Az elégedetlen leány

Volt egyszer egy asszony, annak három lánya. Egyik szebb volt, mint a másik, de legszemrevalóbb volt a legkisebb. Kár, hogy soha semmivel nem volt megelégedve. Ha anyja krumplit főzött, neki babra támadt étvágya, ha mindhárman egyforma ruhát kaptak, ő másfélét szeretett volna, ha esett, ő száraz időt kívánt, ha meleg volt, esőt, ha hideg volt, napsütést.

Történ egyszer, hogy az anya gyönyörű rózsás ruhát vett mindhárom lányának. A két idősebb majd kibujt a bőréből örömében, de a legkisebb duzzogott, fintorgatta az orrát, mert neki éppen kockás ruhára fájt a foga. Egy idő után az anyja kifogyott a béketűrésből, és rászólt a lányára:

- Ha nem tetszik, menj, és keress magadnak kockásat!

Az elégedetlen lánynak se kellett több, kiszaladt a házból és meg sem állt, amíg s szomszéd országba nem ért. Itt meg szólított egy anyókát:

- Nem tudja, hol kaphatnék szolgálatot?

- Éppen én is szolgálót keresek - mondta a csupa ránc arcú vénség, - állj be hozzám, nálam jó helyed lesz, ruhára sem lesz gondod, ellátlak mindennel.

A lány megörült a szolgálatnak, mert a hosszú úton igencsak megéhezett. Az anyó egy szép nagy házba vezette, beinvitálta a konyhába és azt mondta:

- Ne torkoskodj, légy mértékletes! Dolgozz becsületesen, a jó munkádnak meglesz a jutalma. Azzal kiment, magára hagyta a lányt.

Alig lépett ki az anyó az ajtón az újdonsült szolgáló mindjárt harapnivaló után kutatott. Talált is egy nagy tepsi kalácsot, letört belőle egy jókora darabot, és a szájához emelte. De nem haraphatott bele, mert kalács úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Tört még egy darabot, de azzal is úgy járt. Végül is elfogyott a nagy tepsi kalács anélkül, hogy akár egy morzsányit is evett volna belőle. Így járt a többi étellel is. Mitévő legyen? Hogyan csillapítsa éhségét. Mérgében sírni kezdett. A nagy zokogásra kijött a szobából az öregasszony és megkérdezte.

- Mi bajod leányom?

- Éhes vagyok és nincs amit egyek - siránkozott a lány.

- Ott van az asztal sarkán egy darab száraz kenyér. Azt megeheted. Ne félj, nem tűnik el a kezedből, mert eddigi munkádért csak ezt érdemled, - szólt az anyóka, és kiment.

A lányt kínozta az éhség, mit volt mit tennie, megette a száraz kenyeret. Alig nyelte le az utolsó falatot, lefeküdt a konyha sarkába és elaludt. Másnap, ahogy felébredt, megint enni akart, de úgy járt, mint előző nap. Ami ételt a szájához emelt, mind levegővé változott.

- Mit csinálsz leányom? - nyitott be a konyhába a matróna.

- Éhes vagyok... enni szeretnék.

- Aki enni akar, annak dolgoznia is kell leányom, de amint látom, neked nem nagyon fűlik a fogad a munkához. Semmi szükségem egy lusta szolgálóra... Mondd meg mit kívánsz, mi miatt vetted a nyakadba a világot és mehetsz, amerre látsz.

- Egy kockás ruhát szeretnék...

- Jól van - mondta az öregasszony - kapsz egy olyan kockás ruhát, amilyet a szolgálatodért megérdemelsz. Azzal kihozott a szobából egy gyönyörű szép ruhát és átnyújtotta a leánynak. Az nyomban magára kapta, és anélkül, hogy megköszönte volna, kilépett az ajtón.

Az anyó utána kiáltott:

- A ruhád nagyon szép, messze földön nincsen párja, de ha csak gondolatban is elégedetlen leszel vele, úgy eltűnik, rólad, mintha köddé vált volna.

Az elégedetlen lány útra kelt és meg sem állt hazáig. A piac téren találkozott két nővérével, akik nem győzték csodálni húguk gyönyörű kockás öltözetét. Nem is lett volna semmi baj, ha arra nem sétál egy falubeli lány, piros pettyes ruhában. Az elégedetlen szeme megakadt rajta.

- Mennyivel szebb a pettyes, mint a kockás - gondolta magában, és tágra nyitott szemmel bámult a lányra.

No, de nem sokáig, mert mellette hirtelen nevetés harsant. Körülnéz, és ijedten látja, hogy nagy embertömeg állja körül, és mindenki kacag, hogy zeng belé a tér. Csak nem rajta? Tekintete akaratlanul is végigsiklott magán és, mit látott? A kockás ruha úgy eltűnt róla, mintha köddé vált volna. No, irult-pirult is szégyenében az elégedetlen leány. Legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Szerencséjére arra jött az édesanyja, és rádobta a nagy kendőjét. Így mentette meg a világcsúfságtól...