat vártam a Veni Dominétől, de nem kellett csalódnom. Nemcsak a kompozíciók nagyon jók, de a hangszerelés is remek (lásd kórus, fentebb), a Geoff Tate-re emlékeztető énekes, Fredrik Ohlsson még jobb mint volt, a vendégbillentyűs Mats Lidbrandt is kitesz magáért, és amit eddig nem említettem, pedig kellett volna: a hangzás jóval súlyosabb, erőteljesebb, mint a bemutatkozó korongon; a borítót most is Rodney Matthews (Detritus, Seventh Angel, Asia) rajzolta, ami azt hiszem, ugyancsak garancia a minőségre. A Veni Domine tehát megint olyasmit hozott létre, ami összehasonlíthatatlanul időtállóbb az anyagi értékeknél.

--kristóf--