038./  Kéményseprőt látok

     Bizonyára valamennyien hallottátok már ezt a szót: babona, sőt talán ismertek is valakit, aki babonás. Megfogja a gombját, ha kéményseprőt lát, és addig nem ereszti el, amíg tarka kutya nem kerül a szeme elé, vagy bánatosan legyint, ha fekete macska fut át előtte, mert nem lesz szerencséje, és a szeme viszketéséből állapítja meg: sírni - fog-e vagy nevetni.

      Amikor én kicsi voltam, még sokkal babonásabban voltak az emberek. Nagyanyámnak volt egy Álmoskönyve. Agyonforgatott, ütött - kopott holmi, amelyben a széles körű szomszédság is magyarázatot kereshetett tarka - barka álmaira. Nagyanyám kívülről tudta az egészet, mégis nagy becsben tartotta a vékony elnyűtt könyvecskét. Akár hiszitek, akár nem, ábécés könyveinken, no meg a biblián kívül az volt az egyetlen olvasmány a házban.

     Kijelentem nektek, hogy nem vagyok babonás, nem hiszek az álmokban, nem biz én...nyolc éves korom óta nem. Mert addig hittem! Amikor reggelente felébredtem, az volt az első, hogy visszagondoljak álmaimra, és - már csak kíváncsiságból is - kikeresgessem valamennyit az álmoskönyvből.

      Na, de elmesélem, miért fordítottam zsenge gyermek fejjel, egyszeriben hátat a babonás álommagyarázatnak. Hej, keserves története van annak. 

     - Gyönyörű nyári napok jártak. Vége felé közeledett az iskolaév. Nem is lett volna abban semmi hiba, de konok kis fejecském sehogy sem értette, mi szüksége van egy nyolcéves kislánynak a földrajz tudományára. Elég az hozzá, hogy földrajzból igen gyengén álltam és a tanító úr kilátásba helyezte, év vége előtti feleltetésem. Be kell bizonyítanom, mit tudok.

     Azon a bizonyos nyári napon, alig pirkadt az égalja felébredtem. Nem a kakáskukorékolás, dalos madárkák tündéri zenebonája verte ki szememből az édes álmot, hanem a lelkiismeret furdalás.  Hogyne, amikor előző nap sem tudtam rávenni magam a földrajzkönyv áttanulmányozására, és ott álltam az utolsó tanítási nap hajnalán, mint szamár a hegyen. Már éppen ki akartam ugrani a puha - pihe ágyikóból, amikor - szokásomhoz híven - eszembe villant az álmom. Mert azon az éjjelen csodálatos dolgot álmodtam.  Egy hatalmas pusztaságban bolyongtam, egyedül, keresve az utat, amely hazavisz. Már - már a sírással küszködtem, amikor szembejött velem egy hatalmas, puha léptű, bársonyos bundájú tigris. Egy párszor szimatolva körüljárt, kinyitotta gyilkos fogakkal teli száját, de én nem féltem, megsimogattam, mint egy kis macskát, az pedig engedelmesen tűrte. Kergetőztünk,  hancúroztunk, egészen addig, amíg lelkiismeretem fel nem ébresztett. Nosza úgy ugrottam le az ágyról, mint aki hebehurgyán parázsra ült. Elővettem a sifon tetejéről az álmoskönyvet, és fellapoztam a tigrisnél. Benne volt. Magyarázatképpen ez állt az egzotikus állat neve mellett: nagy szerencse, vagy várt baj elmaradás.

- Hurrá! Ez aztán az álom - ujjongtam magamban.  - Mintha csak nekem találták volna ki. Holt biztos, hogy a nagy szerencse, vagy a várt baj elmaradása, az én esetemben nem jelenthet mást, mint a feleltetésről való megfeledkezést. Mivel nagyanyám már a konyhában dagasztotta a kenyeret, a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle:

     - Nana, meddig érvényesek az álmok?

     - Három napig... de mit akarsz ilyen korán. Miért nem alszol még?

     - Máris alszom - kiáltottam boldogan, és tánclépésben visszaugrándoztam, a szobába. Nyert ügyem van. Három napig érvényes az álom, pedig nekem egy is untig elég. Holnap már akár el is maradhat a varázsa!

     Visszafeküdtem, és úgy aludtam hét óráig, akár a tej. Aztán, - kicsit szorongva, és egy kis bizalmatlansággal az álom magyarázata iránt - elmentem az iskolába.

      Az első, akit kiszólítottak: én voltam. Be is szekundáztam alaposan. Tekintettel egyéb jó jegyeimre, végül is hármassal megúsztam a földrajzot, de az álomban, azóta nem hiszek. Pedig azóta már tudom, hogy az állat, amellyel a pusztaságban olyan cicamódon játszadoztam, nem is tigris volt, hanem párduc, az pedig más tészta! Mióta tudom, kicsit izgat a dolog, mert hátha még sem hazudott volna az álmoskönyv, ha jó helyen nézem, de azért sem voltam kíváncsi rá: mivel magyarázta volna a párducot. Talán azzal, hogy aki valamit el akar érni, annak tennie is kell érte valamit...