026./     Furfangos Lajos

     Furfangos Lajos vándorlegény volt. Azt tartották róla, hogy csavarra jár az esze, mert mindenkin kifogott, ha akart.

     Egyszer egy falucskában nagy sírás-rívásra lett figyelmes. Amint közelebb megy, látja ám, hogy egy döglött kecskét sirat egy népes család.

     -Éhen halunk nélküled, mi lesz velünk? -ríttak a gyerekek. -Ki ad nekünk tejecskét?

     -Hallod-e te szegény ember, add nekem ezt a kecskét-, mondta a legény.

     -Tied, mondta a szegény ember, ugy sem tudnánk enni a húsából.

     Furfangos Lajos nyakába kanyarintotta a kecskét, aztán így szólt:

     -Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk, aztán elszámolunk a kecske árával.

      Hitte is, nem is a szegény ember, hogy a bolond vándort még látja az életben.

     Furfangos Lajos pedig fütyörészve ment mendegélt, amig egy nagy-nagy faluba nem ért. Ott megkérdezte, ki a leggazdagabb helybéli gazda.

     -Amott lakik, ni, abban a nagy kőkerítéses házban. Kőszívű gazdának hívjuk, mert amilyen gazdag, olyan kegyetlenül zsugori.

     -Ez kell nekem- örvendezett magában, Furfangos Lajos.

     Azzal odasettenkedett a ház elé, ledobta a kecskét a földre, és keserves óbégatásba kezdett. Egyszer csak kilépett a házból, egy potrohos ember.

     -Mit kornyikálsz a portám előtt, te félkegyelmű?

     -Már hogyne rínék aranyos gazduram, amikor ez a fránya kecske lenyelte az arany órámat. Pedig akkora volt, mint az öklöm. Kirakva drágakövekkel, de bele is döglött az átkozottja. Most aztán se óra, se kecske,- zendített rá újra, a legény.

     -Mit beszélsz? Honnan lenne neked aranyórád?- kérdezte izgatottan a gazda.

     -Apámtól örököltem. Ő meg a királytól kapta, a hős katonaságáért. Olyan volt az, hogy szebb, és jobb nem is lehetett volna. Jaj nekem, jaj szegény fejemnek, földönfutó lettem-nyivákolta.

     -Tudod mit? - kérdezte sunyin a gazda. - Hogy nagy bajodban valami enyhülés érjen, megveszem a dögöt.

     -Döglött kecskét? - nézett fel a legény. - Mit kezdene vele gazduram?

     - Ne törődj vele. A vadászkutyáimnak veszem. Hogy adod?

     - Négy arany koronáért…tudnék venni másik tejadót...

     - Négy arany korona?- vakarta a fejét a gazda. - Biz, az rengeteg pénz, de lásd, hogy szív is van bennem, itt a négy arany korona. Eredj isten hírével - mondta a gazda.

     Furfangos Lajos elvette a kecske árát, zsebrevágta, tisztességtudóan meg is köszönte, aztán szapora léptekkel indult, a szegény ember kunyhója felé.

     A kőszivü gazda pedig bevonszolta a dögöt az udvarra, és nekilátott, hogy előkeresse a csodálatos órát, a kecske gyomrából. Azt hitte a szíve, szakad meg bánatában, amikor rájött, hogy a furfangos legény becsapta. Először ugy gondolta, utána fut, és visszaszerzi a koronáit, de aztán letett róla. Nem akarta, hogy rajta nevessen az egész falu.

     Furfangos Lajos pedig bekopogtatott a szegény emberhez, Szemük-szájuk elállt a csodálkozástól, amikor viszontlátták a vándorlegényt, és nem tudtak hova lenni a hálálkodástól, amikor leszámolta az asztalra a négy aranyat. Nagy lett az öröm. A négy koronáért két kecskét vettek, és nagy lakomát csaptak, amelyre Furfangos Lajost is meghívták. Ha arra jártok, nézzetek be ti is egy pohár frissen fejt kecsketejre.