011./ Amikor a Tél is fázott
Egyszer a Tél nagyon fázott, elküldte hát legnagyobbik fiát, Fagyot, egy kis melegért.
Futott a Fagy, ahogy csak tudott és nyomában jégtükörré váltak a tavak, folyók országutak. Legközelebbi szomszédjukhoz, Tavasz anyóhoz igyekezett. Bekukucskált az ablakon, s mert látta, hogy Tavasz anyó, meg a leánya, a parázsló kályha mellett ülnek, bekopogtatott. Szívesen fogadták, elbeszélgettek vele mindenről, ami mindhármójukat érdekelte. Fagy azonban elhallgatta látogatásának igazi célját.
- Mi újság felétek, fiam - kérdezte Tavasz anyó.
- Megvagyunk valahogy, csak Apámuram dereka nyilallik, a lába is hasogat hébe-korba - sorolta Fagy.
Azután búcsúzni készült.
- Maradj még, ha már meglátogattál bennünket - marasztalta Tavasz anyó.
- Sietek... Apám nyugtalankodni fog miattam - mondta Fagy, mert attól félt, hogy a nagy melegben pillanatokon belül elveszíti fagyos méltóságát. Búcsút mondott majd odakapva a kályha felé marokra fogta a meleget, és futott haza.
- Hoztál meleget, fiam? - kérdezte fázósan, a Tél.
- Hogyne hoztam volna, hiszen azért mentem, édes Apámuram! - kérkedett a Fagy, és kinyitotta ökölbe szorított markát.
Az öreg Tél egy szikrányi meleget sem érzett, ráripakodott hát a fiára.
- Add már ide... add, ha hoztál, jaj a derekam, milyen jó lenne rá egy kis melegség...
-Dehát nem érzed, Apám! Hiszen a meleg a markomban volt, és már kieresztettem - erősködött Fagy.
Zúzmara azon nyomban megjelent.
- Parancsoljon kedves Apám - mondta.
- Fázom... Fuss és hozz nekem, egy kis meleget!
A fiú útnak eredt. Ahogy futott Tavasz anyó házikója felé, nyomában hófehér köntösbe öltöztek a fák, kórók, gizgazok. Minden olyan lett, mintha valami mesebeli tündér, csillogó - villogóvá varázsolta volna a világot.
Amikor bekopogtatott Tavaszékhoz, ő is a kályha mellett találta a ház népét. Köszönt illendőképpen, majd előadta mi, járatban van.
- Szegény Apád - sajnálkozott Tavasz anyó, - hiába mindketten benne vagyunk már a korban. Látod, én sem mozdulhatok el a kályha mellől, mert nyomban belenyilallik a lábamba. Alig várom már, hogy átadjam tisztemet, a rügyfakasztást, egyetlen lányomnak, csak hát előbb férjhez kellene mennie.
Tavasz anyó odaszólt a lányának, kaparjon egy lapátra való parazsat a kályhából, hadd vigye Zúzmara mielőbb apjának.
Tavasz kisasszony úgy tett, ahogy anyja parancsolta. Zúzmara illedelmesen megköszönte a szíves ajándékot, és messzire tartva magától, a forróságot árasztó lapátot, száguldott hazafelé.
S ahogy futott, kezében a lángoló parázzsal, nyomában leolvadt a fákról a dér, felengedtek a fagyos utak, a jeges folyók és tavak. Mintha a természet megkönnyebbülten felsóhajtott volna.
- Tessék jó apám, ihol a meleg - tette le apja elébe a pislákoló parázzsal tetézett vaslapátot. - Melegedj fel mellette. Tavasz anyó küldi.
Az öreg Tél közelebb húzódott a meleghez, meg is enyhült mellette, de szomorúan látta, hogy a parázsszemek mind kisebbek, és kisebbek lesznek, míg végül kihunynak és nem maradt más a lapáton, mint szén, és hamu.
- Te sem vagy sokkal ügyesebb a bátyádnál - korholta Zúzmarát. - Egyikőtök sem tudott felmelegíteni.
- Fagyos szél... Fagyos szél! - kiáltott legkisebb fiának.
Fagyos szél süvítve, azonnal megjelent.
- Parancsolj édes Apámuram, Mi a kívánságod?
- Hozz nekem meleget, de mielőbb és minél többet, mert nagyon - nagyon fázom - didergett a Tél.
Fagyos szél elvágtatott, és mert ő is tudta, mi a világ sora, egyenesen Tavaszék felé süvített. Nyomában szomorúan bólogattak a megkopasztott fák, haragosan fodrozódott a folyó jégkásás vize. Amikor belépett Tavasz anyóhoz, és meglátta a tündérszép Tavasz kisasszonyt, mindketten fülük hegyéig elpirultak. Fagyos szél nem tudott szóhoz jutni. Végül is Tavasz anyó segítette ki.
- Isten hozott fiam! Csak nem, melegért küldött Téged is az apád? - kérdezte hamiskás mosollyal.
- De melegért küldött... és azt hiszem meg is találtam az igazi meleget - mondta Fagyos szél, miközben le nem vette szemét Tavasz kisasszonyról. -A lányodat kérem Tavasz anyó, e szépséges Tavasz kisasszonyt! Meglátod, hű párja leszek, amíg csak élek, hiszen Ö az igazi melegség!
- Fiam - komolyodott el Tavasz anyó - én nem bánom, csak attól tartok, hogy nem vagy, a lányomhoz való. Mit szólnak az emberek, ha a várva várt Tavasz, fagyos szél kíséretében érkezik meg?!
- A lányod mellett nem leszek többé Fagyos szél - ígérte a vendég, - tavaszi széllé szelídülök, én ringatom a feslő rügyes ágakat, a bimbózó virágokat.
- Ha így lesz, akkor hozzád adom a lányom. Látom, igencsak megkedveltétek egymást! Vigyed hát, és legyetek nagyon - nagyon boldogok - mondta könnyes szemmel Tavasz anyó, és búcsút vett a fiataloktól.
Azok pedig kézen fogták egymást, és nekifutottak a világnak. Nyomukban ébredezni kezdett a természet, kikukucskáltak a föld alól a hóvirágok, lila fejű ibolyácskák, élet költözött az alvó növényekbe. Még a madarak is vidámabb dalba kezdtek.
Az öreg Tél nagyon megörült fia választásának és miközben jobbról - balról megcsókolta a szépséges Tavasz kisasszony pirospozsgás arcát, akár hiszitek, akár nem, egy kerek esztendőre átmelegedett.