A régi és az új

A hatalmas gépcsarnokra sötétség borult. A gyár leállt. Reggel persze újból kezdődik a munka. A csarnok egyik sarkában két vadonatúj, fénylő gépcsoda álldogált. A régi, munkában elfáradt, agyondolgozott gépek, irigykedve néztek rájuk. Csak két matuzsálemi kort megért gép állott szótlanul, félig már leszerelve, nem messze a vadonatúj masináktól. Ők gondolataikkal, ezer és ezer szebbnél szebb emlékükkel voltak elfoglalva. Búcsúztak a gyártól, ahol annyi évet töltöttek. Dehogy jutott eszükbe, hogy irigykedjenek a két újra jövevényre, amelyek véglegesen kiszorítják őket az életből.

A két jövevény egyre gúnyosabban mosolygott feléjük, míg az egyik meg szólalt: -

- szedhetitek a sátorfátokat! Eleget akadályoztátok már itt a munkát. Mehettek. Két ember kellett hozzátok, mi meg?! Akár hatan is elvagyunk egy irányítóval, mégis hajszál pontos munkát végzünk.

A két öreg masina még csüggedtebben álldogált.

- Nincs diskurálni való kedvük - kacagott kajánul a másik új gép - a helyükben nekem sem lenne!

Erre aztán az egyik gép vénség csendesen megszólalt:

- Fiacskám, ha te annyi évet dolgozol, amennyi mi mögöttünk van, neked sem lesz csipkelődő kedved.

- Ugyan barátom - szólt a másik öreg gép - hogy szolgálna annyi évet, mint mi. Hiszen lehet, hogy pár év múlva őket is leszerelik és sokkal modernebb, nagyobb teljesítményű gyártósort állítanak a helyükre. Ma már nem úgy van, mint a mi időnkben. Ma már nemcsak egy pár ember tervez, korszerűsít munkafolyamatokat, hanem az egész technika rohamlépésekkel halad előre.

- Szeretettel köszöntünk benneteket - vette át a szót az első régi gép - és hisszük, hogy veletek nem fejeződik be családunk tovább fejlesztése, hanem még számtalan követhetetlen gyorsaságú, ember kéz nem érintette testvérkénk követ benneteket.

- Az lehet, ti pedig a szemétdombra kerültök és a rozsda mar el benneteket - kacagott a két dölyfös gép szinte egyszerre.

- Hogy mi lesz a sorsunk, nem tudhatjuk, egy biztos a múltunkat nem szégyelljük. Minket nem fűtött, kényes világos tervező irodában alkottak meg. A mi tervezőnk étlen szomjan, átköhécselt éjszakákon, hideg szobában olyan szeretettel oda adással álmodott meg bennünket, hogy azt elfelejteni nem lehet. Hej, ha megélhette volna, hogy munkába állunk. Milyen boldogság lett volna, hogy amit alkotott, az emberiség hasznára vált. Ám mire a tervünket elfogadták és minket két példányban elkésztettek, öt sírba vitte a tüdőbaj, a rengeteg nélkülözés. Amikor az emberek látták, hogy megálljuk a helyünket már mindenki sajnálta öt.

- A végén még megríkattok - gúnyolódott az egyik új gép. Nekünk nincs ilyen romantikus múltunk. - Minket elégedett, jóllakott emberek terveztek. Nem egy, hanem egy egész tervező csoport. Bizony a születésünk nem tartott sokáig és a munka alatt lelkesedésben sem volt hiány. Egy kettőre össze állítottak bennünket és tökéletesek vagyunk.

- Ám, ha akkor - szólt az egyik öreg gép - az a beteg, minden bajjal és akadállyal hősiesen dacoló ember, nem tervez meg minket, a ti ősötöket, ti sem készülhettetek volna el olyan gyorsan. Korszerűsíteni, továbbgondolni már könnyebb, mint semmiből valamit alkotni.

A két gép elrestellte magát. Nem szóltak. Lassan csend borult a sötét gépcsarnokra.

Másnap reggel markos emberek jöttek, a két régi gépet darabokra szedték, kocsira rakták és helyükre állították az újakat.

- Hát ezekkel az ócska vas hulladékokkal mi lesz? - kérdezte az egyik szállító. - Hova kerülnek? A szemétdombra?

- Ugyan! - mondta a művezető. - A vasöntödébe. Aztán pár hónap múlva, újjászületve ugyanolyan fényesen és büszkén, mint ezek ni, - mutatott a két vadonatúj gépcsodára - újból hozzánk, vagy esetleg egy másik gyárba viszik.

- Kerékkötőnek?

- Munka segítőnek, és ha onnan is kiszorítja őket a fejlődő technika, múzeumba kerülnek, mert ha nem gondolunk a jövő nemzedékekre, ha nem követhetik nyomon a valóságban is: honnan indult egy gyártási folyamat és hova jutott, akkor az emberek is elgépiesednek. A két régi masina valamennyi darabja elmosolyodott. A halál helyett az élet, a munka vár reájuk, és ha minden igaz, utána a jól megérdemelt pihenés, a kíváncsi gyermekek és felnőttek vizsla simogató tekintette.

Balga az aki lenézi azt, ami régi, ami elavult, mert mindenki köszönetet és tiszteletet érdemel, aki valaha olyan valamit alkotott ami az emberiség hasznára, javára válik és szebbé, könnyebbé teszi az életünket, egyszóval itt hagyta a névjegyét a földön.