Pisti és Palkó

Élt egyszer egy faluban két kisfiú, az egyiket Pistinek, a másikat Palkónak hívták. Mivel egyidősek és éppen szomszédok voltak, testi - lelki jó barátságban éldegéltek egymással. Megesett, hogy összevesztek, birkóztak is nemegyszer a dús, kövér fűben, de barátságukon ez mit sem rontott.

Történt egyszer télen, amikor térdig érő hó fedte az egész falut, hogy Palkó váratlanul, úgy megdobta Pistit egy kőkemény hógolyóval, hogy barátjának rögvest eleredt az orrvére. Lett is olyan óbégatást, hogy összeszaladt a fél falu. Pisti torkaszakadtából ordított, és fenyegetőzött, Palkó meg ijedtében hazaszaladt az anyja szoknyája mögé.

Pisti kegyetlen bosszún törte a fejét. Persze Palkótól sem volt szép dolog a váratlan támadás, és legalább ne gyúrta volna olyan keményre azt a hólabdát, vagy ha már keményre sikeredett, ne a fejére, hanem valahová máshová célzott volna vele. Elég az hozzá, hogy ami még barátságukban sosem fordult elő, lement a nap anélkül, hogy kibékültek volna. Palkó annyira szégyellte magát, hogy nem mert bocsánatot kérni, Pisti pedig otthon ült, és a megtorláson gondolkozott. Lassan éjszaka lett. Az égboltra kiültek a ragyogóbbnál ragyogóbb csillagok. Aludt az egész falu, kivéve a két kis barátot. Palkót nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, Pisti pedig még mindig a bosszún törte a fejét. Végre eszébe jutott valami. Arcára kárörvendő mosoly telepedett, és nemsokára elaludt.

Ugye kíváncsiak vagytok, mit tervezett Pisti, Palkó ellen? Elárulom! Mindkettőjüknek volt egy futószőlő tökéje. Együtt ültették ki - ki saját udvarába. Pisti úgy akart bosszút állni, hogy kitépi Palkó szőlőjét tövestől, amikor senki nem látja. Akkor aztán lesz miért bőgni annak a híresnek.

Pisti nyugtalanul bár, de elaludt. Ám egyszer csak kinyílt a szoba ajtaja, és begurult rajta egy hatalmas, hamvas szőlőszem, és egyenesen Pisti felé tartott. Amikor az ágyhoz ért, ugrott egyet, és fenn termett a dunyha tetején. Pisti félelmében mozdulni sem mert.

- Szervusz Pistikém - szólt kedvesen, mosolyogva a hatalmas szőlőszem - én vagyok Szőlő királykisasszony. Hozzád jöttem. Biztosan gondolod is, miért. A fülembe jutott, hogy bosszút forraltál egyik kis alattvalóm ellen. A Palkó szőlő tőkéjéről beszélek. Ne csodálkozz, hogy tudom, hiszen azért vagyok királykisasszony, hogy mindent tudjak, ami az országomban történik, vagy történni fog. Én már azt is tudom, hogy Palkó szőlő tőkéje tavasszal - ha felébred téli álmából - hat fürttel örvendezteti meg kis gazdáját. Persze, ez még csak kóstoló, de minden évben több és több termést hoz, ám ha nem mondasz le tervedről, kis szolgám életének, gyümölcseinek vége. Szerintem gyávaság tőled Pistike, hogy ilyesmi az eszedbe jutott. Sok mást tehetnél e helyett. Például kihívhatnád Palkót a rétre, és vívhatnál vele egy hógolyócsatát, vagy büntetésből két hétig nem barátkoznál vele. Annyi más eszedbe juthatott volna, de te éppen egy ártatlan növény tönkretételével akarsz bosszút állni És mi lesz, ha Palkó - aki persze rögtön tudni fogja, hogy a tettes csak te lehettél - mérgében kitépi a te tőkédet is? Ha neki nincs, ne legyen neked sem. Két kis szolgámnak, és ki tudná megmondani hány fürt szőlőnek kérek kegyelmet, királykisasszony létemre. Pisti nagyon kérlek, ne hajtsd végre amit tervezel.

Pisti a szégyentől azt sem tudta, hová legyen. Legszívesebben bebujt volna a dunyha alá, hogy ne kelljen a mosolygó, kedves szőlőbogyócska szemébe néznie.

- Ígérd meg, Pisti. Meglátod hálából mézédes fürtöket küldök neked Tavasz kisasszonnyal.

- Megígérem! - lehelte Pisti. - Nem, bántom Palkó tőkéjét,soha!

Alig mondta ki mindezt, a szőlőbogyócska úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Pisti hirtelen felült, mert az ablak felől kopogást hallott.

- Pisti - suttogta odakinn Palkó. - Haragszol? Bocsáss meg nekem, nem tudok elaludni, amíg haragszol - hallotta a kedves hangot.

- Megbocsátok! - mosolygott boldogan. - Csak eredj, feküdj le, és aludjunk mindketten... jó éjszakát, barátom...