010./    A „hidegbíró" verseny

Azt hiszem valamennyien megfordultatok már állatkertben, gyönyörködtetek a sok - sok kedves, furcsa állatban. Ha valamelyikőtök mégsem járt volna ott, az sem baj, mert ahova most hívlak benneteket, olyan csodálatosan nagy és gazdag állatkert talán nincs is több a világon. Akad benne minden állatból, ha több nem: írmag. Nyáron csak úgy hullámzik az embertömeg a ketrecek, kalitkák előtt, és csacsogó gyermekek gyönyörködnek, nevetnek a játékos, kedves állatok láttán. Ilyenkor télen azonban, amikor belepi a hó a hatalmas állatparadicsomot, nagyon unalmas lesz az élet. Alig akad egy - két látogató, és az állatok, - mondjuk ki úgy ahogy van - unatkoznak, nincs kire bámészkodniuk, nincs kin mulatniuk. Mert nehogy azt higgyétek, hogy csak ti mulattok jól, amikor a játékos, fürgén ugrándozó majmot nézegetitek, vagy a ketrecében lusta, puha mozdulatokkal fel s alá járó tigrist, leopárdot csodáljátok, hanem - bármilyen furcsán hangzik is - őkelmék is megbámulnak titeket.

Abban az évben, az állatkert lakói szerint, kegyetlenül kemény tél volt, állatemlékezet óta nem volt olyan zord idő. Fázni nem fáztak, hiszen gondozóik vigyázták ketrecük hőmérsékletét, csak kegyetlenül lassan ment az idő. Össze - összejöttek beszélgetni, hol ennél, hol annál, a kicsinyek szorgalmasan eljártak az állatóvodába, de úgy is végláthatatlan hosszúnak tűntek a napok, amelyek múlása a tavasz jöttét ígérte.

Történt egy ilyen tereferén, hogy összekerült a farkas, a medve, a fóka, a jegesmedve, a liba meg a kacsa. Volt is ott egykettőre olyan zene-bona, hogy állat legyen a talpán, aki túlharsogta. S amint az már lenni szokott, a kegyetlen télben, miről folytatott a szó, ha nem a hidegről.

- Én nagyon jól bírom a hideget! - kérkedett a farkas, - azt hiszem nincs az erdőnek még egy lakója, aki nálam kitartóbb lenne.

- Hohó - csapott hatalmas mancsával karosszéke támlájára a barnamedve - és rólam megfeledkezel? Ha kipróbálnánk, azt hiszem alaposan lepipálnálak, kisöcsém.

- Hahaha - kacagott a farkas, hogy csak úgy rezgett belé hájasra hizlalt hasa - azért bújsz el télire a barlangodba, és azért alszod át az egész hideget, mi? Kíváncsi lennék, mit szólnál, ha nem fűtenének a ketrecedben, ellenben én egészen jól meglennék anélkül is.

- Ne vitatkozzatok - mosolygott kicsit dölyfösen a vén jeges mackó, - mert azt hiszem, egyikőtök előtt sem lehet egy pillanatig sem vitás, hogy a hideget én bírom legjobban. Ahol én születtem, ahonnan szívtelen emberek hurcoltak ide, ebbe a hőségbe, ott mindig olyan cidri van, amilyen itt a legkegyetlenebb télben sincs. Jégtáblán élünk, úgy bizony!

- Én sem maradok el mögötted - szólt közbe szerényen fókáné asszony - , mert ha éppen tudni akarjátok, mi földiek vagyunk jegesmedve komával.

- Nannnanan... ezt azért nem merném állítani, mert mégis jobban bírja a hideget a bunda, mint a bőr, nem gondolod, földi? - kedélyeskedett a jegesmedve.

- Gágágágágá - gágogott közbe a liba. - Igaz, hogy nem próbáltam még, de azt hiszem háromszor olyan telet is kibírnék, mint amilyen errefelé járja.

- Hahaha - kacagott a farkas - milyen nagyképű gúnár őfelsége, nem is próbálta és henceg.

- Háp - háp - háp - kiáltott közbe harciasan a kacsa. - Lúd rokonnak igaza lehet, mert magam is úgy vagyok vele. Akármilyen hideg tél volt is errefelé, én még sosem éreztem, hogy fázom.

Erre aztán támadt olyan zenebona, hogy ha a gondozó bácsik közbe nem lépnek, bizony hajba kap a díszes "hidegbíró" társaság. És mivel a jó bácsik nemcsak ellátják mindennel az állatkert lakóit, hanem szinte értenek a nyelvükön, hamarosan megtudták, mi képezte a heves vita tárgyát.

- Na, ennél mi sem könnyebb, kipróbálhatjuk, hogy melyikőtök a nagyobb legény a zimankóban - szólt egyik állatgondozó nevetve, és megígérte, hogy akár másnap lebonyolíthatják a "hidegbíró" versenyt.

Óriási izgalommal készülődött az állatkert népe a nagy viadalra. Fogadásokat kötöttek, a harciasabb lakók már jó előre hajba kaptak, vitatkoztak, és amikor megkezdődött a vetélkedés, egyetlen állat sem hiányzott a nézőtérről. A hűtőkamrába elsőként a legjobban hencegő farkas és barnamedve lépett be. Elfoglalták helyüket a kényelmes karosszékekben. Mínusz negyven fokot mutatott a hőmérő, amikor a két versenyző izegni-mozogni kezdett, szemmel láthatóan dideregtek, szinte vacogott a foguk, de azért derekasan mosolyogtak, és ki is tartottak, egészen negyvenöt fokig.

A jegesmedve és a fóka következett. Akarattal hagyták a legvégére a libát és a kacsát, hadd legyen minél csattanósabb a móka. A fóka és a jegesmedve egyenesen a negyvenöt fokos hűtőben kezdte. Nekik meg sem kottyant a hőmérséklet, vidáman integettek kifelé az ismerősöknek, sőt néha-néha - már csak a hecc kedvéért is - legyezgették magukat, mint akinek melege van. Minél lejjebb süllyedt a hőmérő higanyszála, annál vígabban voltak. Hetven foknál azonban a fóka fészkelődni kezdett, szemlátomást fogyott a kedve. A jegesmedve hetvenöt foknál kimeresztette a szemét, és amikor a hőmérő nyolcvan fokra süllyedt, hirtelen megkocogtatták az ablakot. Semmi kétség, hogy ezzel az óriási teljesítménnyel megnyerték a "hidegbíró versenyt". Biztos győztesként foglalták el helyüket a második helyezettek mellett, sorra fogadván a szurkolók jókívánságait, és már előre készítették hasizmaikat arra a pillanatra, amikor a liba és a kacsa kővé fagy, a nyolcvan fokos kamrában.

Csakhogy a káröröm a torkukon akadt, éppúgy, ahogy fura nyögéssé vált a többi állat gigájában, torkában is. A liba és a kacsa vidáman nézelődött a nyolcvan fokos térben, a legkisebb jelét sem adva annak, hogy fázna. Egymás mellett totyogtak, le s fel, miközben a hőmérő higanyszála egyre süllyedt. Kilencven fok, majd száz és a két állat még mindig nem unt rá a hidegre. Tátogó csőrükből ítélve kedélyesen beszélgettek odabent. A nézőtéren egyre nagyobb lett a csend, a hangtalan ámulat. Ezután alig nőtt a hideg egy - két fokkal a háziszárnyasok egyre bágyadtabban totyogtak, majd lo3 foknál megkocogtatták csőrükkel az ajtót, jelezvén, hogy nem bírják tovább, elég volt a mulatságból.

Mínusz lo3 fok! Óriási! Ki hitte volna?! Hát ezt bizony senki, ti sem, ugye? Pedig így igaz, ahogy leírtam.