035./    Mese a szőlőről

     Édesapám szenvedélyesen szeretett kertészkedni. Minden szabad idejét - jobban mondva éjszakába nyúló estéjét - felhasználva egy darabka homokos földön szőlőt telepített. Bár akkoriban még csak 4 - 5 éves voltam, mégis, amíg élek nem felejtem el azt a parányi darabka szőlőt, de nem is tudná azt elfeledni, aki egyetlenegyszer látta. Köröskörül rózsafák övezték. De micsoda rózsafák?! Nem volt a rózsakerítésen két egyforma színű virág. Mind nemes, oltott! És az illatuk?! Messziről, megérezhette, aki a tanya felé járt. A csodakerítés kora tavasztól késő őszig virított, mert apám oltogatta, nyesegette, még permetezgette is, nem sajnálta a fáradságot.

     Amikor édesapám a rózsafákkal körülvett szőlőben dolgozott, mindig ott lábatlankodtam körülötte. Először csak azért, hátha ráakadok egy - egy érett szemre a levek között, de később már érdekelt is, ami a kis kertben történik. Mert édesapám nem sajnálta a szót és egész idő alatt beszélt, magyarázott.

     Kilenc éves koromban Pestre költöztünk és ott jártam iskolába. Első polgáriban történt egy napon, hogy a magyar tanárnő helyett az osztályfőnöknő jött be helyettesíteni, s hogy ne vesszen kárba az óra, versenydolgozatot kellett írnunk. Emma néni hozott magával egy hatalmas fürt szőlőt és így szólt:

     - Lányok, írjatok mesét, vagy bármilyen történetet a szőlőről. Akié a legjobban sikerül az elnyeri ezt a szép nagy fürtöt. Füzeteket elő, mindjárt kezdjük, mert negyed óra alatt készen kell lennie, hogy még az elbírálásra is jusson idő. Neki kezdtünk. Nem is tudom hogyan, de olyan bolondos, meseszerű ötletem támadt, nem latolgattam sokáig, leírtam. Akár hiszitek akár nem, alig tudtam olyan gyorsan írni, ahogy a gondolatok jöttek és a mesém elnyerte a mézédes fürtöt. Íme a díjnyertes mesike:

     ... A domboldalon egy jókora szőlőskert közepén álldogált egy tőkemama. A tavasz két hatalmas virágfürttel ajándékozta meg. A fürtök elhullatták apró szirmaikat, és a virágok helyén ici-pici zöld bogyócskák bújtak elő. Talán mindkét fürtön hajszálra ugyanannyi kis szőlőszemecske.

     - Jaj, de jó melegen süt a napocska, bújjatok csak ki a leveleim közül, gyerekek - beszélt tőkemama a zsendülő fürtökhöz. - Mennél több napfény ér benneteket, annál több szemetek fejlődik ki és érik mézédessé októberre.

     Az egyik fürtöcske szót fogadott és szinte követte a napot, vagyis mindig ott kukucskált ki a nagy levelek mögül, ahova az érlelő sugarak legjobban sütöttek. A fürtöcske szépen fejlődött, szinte alig volt olyan a zöld bogyócskák közül, amelyik elmaradt és semmit ne növekedett volna az elvirágzás óta.

     Bezzeg a másik...

     - Hogy is mennék a napra, hiszen úgy éget, hogy eltikkadok a melegétől. Inkább szundikálok a levelek hűs árnyékában. Aki sokat alszik, nagyra nő!

     Szegény töke mama hiába intette csökönyös fürtöcskéjét, ha felemelte is nagynehezen, egy - egy levelét, amely elfogta a napot a kis lustaság elöl, menten aláernyedt egy másiknak.

     - Sírt, rítt a tőkemama és bár tudta, hogy egy jó anyához nem méltó a kivételezés, mégis titokban több táplálékot juttatott az engedetlen fürtöcskének. Hátha megmentheti?!

     De hiába! A nap melegét, nem pótolhatja semmi.

     Mire eljött a nyár közepe és az engedetlen fürtöcske végigtekintett testvérkéjén, majd saját magán, sírva fakadt ijedtében. Hogyne, amikor nővérkéje dúsan rakott, tömött fürtté fejlődött, amíg rajta csak imitt - amott fityegett egy - egy fejlett szem a sok aprócska, elsenyvedt bogyócska között.

     Ágaskodott volna már, forgott a nap felé, hogy őt is érlelje, de elkésett! A természetben, mindennek megvan a maga ideje, és amit elmulasztunk azt soha többé nem hozhatjuk be!

     Így történt, hogy amikor elérkezett a szüret, az emberek csodálkozva vették körül a tökét és elvitatkoztak azon, hogy is lehet két testvér ennyire különböző?

     ... Eddig tartott a mese. Az órát követő szünetben boldogan majszolgattam az édes szőlőfürtöt és arra gondoltam, hogy a díjat a rózsákkal kerített szőlőskertnek köszönhettem.

     Hát nem érdemes nyitott szemmel járni az életben?!