009./ A szeretet
Ritka dolog, hogy három király uralkodjon egyszerre, de Sosemvolt országban mégis megesett. Amikor az öreg király jobblétre szenderült, fiai sehogy nem tudtak megegyezni az örökségen, belepréselték hát magukat a királyi székbe, és ott sanyargatták egymást, meg a népet. Ritkán akart a három király közül kettő, egyet, ezért legtöbb idejüket civakodással töltötték. Közben az ország sora arra fordult, amerre a szerencse vitte.
Egyszer, egy tél eleji napon azon kaptak hajba, hogy mi a legszebb, legjobb dolog a világon?
- A tél! - vágta rá a legidősebb, aki szerette a havat.
- Nem igaz! - torkolta le a középső. A drágaságoknál, a kincsnél, az aranynál nincs szebb dolog a világon!
- Balgák vagytok mind a ketten! - kiáltott a legkisebb. - Próbáljatok jóllakni a téllel, vagy az arannyal?! A rántott csirke, a jó zsíros sertéscsülök, a sonkáspalacsinta, és egy jókora adag rizspuding a legjobb, a világon.
Addig vitáztak, kiabáltak, míg végül is szokás szerint hajba kaptak, és egymást lökdösték le a trónusról. Amikor a szolgák a nagy sivalkodásra befutottak, uralkodóikat siralmas állapotban találták. Aranyos ruhájuk cafatokban lógott, fülük, orruk vérzett, de azért ott szorongtak mind a hárman, a trónon.
Alig hozták rendbe a szolgák a királyok öltözékét, amikor egy idegen zörgetett a palota kapuján. Idős, hófehér szakállú ember kért bebocsátást. A szolgák jelentették a jövevényt.
- Ne engedjétek be!- szólt a legidősebb.
- Járuljon színünk elé! - mondott ellent a középső.
- Sem egyiket, sem másikat! - rikkantotta a legkisebb, -Az ajtóig engedjétek, kintről kiáltsa be, mi járatban van.
Hát ilyen volt a három király között az egyetértés. Ezért mondtam az elején, hogy ritkán akartak ketten egyet!
Ezen aztán megint összevesztek volna, ha közben az öreg szép csendesen, oda nem lépdel a trónus elé.
- Üdvözöllek benneteket, király uraim!
- Mi járatban vagy? - kérdezte a legidősebb.
- Felajánlom szolgálataimat, felséges uraim!
- Mihez értesz? - érdeklődött a középső.
- Mindenhez, aminek szükségét látom - felelte az öreg.
- Na akkor éppen kapóra jöttél öregapám, rikkantott a legkisebb királyfi. - Legalább megmondod, mi a legjobb, a legszebb dolog a világon!
- A szeretet! - vágta rá gondolkodás nélkül az öreg.
- Micsoda? - ámult el egyszerre a három, király.
- A szeretet! Ha nem hiszitek, tegyetek próbát. Ára nincs, mégis a legdrágább. A szeretetnél nincs jobb, és szebb dolog a világon.
- Még hogy drága!
- Még hogy nincs ára!
- Hogy lehet drága, aminek nincs ára? - kacagtak a királyok.
- Hívjátok csak be valamelyik szolgátokat és kérdezzétek meg igaz lelkére: szeret-e benneteket?
- Persze, hogy szeret, hiszen tőlünk kapja a ruháját, ételét, italát, fedelet a feje fölé! - kiáltott a legidősebb király.
- Tegyetek próbát!
Az udvarmester hamarosan odahivatta az öreg kertészt, akiről úgy hírlett: sosem hazudott még életében.
- Szeretsz-e engem, kertész? - kérdezte a legidősebb.
- Dehogyis őt - kiáltott a középső - engem szeretsz - e?
- Ugyan... Arról van szó, hogy engem szeretsz - e? - sorolta a legkisebb.
- Nem szeretem egyikőtöket sem- felelt őszintén a kertész.
- Micsoda? Még hogy nem szeretsz? Bennünket, akik eltartunk? - ámuldoztak a királyok.
- A munkámból élek, és bárhol dolgoznék is, mindenütt megfizetnék, testem verejtékét.
- Adok egy aranyat, csak szeress! - bökte ki a legidősebb.
- Én egy marékkal adok, csak engem szeress! - kiáltott a középső.
- Én zsákkal mérem számodra az aranyat, ha kijelented, hogy engem szeretsz! - szólt a legkisebb.
- Sem egyiket, sem másikat, még három zsák aranyért sem! - felelte csendesen a kertész. - A szeretetet nem lehet megvásárolni, még aranyon sem. Az, magától jön, és szeretni csak olyat tud az ember, aki érdemes rá.
- Majd én megmutatom neked, hogy szeretni fogsz - kiáltott a legidősebb király. -Megparancsolom, hogy szeress!
- Szeretni nem lehet parancsszóra - felelt a kertész.
- Úgy? - futotta el a pulykaméreg a középső királyt. - Vigyétek hát és üssetek rá huszonötöt.
A szolgák lekapták a kertészt a tíz körméről, és félóra múlva visszahozták, huszonöttel a hátán.
- Na, szeretsz-e már, balga? - gúnyolódott a legkisebb.
- Az életemet is elvehetitek, ha kedvetek tartja, de szeretetre sosem kényszeríthettek.
A három király erre igencsak elszontyolodott. Mintha elrestellték volna magukat. Hát milyen királyok ők, ha még azt sem tudják megparancsolni a szolgájuknak, hogy szeresse őket?
- Látjátok király uraim - szólalt meg ekkor, a fehér szakállú, öreg vándor. Ilyen a szeretet. Ötven botütéssel, tíz zsák arannyal sem szerezhetitek meg, de ha valakinek ott él a szívében, száz botütést is szíves örömest elszenved értetek, lemondana minden kincséről, utolsó falatjáról, csakhogy ti szükséget ne lássatok. Legjobban tennétek, ha megegyeznétek, és ezentúl, nem szoroskodnátok a trónon, hanem testvérekhez illően, felváltva uralkodnátok. Amíg ti testvérek nem szeretitek egymást, hogy várhatnátok el egy idegentől? Vagy talán él szívetekben az egymás iránti szeretet?
A három király, ételt - italt hozatott és megvendégelték az öreget. Attól kezdve mindig felváltva ültek a trónon, amiből rengeteg jó származott. Elsősorban az, hogy amíg az egyik trónolt, a másik kettőnek volt ideje az ország dolgával, a nép gondjával, bajával törődni. El is intéztek mindent, amit alattvalóik kértek, és lassacskán eltűntek a foltok a paraszti gúnyákról. Az országban egyre több mosolygó, bizakodó ember járkált, és a kérdésre: szeretitek-e a királyaitokat, egyre határozottabban válaszolták: igen!
Ja, és hogy el ne felejtsem. A kertésztől aznap bocsánatot kértek, teljesítették minden óhaját, és majdnem táncra perdültek örömükben, amikor az megígérte, hogy elfelejti a huszonötöt. Kicsit nehezen, de mégis rájöttek: a pénznek hatalma van, a szeretetnek ereje.