050./    A természet csodája

     A világmindenség, maga csoda, és csodálatos benne minden élőlény, növény, s mi emberek. Kár, hogy nincs közös nyelvünk, vagyis szóból nem értheti meg egymást az ember, az állalt, és a növények. Nem azért, mintha hiányozna, hogy naphosszat egy varangyos békával brekegjek, vagy egy mérges kígyó sziszegését figyeljem, miközben tudom, hogy életem veszélyben forog, hanem mert a csodákra magunktól kell rájönnünk. A felfedezés mindig sok időt vesz igénybe, de megéri a figyelmet, a kutakodást, mert amiket én - persze nem saját tapasztalatomból - ma megtudtam, attól elállt szemem-szám és nem bírom ki, hogy el ne meséljem, nektek.

     Tudom, hogy nem nagyon szerettek orvoshoz járni, onnan tudom, hogy én is voltam gyerek, de felnőttként sem az a legkedvesebb időtöltésem, ha fehér köpenyt látok. A természetben nincsenek orvosok -csak a háziállatok előjoga, hogy igazi, képzett doktor bácsik lássák el őket, ha bajuk támad - mégsem pusztulnak el, minden csip-csup nyavalyában. Hogy miért? Mert ők nemcsak azt a képességet hozzák magukkal, hogy a legtöbb négy lábú állat születése után azonnal feláll, hanem valamennyi faj úgy viselkedik, mintha ezer éve a földön éltek volna. Nemcsak azt tudják, mit, mikor hogyan tegyenek, de ha bajuk támad, nem kell pityeregve, anyjuk vagy apjuk szoknyájához bújni -ami nincs is- mert, és most kapaszkodjatok meg, képesek meggyógyítani magukat.

     Nem hiszitek? Én sem hittem, de amit olvastam, azt nem tagadhatom amíg, nem győződtem meg az ellenkezőjéről, márpedig, ha felsorolom nektek kikről, és miket tudtam meg, elhihetitek, hogy soha nem kerülhetünk egymással olyan közelségbe, hogy végigbámuljam az öngyógyításukat.

     Kezdjük az Ibisz madárral, amely, ha szorulása van, csőrével beöntést ad magának.

     Akár hiszitek, akár nem, az érvágást, -amelyet vértoluláskor az emberek is, sokáig eszközöltek magukon, vagy másokon,- a vízilovak találták fel, vagy hozták magukkal. Tudják, hogy ha túl sokat falnak, attól felmegy a vérnyomásuk, és ilyenkor a nádasban, éles sáslevekkel, eret vágnak magukon, hogy a felesleges vérüket kieresszék.

     Az a kutya -amelyik nem háziállatként él- kutyafüvet eszik, ha elrontja a gyomrát. Ez még hagyján, ha tudja melyik az a kutyafű, mert én nem tudnám, de halljatok csodát:

     A kecske tövissel képes eltávolítani a hályogot a szeméről. Brrrr! Ez már nem is orvosi, hanem sebészi feladat, és ráadásul önmagán kell véghezvinnie.

     Az elefánt, ha nem állatkertben él, és megfájdul a foga, áloe levelet  eszik, és oleostrumot, ha ellenméregre van szüksége.

     Ennyit tudtam meg a vadon élő állatokról, és csak azért meséltem el nektek, mert én elámultam, és mert bizton állítom, hogy aki önmagán képes segíteni, legyen az állat, vagy ember, annak van helye a földgolyóbison.

     Ti mit tennétek, ha bajba kerültök? Ha elestek, ha zuhogni kezd az eső, ha megéheztek?

     Ha elestek, felkeltek, és nem sírtok, ha esni kezd, behúzódtok az eresz alá, s ha megéheztek, előveszitek az uzsonnát, amit anyu csomagolt, vagy jóízűen megeszitek, amit elétek rakott az asztalra. Ezekre mondjuk mi emberek, hogy van magunkhoz való eszünk...