049./ A szökött kismalac
Ha azt hiszitek, hogy az állatkertben nem élnek háziállatok, akkor tévedtek. Az állatkertek általában nagy városokban vannak, s a városi gyerekek ritkán látnak háziállatot, ezért a bárány, a disznó, a liba, a kacsa, a tyúk, a pulyka és egyebek, sok kis látogatóra számíthatnak.
Történt egyszer, hogy a kis malac, amely ott is szakasztott úgy viselkedik, mintha egy tanyasi ólban lenne, -vagyis csámcsog, az orrával tuja a földet, és ha nem kap időben enni, sivalkodik,- kiszökött az ólból. A mi kismalacunk addig túrta a földet a kerítés tövénél, míg akkora rés nem támadt, hogy, ha nem is könnyen, de kifért rajta. Hu, de megörült a haszontalan. Elfelejtette, amit koca mama annyiszor elmondott, hogy odakinn ezer veszély leselkedik a védtelen állatokra, és mivel késleltetni akarta a szemrehányást, nekifutott az ismeretlennek.
Már alig lihegett a fáradtságtól, és megállt, hogy tájékozódjék, amikor leszállt mellé, egy galamb.
-Szervusz kismalac. Hát te, hogy kerülsz ide, ahol csak a madár jár?
-Miért csak, a madár?
-Mert a többi állatnak nincs szabadsága. Be vagytok zárva, azt esztek, amit kaptok. Mi galambok a világ minden táján szabadok vagyunk, mert úgyis visszatérünk oda, ahol várnak ránk.
-Ki várna?
-A párunk. Neked még nincs párod, mert kicsi vagy, de majd meglátod, hogy lehet szeretni a családot. Jártál már idekinn?
-Hogy jártam volna, amikor, hellyel, közzel még szopós malac vagyok.
-Akkor gyere, mutatok neked valakit. Odanézz! Az ott biztosan a te ősapád. Az, amelyik farral áll nekünk. Szakasztott olyan dús feneke, és erős combja van, mint neked lesz. A kunkori farka is hasonlít, csak ő már biztosan van vagy száz éves. -pityegte, a galamb, miközben odalépdelt a víziló kifutójához.
-Tényleg. Ez egy óriás disznó. Ha én ezt elmesélem a többieknek, nem is hiszik el, hogy egyszer mi is ilyen hatalmasok leszünk.
Ebben a pillanatban a víziló megfordult, és a kis malac ijedten ugrott el, a kerítéstől.
-Mi az? Megijedtél?
-Meg, hiszen ennek az állatnak nem olyan a feje, mint a mienk.
-Hátha a tied is ilyen lesz, ha megnősz.
-Ki van zárva. A papa már megnőtt, de a feje nem változott. Ugyanúgy konnektor van az orrán, mint nekem. Látod?
-Látom, de vigyázz! A víziló eltátotta a száját, és nálad tízszer nagyobb állat is kényelmesen elférne benne. Most belemegy a vízbe. Van ugy, hogy semmi nem látszik belőle, csak a gülü szemei.
-Na, látod, most már elhiszed, hogy nem rokonom ez a vízi szörnyeteg? Az én családom, csak meghengergőzik a pocsolyában, az emberek ugy mondják: dagonyázik, de Koca mama szerint, ha úgy hozza, a muszáj, úszni is tudunk, csak míg nem próbáljuk magunk sem hisszük. Ez a behemót állat, ha alámerülne egy folyóban, biztosan megfulladna. Nem tennéd meg, hogy visszavezetsz az ólunkhoz? A mama már biztosan aggódik, nem szóltam neki, hogy eljövök.
-Hogyne vezetnélek. Azt tudtad, hogy van olyan fajtám is, amelyiket postagalambnak hívnak, és ezer kilométerre is elviszik az üzenetet.
-Ezer kilométerre? És az nagyon sok?
-Ha egész életedben futkározol a csülkeiden, akkor sem teszel meg, ezer kilométert.
-És hogy találnak vissza, olyan messziről?
-Természeti adottság. A vándormadaraknak, de szinte minden szárnyasnak, van tájékozódó képessége. Ha falun élnél, láttál volna gólyát, és fecskét, akiket vándormadaraknak hívnak. Minden évben költöznek. Egyszer oda, egyszer vissza. Itt költenek, és felnevelik a kicsinyeiket, aztán irány a melegebb éghajlat. Több ezer kilométert tesznek meg, ha ősszel, melegebb éghajlatra költöznek, és tavasszal nemcsak az országba találnak vissza, hanem a fészkükre is.
-Köszönöm, hogy elvezettél idáig, galambocska, de most repülj el, mert kisül a szemem előtted, a szégyentől, ha meghallod, amit nekem kell végighallgatnom, Koca mamától.
-Ui...ui...ui.-.ui...röffff..
-Remélem, nem kapsz ki, de fogadj szót. Nem tanácsos ilyen ínycsiklandó csemegének, felügyelet nélkül mászkálni, ha hosszú életű akar lenni, az állatkertben.
-Haszontalan malacka, a szívem
kiugrik az idegességtől röff..röff..röf. Hogy tehettél ilyet anyáddal? Elmenni,
szó nélkül. És ha valami bajod esett volna? A reggeli moslékról lekéstél, most
hallgathatom a sivalkodásod, a legközelebbi etetésig, de nem segíthetek. Na,
gyere te rosszcsont. Odafigyeltem a vályú sarkára, és hagyattam egy kis korpát
neked. Fogj hozzá...te..te.. szememfénye...te...röf..röff.