017./  Miért kell a mackónak név?

     Egyszer volt, hol nem volt, a medvesor legvégén, volt egyszer egy mackó pár, s annak egy barna bundás, virgonc kis bocsa.

     - Fiacskám! Mondd meg szépen, hogy hívnak, és hol laksz? – kérdezte, - ki tudja hányadszor kisfiát, medvemamó.

     - Nem tudom! Nem jut eszembe! – dörmögte, feje búbját vakargatva a mackó.

     - Akkor mondd utánam szépen újra és újra, amíg meg nem tanulod...

     - Jóóóó... de ne most! Várnak Brummogóék,... olyan jól játszunk! - dünnyögte a bocs, és kicsörtetett a barlangból.

     Medvemama fejcsóválva tekintett utána, aztán a dolga után nézett. Gondolta, majd este, mese helyett... újra kezdik. Aztán teltek a napok, és a tanulásra valahogy nem került sor.

     Történt egy délután, hogy a kis mackók bújócskáztak. A mi bocsunk olyan helyet keresett, ahol egyhamar nem találják meg. Nekivágott az erdőnek, nagy könnyelműen odahagyva a jól ismert barlangsori tájat. Addig caplatott, míg egy akkora faodút nem talált, amelybe kényelmesen belefért. Várta a hunyót, de az bizony még a közelében sem járt. Egyszer csak megéhezett.

     - Ideje lenne már hazamenni – gondolta, és kikecmergett a búvóhelyről, hogy a barlang felé vegye az irányt. Igen ám, de merre van a medvesor? Hol balra, hol jobbra indult, de csak még jobban eltévedt. Már alkonyodni kezdett, mikor eltörött a mécses. A bömbölésre odaröppent hozzá egy szarka.

     - Hát neked mi bajod? Miért itatod az egereket?

     - Eltévedtem... haza akarok menni, szipogta, a bocs.

     - Szívesen hazavezetlek, mondd meg, hogy hívnak, és hol laktok?

     - Hát azt... azt nem tudom! - szipogta a maci.

     - Nem tudod?! - álmélkodott a szarka. - Akkor hogy vezesselek haza? - vetette oda, és elrepűlt.

     A bocs kétségbeesetten sírdogált tovább. Egyszer csak odafutott hozzá egy nyuszi.

     - Nem tudom a nevem, és eltévedtem, - sírta a bocs.

     - No, és hol laksz? - kérdezte a nyúl. - Mert ha tudod, egy - kettőre hazainalok veled.

     - Azt... azt sem tudom! - szipogta a medvefi.

     - Ej, ej, így aztán bajosan akad, aki hazavezet, komám! A nevét, és a lakhelyét mindenkinek tudnia kell! - sajnálkozott a nyúl és eliramodott.

     Lassan leszállt az este, amikor a bocs hangokat hallott. Mintha Mamóka szólította volna! Nosza neki sem kellett több, torkaszakadtából bömbölni kezdett. Medvenéne hamarosan rátalált kószáló bocsára, keblére ölelte, és hazavitte.

Akár hiszitek, akár nem, másnap reggel a mi bocsunk, nem lépte át addig a barlang küszöbét, amíg nem fújta úgy a nevét, és a címét, akár a vízfolyás...