Nagyképű Pál, meg a medve

A hatalmas sűrű erdő mellett, egy kis falucskában lakott egy fiatalember, akinek rendes neve Kovács Pál lett volna, de bizony mindenki Nagyképű Palinak szólította. Hogy miért? Mert mindig okoskodott, mindenkinél többre tartott magát! Történt egyszer, hogy munkából hazamenet az egyik favágó medvével találkozott. Szegény ember annyira megijedt, hogy felmászott egy fára. A medve sokáig ott dörmögött a fa alatt, és ki tudja meddig csücsülhetett volna fenn a szegény favágó, ha társai - hangos beszédükkel el nem riasztják a hatalmas állatot.

- Oh, te oktondi! - kacagott Nagyképű, amikor meghallotta mi történt. Még annyit sem tudsz, hogy ha medvével találkozik az ember, legjobb halottnak tettetnie magát? Nemhogy lefeküdtél volna a földre és visszatartottad volna a lélegzeted.

- Tudtam én azt, de más se csinált volna okosabban a helyemben. Nem tud az ember a bajban gondolkodni...

- Már aki nem, de én tudnék - jelentette ki Nagyképű Pali. Az embernek mindig legyen helyén az esze! - kacagott gúnyosan a legény.

Ezzel elbúcsúztak de a favágót nagyon bántotta a nagyképű siheder hencegése és elmesélte társainak is.

- Na, mondja erre az egyik - meg lehet éppen győződni róla, mit csinálna Nagyképű Pál, ha olyan helyzetbe kerülne, mint Te. A sógoromnak a harmadik faluban van egy medvebőre, elkérem tőle belebújok, ti összevarrjátok rajtam és odaállok a barátunk elé, amikor hazafelé tart. Majd meglátjuk helyén van-e mindig az esze?

Bele is mentek mindegyszálig a jó tréfába. Az ember szakasztott úgy festett a bundában, akár egy valódi dörmögő. Társai elhelyezkedtek a közeli fák lombjai között, és várták Nagyképűt. Jött is az úton, vidáman fütyörészve. A "medve" várt, a amíg a tisztára árt, s akkor dörmögve előcsörtetett a bozótból. Ha láttátok volna Nagyképű Pált, amint észrevette a "medvét" biztosan nem álltátok volna meg kacagás nélkül.

Úgy megbénult a rémülettől, hogy térdre esett, és amikor a "medve" már csak pár lépésre volt tőle, rimánkodni kezdett:

- Kegyelem, drága medve úr, kegyelem! Nem akarom én bántani, csak addig várjon, amíg magamhoz térek, és felmászok egy fára, vagy lefekszek és visszatartom a lélegzetem. Jaj, jaj, jaj, kegyelem.

De bizony a "medve" nem kegyelmezett elkapta Nagyképű Palit, jól megszorongatta, földre hempergette, aztán egy - kettőt dörmögött és visszament a bozótba, mert attól félt, elkacagja magát.

Nagyképű Pál lassan magához tért.

- Oh, hogy megrémített ez a vacak állat!

Na, de erre a fán ülök sem bírták tovább, olyan éktelen hahotázásba kezdtek, hogy Nagyképű Pál megmerevedett a rémülettől. Csak akkor tért magához, amikor körülfogták, és köztük kacagott a "medve" is.

- Hát Nagyképű Pali, köszönöm jó tanácsot, de aki maga sem tartja be, ne ajánlja másnak - mondta az a favágó, akit nemrég kigúnyolt, azzal otthagyták az erdő közepén.

Bezzeg futott utánuk Nagyképű, mert attól félt, ha egy igazi medvével találkozik, az nem éri be ölelgetéssel, hiába rimánkodik neki, akár térden állva is...