042./   A szépség  
 

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, és annak két leánya. Egyik olyan szép volt, hogy aki meglátta, rajtafelejtette a tekintetét, a másik olyan rút, mintha a sors tréfát űzött volna vele.

     A szép lány úgy élt a házban, mint a királykisasszony, vízbe se mártotta a kezét, mégis mindig tisztán, szépen, jól fésülten járt, egyszóval öröm volt rátekinteni. A suhogó selyem, ezer fodorból és masliból álló ruhákat a csúnya lány mosta - vasalta, a frizurát is ő fésülte nagy - nagy türelemmel és szeretettel. Büszke volt testvére szépségére és éjt nappallá téve dolgozott, hogy minden szeszélyét kielégíthesse. Tisztában volt vele, hogy csúnya, és csúfságát a maslis ruha, a tornyos frizura még jobban kihangsúlyozná, ezért simára fésülten, egyszerű karton ruhákban - de mindig tisztán, rendesen járt.

     A két leány eladósorba került, de minden legény a szép lány kedvéért járt a házhoz. Kérték is sorra, a cicomás lány meg kézzel - lábbal ment volna, ha az apja adta volna. De nem adta! Azt mondta az a világ rendje, hogy az idősebbet vigyék előbb. Azt pedig nem kérte senki, mert amelyik legény ránézett, annak egyszeriben megecetesedett a mosolya.

     Történt egyszer, hogy az idősebb lány beteg lett. A sok munka ágynak döntötte. Az udvarlók csakhamar észrevették, hogy a házban bokáig járnak a szemétben, minden össze - vissza van dobálva és a szép lány ruhája loncsos, rendetlen, vasalatlan, de még a haja is haragban van a fésűvel. Szépsége úgy halványodott, ahogy a tisztaság és a rend adta keret fogyott körülötte. Az udvarlók már - már azon gondolkoztak, hogy széles ívben elkerülik a rendetlen házat, mert kinek kell olyan feleség, aki még önmagát sem képes rendben tartani, de szerencsére felépült a nővér, és lassan visszatért a ház rendje.

     Volt a kérők között egy legény, aki ettől kezdve esténként el - elnézegette a kézimunka fölé hajló csúnya lányt. A munka öröme és a lelkéből sugárzó derűs jóság olyan kedvessé tette a csúnyácska arcot, hogy az ifjú egyre hosszabb időn át pihentette rajta tekintetét, ám az örökké tétlenkedő szebbik nem vonzotta többé a figyelmét.

     Az igazi szépség belülről jön és környezetét is széppé varázsolja - gondolta magában a legény, és úgy döntött, hogy a nagyobb lányt kéri feleségül. Úgy is lett. Sose bánta meg.

A szép lány pártában maradt, mert amikor nővére kirepült a házból, megint szaladt benne minden, és ruházata rendetlen, haja fésületlen lett, mint nénje betegsége alatt. S mivel a munkához ezután sem fűlt a foga, és még kérői kedvéért sem szokott rá a takarosságra, úgy hervadt el a szépsége... pártában!