014./    Hova tűnt egy forint?

     Három vándor diákra ráesteledett egyszer, betértek hát a hálóházba, és kértek egy szobát. A portás fejenként tíz forintot számolt a szállásért. A három fiú nagyon fáradt volt, kifizették a harminc forintot, és aludni tértek. A hálóhely azonban nem volt kényelmes, fáztak is a vékony takaró alatt, s reggel mindhárman egy gondolattal ébredtek:

     - Ez a szállás nem ért meg, fejenként tíz forintot.

     Felöltöztek, és odamentek a portáshoz:

     - Úgy gondoltuk, túlfizettette velünk a szállást. Adjon vissza valamennyit a fejenként tíz forintból!

     - Szólok a gazdának, - készségeskedett a portás, és eltűnt.

     A fiuk türelmesen vártak, mert abban reménykedtek, hogy a visszakapott pénzből megreggelizhetnek.

     Az gazda rövid gondolkodás után, kivett a fiókjából öt forintot, és odaadta a portásnak, hogy ossza el a három fiú között. A portás, amíg a fiuk felé tartott: elgondolkodott:

     - Öt forintot nem lehet igazságosan - három felé osztani, mert mindig marad belőle valamennyi, jobb lesz, ha kettőt zsebre vágok, és a maradék hármat, kiosztom a fiuk között.

     Lelkiismeretével nem sokáig viaskodott, a két forintot zsebre vágta, a fiuknak pedig leszámolt fejenként egy forintot. A legénykék elköszöntek, a portás pedig unalmában - vagy talán, mert a lelkiismerete nem hagyta nyugodni - gondolkodni kezdett.

     - A fiuk tíz - tíz forintot fizettek: az, harminc, visszakaptak egy - egy forintot, tehát fejenként kilenc forintért aludtak itt. Háromszor kilenc az, 27 forint - ezt a kisiskolás is tudja. A zsebemben van két forint - ezt viszont csak én tudom. Huszonhét meg kettő az, huszonkilenc - hová lett a harmincadik forint? Hová tűnt egy forint?

     Régen történt ez, de a portás az óta is, azon gondolkodik, hova lehetett az a fránya forintos. Ha ismeritek már az egyszeregyet, a szorzást, meg az összeadást, keressétek meg a forintot. S ha megtaláltátok: legyen a Tiétek...