032./    Az egércirkusz

     Azt nem tudnám megmondani, mennyi időn át ígérték az egérmamák és egérpapák, rakoncátlan gyerkőceiknek a cirkuszt, de azt tudom, hogy egyszer mégiscsak megérkezett. Hü, ha láttátok volna a szérűskert lakóit!? A legparányibb szopós egérnek, a legvénebb üknagyapónak sem volt maradása a meleg lyukban, hanem iszkiri: szedték a lábukat a többi után. Az egércirkusz megérkezése csodálatos látvány volt, magam sem láttam még hasonlót.

      A parányi cirkusz kocsik kígyózva cammogtak előre, egy játéktraktor vontatta őket. A gyerekek hagyhatták el valahol, s a szemfüles egérartisták vontatót készítettek belőle.

     Amikor a potrohos igazgató megfelelőnek találta a helyet, a kocsisor megállt, és a művészek neki láttak, hogy sátort verjenek. Ki tudná megmondani, meddig tartott a sátor felállítása, annyi bizonyos, hogy ez idő alatt nem füstölt egyetlen kémény sem, mert az egérmamák az izgalomtól nem tudtak főzni. Nem aludt egyetlen egércsemete sem, mert ugyan melyiknek jött volna álom a szemére? Éhen - szomjan, álmatlanul bámészkodtak mindaddig, amíg az igazgató így szólt:

     - Mélyen tisztelt publikum! Társulatom nevében meghívom Önöket a ma este tartandó díszelőadásra. Soha nem látott világszámok, lélegzetelállító izgalmak, vadállatok, szűnni nem akaró kacagás. Belépti díj felnőtteknek tíz, gyermekeknek öt szem búza.

     Nosza támadt erre olyan lótás - futás, hogy beleremegett a szalmakazal. Hogyne, hiszen melyik egérnek van tíz szem búzája? Ha egyre ráakad az isten adta, nem tágít mellőle, amíg fel nem falja! A cirkuszt azonban valamennyien látni akarták. Dicséretükre legyen mondva, valamennyien felkutatták a belépti díjat az előadás kezdetéig.

     A műsor első száma egy kötéltáncosnő lélegzetelállító mutatványa volt. Hajszálvékony cérnaszálon futkosott, libegett, ugrált, táncolt a karcsú egérlány. A nézőknek a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Egyikük - másikuk nagyot cincogott, ha a balerina megbillent, mert attól féltek, menten lepottyan a szédületes magasságból. Vége - hossza nem volt a tapsnak, éljenzésnek.

     Csak akkor némult el a nézősereg, amikor megjelent a három zsonglőr. Színes labdákkal, karikákkal végzett mutatványaikkal elámították a közönséget. Elismerésükre szolgáljon, hogy - akárhogy pergette is a zenekar a nagydobot - nem ejtettek le egyetlen labdát, vagy karikát sem. És nehogy valaki is azt találja mondani, hogy az egércirkusz csak afféle utánzata az igazinak, ezután következtek a bohócok.

     A közönség már akkor dőlt a nevetéstől, amikor megjelentek a fehére meszelt orrú, pirosra mázolt képű, rikító, bő gatyába öltözött egerek. Hát még, amikor neki kezdtek a mókázásnak? Minden néző gurult a nevetéstől, és jó ideig tartott, amíg valamennyien visszahemperegtek a helyükre. Ezután felállították a ketrecet.

     Egyre hangosodó dobpergés közben egy selyemruhás egérlányka futott be a ketrecbe, kezében hosszú nyelű ostort szorongatott. Sok néző, a nyelvét is majd lenyelte izgalmában, amikor a dobok fülsiketítő pergése közben besompolygott a ketrecbe az óriási... cirmos macska! Nem volt fiatalka már az istenadta, mert nem igen törődött azzal, ami körülötte történik. Mindent úgy tett, ahogy parányi idomítója parancsolta. Szemei azonban hamisítatlan macskaszemek voltak és olyan hátborzongatóan villogtak, a sötét nézőtér felé, hogy a gyerekek zömét ki kellett vinni, mert nyüszítésükkel zavarták az előadást.

     A macska ezután lefeküdt és a bátor egérkisasszony úgy futkározott hatalmas testén ide - oda, mint balerina a színpadon. És amelyik nézőnek még ez sem volt elég, annak is meg kellett fogódznia - ha volt miben - amikor az idomárnő szétnyitotta a macska száját,és fehérmaslis fejét bedugta a hatalmas fogak közé.

     - Vegye ki! Elég már! - kiáltoztak össze - vissza, akik meg nem némultak rémületükben, mert a legtöbb néző, csak tátogni tudott.

     Az igazi izgalmak azonban csak ezután következtek. Egy fiatal cirmos cica sompolygott be a ketrecbe és egyenesen az idomárnő felé tartott. Az kinyújtotta ostorát, mire a macska megtorpant. Vicsorgott, fujt, ugrásra készen lelapult, de az idomárnő tekintete mindig megállásra késztette.

     - Ezt csinálja valaki, utána! - kiáltott fel egy elragadtatott néző.

     A publikum eget verő tapsba kezdett. Az idomárnő sikkesen meghajolt, miközben - ó egek - levette szemét a huncut macskáról. Annak sem kellett több, rávetette magát az idomárnőre, akinek, csak a szolgák gyors beavatkozása mentette meg az életét. A készenlétben tartott vízipuskákból hat - nyolc helyről lövellték a vizet a cicára. /Márpedig köztudomás, hogy a macskák nem szeretik a vizet./ Azt már csak az igazgató tudná megmondani, hogy a támadás beletartozott-e a produkcióba, egy biztos: igazi cirkuszban is csodálatos lett volna ennyi hidegvér.

     Alig tűnt el a kis idomárnő, a dagadt tenyerű nézők elé kijött az igazgató.

     - Mélyen tisztelt Nagyérdemű Közönség! Ezzel mai műsorunkat befejeztük. Szeretettel várjuk Önöket holnap esti díszelőadásunkra, amelyen vadonatúj számokkal szórakoztatjuk a megjelenteket. Belépti díj felnőtteknek tíz, gyermekeknek öt szem búza.

Az egerecskék egymást tiporva futottak neki a szalmakazlaknak, hogy másnap este megint cirkuszba mehessenek. Megbocsássatok, ha én nem leszek ott. Higgyétek el, az izgalomból ennyi is elég az embernek. Világéletemben gyenge szívű voltam. Ti azonban, ha nem vagytok restek, és ha elő tudjátok teremteni az öt szem búzát, menjetek el holnap este a szérűskertbe, a szalmakazal alá, és tapsoljátok végig az egércirkusz vadonatúj világszámait. Jó mulatást, gyerekek!