012./    Róka Berci szerencséje

     A négyszögletes meseerdő kerek közepében, ott, ahol a kökénybokrok ráhajolnak a málnabokrokra, van egy rókalyuk, abban lakik Berci, meg Marci. Szó, ami szó, elég szűkösen vannak a lyukban, de azt, a hat kölyök bánja legkevésbé. Jó időben úgysem gubbasztanak a kotorékban, hidegben meg minél jobban összebújik a rókafi, annál zsongítóbb a melegség.

     Berci a legcsavarosabb eszű, de a leglustább gyerkőc volt a hat közül. Ami munkát ésszel elkerülhetett, az után nem nyúlt egyetlen foggal, vagy manccsal sem.

     Történt egyszer, hogy Rézi tánti látogatta meg őket, és valamennyi anyaboldogítónak, adott egy lyukas garast, ajándékba. A négy lányka hanyatt - homlok futott a boltba, és egykettőre nyakára hágott a pénznek. Ketten cukorkát vettek, hogy egész délután ropogtathassák, a többiek szívfájdítására, ketten pedig maslit biggyesztettek a fejük búbjára, és úgy járkáltak vele, akár a pávák. Berci és Marci tanácstalanul szorongatta markában a garast.

     - Berci - szólalt meg nagy sokára Marci. - Én elteszem a pénzt, gyűjtök hozzá, és ha telik belőle, veszek egy horgászbotot...

     - No, kacagott egy nagyot Berci - arra aztán gyűjthetsz. - Tudod milyen méregdrága egy horgászbot? A lelked kidolgozhatod, mire összekuporgatod a rávalót. De az ötlet nem rossz! A horgászbot csakugyan jó lenne - vakarta füle tövét a rókafi. - És meg is lesz. Méghozzá munka és gyűjtögetés nélkül - kurjantott örömében. - Egy kis szerencsével...

     - Szerencsével?! - álmélkodott Marci. Mit akarsz tenni?

     - Veszek egy sorsjegyet! Arra éppen elég a garas. Egy hónap múlva húzzák, és milliomos leszek. Többet ésszel, mint erővel, kiskomám! De tudod mit? Ha gazdag leszek, neked is veszek horgászbotot, nem is egyet: kettőt, hogy mind a két praclidba jusson! - hencegett Berci.

     - Olyan biztos vagy benne, hogy nyersz? - kérdezte Marci.

     - Na hallod?! A szerencsében bízni kell, különben nagy ívben elkerül. Ha eszed lenne, te is megpróbálkoznál vele...

     - És ha nem nyerek? Akkor oda a garasom is. Nem. Inkább elteszem, és utána nézek, mivel kereshetnék hozzá cimborákat. Azzal nekifutott az erdőnek, bekopogtatott minden barlangba, odúba, lyukba: nem akad-e valami a ház körül, amit elvégezhetne? S mivel sok helyen voltak szűkében, a fürge lábaknak, ügyes mancsoknak, hol tüzelőt készített be, hol vizet hordott a patakról, és mire leszállt az este, az ajándék garas mellett még kettő kuncogott a markában. Fáradtan, de annál boldogabban aludt el.

     Berci sem tétlenkedett délután. Órák hosszat kutyagolt a boltig, és megvette a nagyreményű sorsjegyet. Ott lapult az inge alatt, amikor lefeküdt. Már csak 29 nap és milliomos leszek! - sóhajtotta, mielőtt elnyomta az álom.

     Attól kezdve, mire Berci kikecmergett a vackából, Marci már megkereste az első garast. Nem mindenütt fizettek fáradozásáért garassal, de a köszönet, a jó szó, sokszor felér a fizetséggel. Senkivel nem alkudott előre, ha kapott megköszönte, ha nem, úgy is jó volt: majd legközelebb. S ahogy teltek a napok, úgy szaporodtak Marci garasai, mint sötétedéskor, a csillagok, az égen.

     Egyszer, egy nagy köteg rőzsét cipelve, összeakadt az erdőben heverésző Bercivel.

     - Többet ésszel, mint erővel! - gúnyolódott Berci. - Maholnap csak a bundád tartja össze a csontvázadat, hékás. Nézz meg engem, amit eszem mind hússá válik rajtam, mert pihenek. És horgászbotom is lesz, de még milyen!?

     Marci rá sem hederített a csúfolkodásra, letörölte homlokáról az izzadtságot és ballagott tovább.

     Nagy nehezen elérkezett a sorshúzás napja. Berci egész éjjel nem tudott aludni, és már kakaskukorékoláskor ott sündörgött, a sorsjegyes bódé előtt. Majdnem dél lett, mire összegyűlt az erdő népe, és megejthették a húzást... Bercinek a torka is kiszáradt az izgalomtól, de bármennyire is kívánta, hogy csak most az egyszer, ha nem is sokat, legalább az egy garast nyerje vissza, a szerencse nem kedvezett neki. Mérgében darabokra szaggatta a sorsjegyet, aztán elindult hazafelé. Nemsokára összetalálkozott Marcival.

     - Nyertél? - kérdezte, Marci.

     - Ne bolondozz! - mordult rá Berci. - Így néz ki, aki nyert?!

     - Igaz, nem is figyeltem az ábrázatodra. Most látom, elég fancsali képet vágsz. Úgy nézel ki, mintha éretlen vadkörtébe haraptál volna.

     - Oda a garasom, és lőttek a horgászbotnak - dünnyögte Berci.

     - Azért eljöhetnél velem a boltba. Segítenél választani - kérte Marci. - Éppen együtt van az ára, gondoltam megveszem a botot.

     - De ugye, amikor te nem használod, horgászhatok vele én is - derült fel Berci arca. - Majd meglátod, nem sokáig kérem, hiszen holnaptól én is gyűjteni fogok, és hamarosan lesz saját botom.

     A két rókagyerek csillogó szemmel válogatott a botok között. Akadt ott olcsóbb, drágább, mindenféle. Az olcsóbból kettőt is adtak volna Marci pénzéért, de a drágább, biztosan tartósabb. Sokáig tanakodott magában Marci, míg végül is úgy döntött, tanulóbotnak megteszi az olcsóbb is, de abból kettőt kér. Egyiket odaadja Bercinek, és majd ha összegyűjti a rávalót, visszafizeti az árát.

     Ha láttátok volna Berci örömét! Ölelte, csókolta testvérét.

     - Ne félj bátyuska! - mondta a horgászbotot simogatva. - Becsszóra megkapod az árát. De azért tudod, hogy mégis csak szerencsés kis róka vagyok én?

     - Szerencsés?! De hiszen a sorsjeggyel nem nyertél, elveszett a garasod is - csodálkozott Marci.

      - A sorsjegy? - kacagott Berci. - Ki törődik már a sorsjeggyel, amikor szerencsére olyan tesókám van, mint Te! Meg aztán tanultam is a sorsjegy ügyből. Azt, hogy balga róka az, aki arra vár, hogy ölébe hulljon a szerencse.