046./     Álmost várunk

     Nehogy azt higgyétek, hogy fogadók mindigis voltak a világon. Az utas nekivágott, és ahol ráesteledett, szállást kért, leginkább jó szóval fizetett, és ment tovább. Történt egyszer, hogy meghalt egy jómódú parasztember, és három fiára hagyta mindenét. A fiuk szorgalmas, dolgos legények voltak, és mindhárman éltek haltak a kőműves munkáért, de csak úgy, a maguk kedve szerint. Most aztán tehették. Fogták is a malteros vödröt, meg a vakolókanalat, és mire észbekaptak, csak annyi földjük maradt, amennyi a házat körül vette, a többit mind beépítették kővel, meg fával.  Na, de az, a ház? Az valami csodálatosan szép lett. Ugy kellett összeszámolniuk hány szobájuk is lett hirtelenében. Elgyönyörködtek erkélyes szobáikban, tornácaikban, míg a ládafiából ki nem gurult a legkisebb krajcár is. Akkor aztán nekikeseredtek. De azt szokták mondani, ahol legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség. Jött is egy vándor, már az első, ebéd nélküli nap estéjén. Szállást kért, és ők boldogan nyitották meg neki legeslegszebb szobájukat, adták a legkönnyebb dunyhát, csak minél nyugodtabb álma essen.

     Miközben reggel, a vándor tarisznyájából falatoztak, elsorolták, mire jutottak, előre nem látásukban.

     -Na, fizetni nem tudok a szállásért, pedig az ilyen ellátásért kevés a köszönöm, de adok egy jó tanácsot. Ha megfogadjátok sosem lesz okotok bánkódásra, amiért minden garasotokat ebbe a hatalmas épületbe fektettétek, mert sokszorosan visszanyerhetitek belőle anélkül, hogy el kellene adnotok. Fogjátok be a házat vendégfogadónak. Jól esik az utasnak a jó étel, a rendes ágy, a tisztálkodási lehetőség, és a szívélyesség. Meg is fizetik a tehetősebek, és abból szépen eléldegélhettek. Házatok sok vándornak útba esik, jó helyen van, és hogy minél többen betérjenek, álljatok ki az útra, és ha erre hajtat, vagy lépeget valaki, jól eltátott szájjal, elhúzva az á betűket: kiáltsátok felé: áááálmost váááárunk! Meglátjátok, egyszeriben előveszi az álmosság, ásítani kezd, és már van is egy vendégetek. Ide nézzetek: áááálmost vááárunk!- mondta nagyot ásítva a vándor, mire csodák csodája, a három fiú is olyan ásításba kezdett, hogy majd kiestek a saját szájukon, pedig egy szikrányit sem voltak álmosak. Az álmosság ragadós: ha valaki egy társaságban ásít, azon nyomban követik a többiek. Ki tudja miért!

     Megköszönték a jó tanácsot, meg is fogadták, be is vált. Csak az elején kellett hangos szóval hívogatni az utasokat, mert mikor kiírták a ház falára, jókora betűkkel: Álmost várunk! -elég volt, ha egyszer végigfutott a betűkön a pilledt utas tekintete, máris megállj parancsolt magának.

     Mindig volt vendégük, de meg is becsülték, kiszolgálták, kedvébe jártak mindenkinek, aki betért hozzájuk. A nincsteleneket is befogadták, csak nekik szerényebb ellátást adtak, de a becsületesebbje felajánlotta, hogy ledolgozza a szolgáltatást, Így maradtak ott az alkalmazottak, akik egyre nagyobb szakértelemmel vitték a szálloda ügyeit. Így élt meg a három legény a fogadójából, amely ma is fennáll. A vendégek közül választottak feleséget. Mi tagadás úgy válogathattak, mint kakas a tiszta búzában. Ha arra jártok, betűzzétek ki a szálloda nevét, és ha ásítani támad kedvetek, térjetek be egy kis szunyókára. Ám mielőtt elalusztok, gondoljatok arra, hogy néha jó szóval, jó tanáccsal is lehet fizetni, vagy segíteni. Szép áááálmokat.,..