"Toldi"

Kovács Jóska harmadikba jár, de valahogy "kinőtt" az osztályból. Majdnem egy teljes fejjel magasodott valamennyi osztálytársa feje fölé és olyan erős, mint egy vasgyúró. A gyerekek már első óta Toldinak hívják, de - sajnos érdemtelenül. Amíg Toldi az elbeszélés szerint farkasokat, híres verekedő vitézeket győzött le, addig Jóska mindig kisebbekkel kezdett ki, és nem volt egyéb mint kötekedő szájhős. Mindent elvett mindenkitől, amire kedve szottyant, akár ceruza volt az, akár játék, vagy képeslap. Ha nem adták szép szóval, odaadták a második kézhátracsavarás, vagy orrfricska után.

A gyerekek jól tudták, hogy az iskolában nem illik árulkodni, meg aztán lassanként rájöttek, hogy nem is érdemes. Toldi mindenért háromszorosan bosszút állt.

Történt egy napon, hogy Varga Jancsi, két almát vitt ki magával a szünetben. Egyikbe jóízűen beleharapott, a másikat kezében tartotta, de nem sokáig. Toldi árgus szemekkel figyelte, és bár nem túlságosan szerette az almát, a virtus nem hagyta nyugodni.

- Add nekem azt az almát.

- Nem adom!

- Ne ellenkezz, mert...

- Akkor sem adom - mondta határozottan Jancsi, mire elcsattant egy nyakleves, és kigurult kezéből az alma. Jancsi első pillanatban neki akart ugrani Toldinak, majd hirtelen mást gondolt. Magához füttyentette a többieket és egykettőre megegyeztek valamiben, amiről az almával gúnyosan focizó Toldinak fogalma sem volt. Még aznap délután kimentek a rétre, kapura rugdosni. Jancsi vitt magával egy kimustrált labdát, de alig kezdtek bele a játékba, megjelent Toldi és elvette a lasztit. A fiuk rá se hederítettek többé a labdára, hanem mintha csak előre megbeszélték volna, összefutottak és kiszámolták a fogót. Toldi egyre jobban elkedvetlenedett, ahogy nézte a vidám sikongással egymást hajkurászó fiukat, mert egy idő múlva, nagy kegyesen odaszólt nekik:

- Ha bevesztek, visszaadom a labdát!

Válaszra sem méltatták, kergetőztek tovább Jóska várt még egy darabig, aztán dúlva - fúlva hazakullogott. Attól kezdve keservessé vált Toldi élete. Bárhol akart belekötni osztály- társaiba, kitértek előle és vidáman játszottak tovább, nélküle! Kegyetlenül rosszul esett a garázda fiúnak, hiszen nem nagy öröm egyedül kószálni az erdőben, amikor a többiek csapatostul indultak gombázni, málnázni, vagy szánkázni. Eleinte kegyetlen bosszún törte a fejét, de mennél tovább mellőzték pajtásai, annál inkább csillapodott a haragja. Lassan felhagyott a kötekedéssel, semmi örömét nem lelte a mások piszkálásában, ereje fitogtatásában. Titokban abban reménykedett, hogy majd csak visszahívják maguk közé. Arra várhatott!

Aztán egy napon feszengve bekopogtatott Jancsiékhoz. Alig tudta kinyögni, amiért ment:

- Visszahoztam a labdát.

- Akkor is, ha nem veszünk be magunk közé?

- Akkor is!

- Az más, akkor ezentúl újra játszhatsz velünk. Mert lásd be Toldi: sok mindent lehet barátság nélkül tenni, de játszani, önfeledt jókedvvel hancúrozni, csak békességben lehet...