013./    Bánatot, gondot, bajt veszek

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, aki emberré cseperedett, mégsem tudta eldönteni, hogy mi legyen, milyen munkával lehetne leginkább a világ hasznára. Egyszer aztán gondolt egyet, a vállára kanyarintotta a tarisznyáját, és elindult világgá.

     Amikor a harmadik falu határához ért, megéhezett. Úgy korgott a gyomra, hogy a szeme is szikrázott belé. Négy - öt házba bekopogtatott - nincs-e valami munka, de bizony nem akadt semmi, amiért fizetség járt volna. A sikertelenség nem szegte kedvét, bezörgetett hát a hatodik házba is, ott azonban már nem munkát keresett.

     - Bánatot, gondot, bajt veszek! - kiáltott be az udvarra.

     - Vicces kedvedben vagy! - szólt ki, a házigazda.

     - Nem viccelek én, gazduram. Megveszem a bánatát, jó pénzt fizetek érte, a tarisznyámba teszem, és úgy elviszem, hogy hírét sem hallja többé. Van-e valami eladnivalója?

     - Hát, ami azt illeti, volna. Nagy bánatom van, a fiam miatt. Neki gyűjtögettem a földet, lovakat, szerszámokat, most meg itt akar hagyni mindent, máshol szeretne szerencsét próbálni... és... - sorolta a gazda a bánatát, két álló órán át. Akkor elhallgatott.

     - Mennyit kér a bánatáért, gazduram? - kérdezte a legény, aki türelmesen végighallgatta, közbe - közbe szúrva egy - két együtt érző szót.

     - Oh, fiam, hogy kérnék érte valamit is, hiszen én tartozom neked, amiért meghallgattál. Hiszed, vagy nem, most hogy valakinek elmondhattam, fele annyira sem nyom a bánatom, - hálálkodott a gazda. és kenyérrel, szalonnával, két aranytallérral fizetett a legénynek. Az szabadkozva bár, de elfogadta, aztán köszönt, és ment tovább isten hírével.

     - Bánatot, gondot, bajt veszek! - visszhangzott a falu, amerre járt.

     Először mindenki tréfára vette a dolgot, de aztán elsorolták gondjukat, bajukat, és mert mindenkinek jólesik, ha meghallgatják, vagyis ha istenigazából kipanaszkodhatja magát, - mindenütt megfizettek neki tisztességgel.

     Attól kezdve a legény egyebet sem tett, csak járta a falvakat, és minden portára bekiáltott.

     - Bánatot, gondot, bajt veszek!

Tarisznyája sosem volt üres, és akár hiszitek, akár nem, az emberek már várták.

Bizony, manapság is elkelne egy – két, ilyen értelmes legény! Nem hiszitek? Akkor gondoljatok vissza, milyen jólesne néha - amikor becsúszik egy rossz osztályzat, vagy csúnyán néz rátok a kakas -  elpanaszolni valakinek azt, ami a lelketeket nyomja. Régi igazság, hogy az együttérzés felére csökkenti a bánatot, és duplájára növeli az örömet.