A fájdalom

Pistikének fájt a foga. Eleinte csak nyöszörgött, aztán rázendített, amúgy Pistikésen.

- Reggelig bírd ki, kisfiam, aztán elmegyünk a doktor bácsihoz, ő majd segít rajtad - mondta anyukája.

- De nagyon fáj! - sírta a gyerek. - Minek is van fájdalom a világon, úgy haragszom rá...

Aztán fájdalomcsillapítót kapott, elnyomta az álom, és a Fájdalom hirtelen előtte termett. Nem tudná elmondani, milyen volt, de a hangja jóságosan csilingelt, és minden szavát megjegyezte.

- Hallom kisfiam, haragszol rám, pedig én jó barátod vagyok. Honnan tudnád, hogy baj van a szervezetedben, ha nem riasztanálak! Sejtelmed sem volt a romló fogadról! Ici-pici lyuk van rajta, de kicsiből lesz a nagy, és minél később veszed észre, annál nehezebb a segítség. Emlékszel még, amikor játék közben megkarcoltad a kezed? Nem is figyeltél rá, belemerültél a hancúrozásba. Gyulladásnak indult, amikor figyelmeztettelek: vigyázz! Anyukád bekötötte, és másnap már nem fájt. Így volt? Bizony így...

- Ha valóban csak azért fáj a fogam, hogy észrevegyem a bajt, akkor akár abba is hagyhatnád, hiszen már régen tudom, hogy baj van - nyöszörögte Pistike.

- Szívesen megtenném, ha nem lennének rossz tapasztalataim Előfordult már, hogy abbahagytam a fájdalom - riasztást, mert megsajnáltam a kínlódót, és mi történt? Másnap - mivel megszűnt a gyötrelem, eszébe sem volt orvoshoz menni, és amikor újra belesajdultam, más sokkal nagyobb volt a baj.

- Megígérem, hogy reggel biztosan elmegyek a doktor bácsihoz, csak ne fájjon tovább a fogam - szipogta Pisti.

- Tudom, hogy nem kellemes a jelenlétem, de mi lenne a kis gyermekekkel nélkülem? - kérdezte a Fájdalom.

- Örökké kacagnának, és boldogok volnának!

- Tévedsz - mosolygott Fájdalom. - Még alig tudtál járni, amikor hozzáértél a forró kályhához. Megégetett, fájt, elkaptad a kezed, és bömbölni kezdtél. Azóta sosem mentél közel olyan tárgyhoz amely meleget árasztott. Biztosan emlékszel még arra is, amikor négyéves korodban vonaton utaztál és a kezed az ajtó nyílásához tetted. Jött egy bácsi, nem vette észre, és odacsípte. Alig ért a csapóajtó a kezedhez, máris elkaptad, mert riasztottalak. Így kerülted el a nagyobb bajt. Azóta nem igen teszed oda a kezed, ahol valami záródik, inkább a kilincset fogod meg, ugye? Hallottam, amikor anyukádnak azt mondtad: minek is van fájdalom a világon, nagyon haragszom rá. Még most is haragszol? - kérdezte a Fájdalom.

- Nem. Már nem, vagyis nem annyira. Ígérem, hogy reggel ovis becsületszóra elmegyek a doki bácsihoz.

- Köszönöm - szólt jóságosan a Fájdalom. - Úgy látom megértetted, hogy a javadat akarom. Saját kárán tanul az okos. Remélem jó ideig nem találkozunk, mert én annak örülnék, ha soha, senkinek nem kellene kellemetlen perceket szereznem. De ideje hogy búcsúzzam, megvirradt. Jön anyukád, hogy felkeltsen. Tartsd meg amit ígértél. Saját érdekedben kérlek, ugye megtartod?

- Megtartom! - motyogta Pisti, csókkal ébresztő anyukája fülébe.