- MERCURIUS ALAPÍTVÁNY - http://users.atw.hu/mercurius -

Nyitott Stúdiók 2008.

A bejegyzést velicsg írta. - 2008. október 16. csütörtök @ 09:14 Kategória: Események | Megjegyzések kikapcsolva

A Mercurius Alapítvány egy új Vas megyei kezdeményezést kíván megvalósítani. 

2008. december 4-én és 5-én kerül megrendezésre a Nyitott Stúdiók rendezvény, melynek lényege, hogy ezen a két napon a csatalakozó rádió és TV stúdiók, szerkesztőségek egy általuk meghatározott időpontban fogadják az érdeklődőket, akik így bepillantást nyerhetnek a média munkába. Lehetőségtől függően akár az élő adás, vagy a stúdió megtekintése is érdekes lehet a laikus, de érdeklődő közönség számára.

Az Alapítvány a széles közönségen belül kiemelten, a rendezvénnyel kívánja megszólítani a pályaválasztás előtt álló középiskolásokat, akik körében évek óta töretlenül népszerű a kommunikáció és média szakok iránti érdeklődés, de felsőoktatási tapasztalatom azt mutatja, hogy kevéssé bírnak reális elképzelésekkel, hogy mit is jelent „a médiában dolgozni”.  A rendezvénnyel akár egy jövőbeli munkakapcsolat kiépítésének lehetőségét is szeretnénk megteremteni.

A Mercurius Alapítvány vállalja a rendezvény koordinálását, népszerűsítését. A stúdiók által megadott időpontok összegyűjtése után a rendezvényről tájékoztatást küldünk minden Vas megyei középiskolába. A plakát formátumot minden csatlakozó szerkesztőségnek megküldjük, akik tovább népszerűsíthetik a programot saját településükön.

nyitottstudio

[1] Berzsenyi Rádió december 4-én 16-19 óráig enged bepillantást az élő adásba, majd dec. 5-én 8-12-ig várja a stúdióba az érdeklődőket, ahol lehetőség nyílik a rádiózás kipróbálására is, meg lehet próbálni a hírolvasást és be lehet csatlakozni különböző témájú stúdióbeszélgetésekbe is. A stúdióban, profilunkhoz híven a NYME-SEK kommunikáció és médiatudományi szakos hallgatói lesznek a vendégfogadók.


A bejegyzés forrása: MERCURIUS ALAPÍTVÁNY: http://users.atw.hu/mercurius

Bejegyzés címe: http://users.atw.hu/mercurius/?p=50

A bejegyzésben található hivatkozások:
[1] Berzsenyi Rádió: http://www.berzsenyiradio.hu