043./    Szuszóka életet ment

     Kis falucskán innen, nagyvároson túl, volt egy rengeteg nagy erdő, abban lakott Mackó bácsi meg Mackó néni egy szem kis bocsával. A medvecsemetének Benőke volt a tisztességes neve, de mivel  igen szeretett durmolni, elnevezték Szuszókának. Elárulom, de köztünk maradjon, azért szeretett Szuszóka szundikálni, mert csodálatosabbnál csodálatosabbakat álmodott.

     - Szuszóka - rázta fel, egy nyár eleji délután Mackó bácsi, szundító fiát. - Nem volna kedved az erdőbe jönni?

     - Brumm - brumm... aludni szeretnék - dünnyögte Szuszóka. - Minek ébresztettél fel? Most félbeszakadt egy csodálatos álmom!

     - Aztán mi volt az a csodálatos álom?

     - Egy olyan málnabokorra akadtam, amelyen marokszámra csüngött a méz édes gyümölcs. Még most is a számban van az íze - csettintett Szuszóka, miközben kéjesen a másik oldalára fordult.

     - Ha málnára fáj a fogad, elnézhetnénk a málnás völgy felé. Hátha akad arra nem is, egy olyan álombeli csodabokor.

     - Háthára cammogjak el olyan messzire?! - dörmögte a kis álomszuszék.

     - Én mindenesetre megyek, aki jön, jön, aki nem az marad - mondta Mackó bácsi és elindult.

     Az álombéli málna csodálatos íze nem hagyta nyugodni Szuszókát. Előkecmergett hát pihe puha vackából, és nemsokára ott kullogott apja mögött, de olyan savanyu ábrázattal, mint aki a fogorvoshoz igyekszik.

     - Érdekes - dünnyögte magában kicsit később. Sosem hittem volna, hogy a madarak a valóságban is ilyen szépen tudnak énekelni? És az a két mókus?! Nahát?! Szinte el sem hiszem, hogy a mókusoknak nincsen szárnyuk - dörmögte, miközben egyre nagyobb kedvvel csörtetett apja után.

     Amikor elérték a málnást, Szuszóka ámultan huppant le egy bokor alá.

     - Idenézz, tata! Olyan akárcsak az álombéli! - bömbölte torkaszakadtából. - Nézd mennyi, és micsoda illat?! Hühühü! Juuuuuj! Olyan édes, mint a méz, összeragad tőle a szám - kiáltozta, miközben két manccsal tömte magába a finom csemegét.

     Medve bátyó egy idő múlva megsokallta.

     - Na, gyerünk fiam, letérünk a forráshoz. Úgy nézem a praclidnak, meg a fizimiskádnak nem árt egy kis friss víz...

     - Jó, de jöjjünk vissza ide! Olyan finom ez a málna! - könyörgött Szuszóka.

     - Hohó - nevetett Mackó bácsi - hiszen már így is este lesz mire hazaérünk. Lassan itt a lefekvés ideje.

• Egyszer lefekhetek később is! - alkudozott Szuszóka. - Ki tudja holnapra meglesz-e még ez a tengernyi málna.
• - Persze, hogy meglesz. Nem álom ez, hogy elszálljon - nevetett Mackó bácsi.

     - Tatuskám, én nemcsak málnáról álmodtam ám ma reggel! Képzeld, álmomban megmentettem egy nyuszika életét. Az egész erdő engem ünnepelt.

     - Tudod mit? - mondta medve apó, a bocsának - Kapaszkodj fel a nagy tölgy legalsó ágára, én meg bebújok a bozótba, az erdőben mindig akad valami látnivaló, meg aztán ránk is fér a pihenés.

     Szuszóka nagy nehezen felkecmergett a vastag ágra, mind a tíz körmével belekapaszkodott, és figyelt. Nem is gondolt rá, hogy elnyomhatja a buzgóság. Izgalmas volt a lesben állás. Nemsokára egy őzike jelent meg a pataknál, és belemártotta az orrát, a kristálytiszta vízbe. Nagyon szomjas lehetett, mert nem vette észre a feléje settenkedő farkast. A ragadozó a bükkfa alá érve, meglapult. Szuszóka kiáltani akart a gidának, de az ijedtségtől csak tátogott, akár a hal. Ami a következő pillanatban történt az olyan volt, mint valami csoda. Mackó bácsi csak egy hatalmas nyekkenést, majd farkas ordítást hallott. Aztán már csak azt látta, hogy az őzike felszökik, és úgy elfut, mintha ott sem lett volna. Kicsörtetett a bozótból és ámultan látta,hogy Szuszóka, bordáit tapogatva, éppen akkor tápászkodik fel a földről. Farkas koma úgy elfutott, hogy fájdalmas nyüszítését is alig lehetett hallani.

     - Ez aztán hősi tett volt, bocsocskám! Megmentetted a gidácska életét! - bömbölte nagy büszkén Mackó bácsi, mert esküdni mert volna, hogy a fiacskája csakis azért ugrott a leselkedő farkas nyakába, hogy életet mentsen. Egy - kettőre összefutott az erdő népe is, és úgy éljenezték Szuszókát, hogy visszhangzott belé hét határ. Hazáig kisérték őket a hálás erdőlakók, miközben Szuszóka zavarában, vagy restelkedésében... azt sem tudta hova legyen. Mert szó ami szó - de köztünk maradjon ám, - Szuszóka világért sem merte volna azt állítani, hogy életmentés céljáéból huppant a farkas komára. Az igazság inkább az volt, hogy ijedtében eleresztette az ágat, aztán hopp, leesett.  Az már csak farkas koma szerencsétlensége, hogy éppen ott lapult, ahova Szuszóka pottyant.

     Azon az éjszakán, - akár hiszitek, akár nem - Szuszóka nem álmodott még akkorát sem, mint egy pintyőke karmocskája. Reggel mégis olyan vidáman ébredt, mint soha azelőtt. Attól kezdve kora hajnaltól késő estig az erdőt járta, mert azt tapasztalta, hogy az álom sokszor nem is olyan elérhetetlen, vagyis, hogy csak a lusták számára az!