A sokeszű legény

Kerek erdőn, dombos hegyen, hét országon, harminc falun túl, élt egyszer, egy elkényeztetett királykisasszony. Hogy a szó köztünk maradjon, alaposan benne járt már, a férjhez menési korban, de mindenkit butának tartott magához. Egyszer a király így szólt a lányához.

- Öreg vagyok már, nehezemre esik az ország vezetése, ideje, hogy férjhez menj, és levegyétek a vállamról a kormányzás terhét.

A királykisasszony mindent megígért, és ki is hirdettette hetedhétországban: férjet keres, de a kezét csak az nyerheti el, aki három találós kérdését megfejti. Jöttek is sorra a szebbnél - szebb, daliásabbnál daliásabb királyfiak, hercegek.

A királykisasszony így sorolta el a feladatot:

- Ha egyet össze tudsz adni eggyel úgy, hogy semmi ne maradjon, ha kettőből el tudsz venni kettőt úgy, hogy négy legyen, ha háromból el tudsz venni hármat, hogy maradjon egy, akkor mi ketten egy párrá lehetünk.

- Képtelenség! - mondták a kérők. - Hogy lehetne kétszer egyet összeadni, hogy ne maradjon semmi? Hogy tudnék kettőből elvenni kettőt, hogy négy legyen? Ha háromból veszek el hármat semmiképpen, nem maradhat egy!

Teltek a hetek, de a kérdésre nem tudott megválaszolni egyetlen kérő sem. Egyszer aztán arra vetődött egy legény, aki azért fogott vándorbotot, mert a falujában mindenki félkegyelműnek tartotta. Pedig dehogyis volt őkelme félkegyelmű, inkább túl sok eszet adott neki a Teremtő, ráadásul olyan csavarosan forgót, hogy senki nem tudta követni.

Amikor a legényt a királylány elé eresztették, az akkorát kacagott, hogy az oldala is belesajdult. Kacagtában, csak elhadarta a találós kérdéseket, a legény pedig így búcsúzott:

- Egy hét múlva itt leszek, a kezedért!

Azzal nekivágott, a hegyfelnek, völgyalának. Amint ment mendegélt, meglátott egy faültetésre szánt gödröt, és mellette egy földkupacot. Felcsillant a szeme: megvan az első kérdésre a válasz. Egy gödröt, meg egy kupacot összeadva, nem marad semmi! Második nap két fűzfabokor akadt az útjába. Fejéhez kapott: megvan a második kérdésre a felelet: ha két fűzfabokorból elveszünk egy - egy ágat, és leszúrjuk a földbe, gyökeret eresztenek, és négy fűzfabokrunk lesz.

Harmadik napon egy palotához ért, amelynek minden ablaka deszkával volt beszegelve. Megkérdezte, ki lakik ott, az emberek pedig suttogva mondták: a háromfejű sárkány. Tüzet okád, haragja egyenlő a halállal. A legény elhatározta, hogy ő bizony szembenéz azzal a félelmetes állattal. Megdöngette a kaput, mire fujtatva, dübörögve, megjelent a háromfejű szörnyeteg. No, a legénynek sem kellett több, előrántotta a halbicskáját, és egymás után lenyiszatolta, a sárkány három fejét. Amikor a harmadik sárkánykobak is porba hullt - halljatok csodát, egy felszabaduló lélegzettől kisérve, eltűnt a sárkány, és helyében ott termett, egy gyönyörű leány.

A legénynek sem kellett több. Magához ölelte a szépséges hajadont, és elhatározta, hogy egy élete egy halála, más nem lehet a párja, vagy örökké agglegény marad. Kézen fogta a lányt, és elindult visszafelé, mert akkor már tudta, hogy a harmadik kérdésre is meg tud felelni. Elvette a sárkány három fejét úgy, hogy maradt egy... szép leány!

A királykisasszonyt majdnem szétvetette a méreg, amikor a legény elsorolta a feleleteket. Fancsali képpel, kelletlenül nyújtotta, sokgyűrűs kezét a legény felé, de az elhárította:

- A kérdéseidre megválaszoltam. Nem volt nehéz, mert ha az ember elgondolkozik azon, amit lát, sok mindenre rájön. A kezedre nem tartok igényt, mert nem szeretem a kivagyi, fennhéjázó fehérnépet, az olyat, aki azt hiszi, senki nem okosabb nála a földön, és nem a szívével választ párt, hanem, hogy uralkodhasson felette, az okosabb jogán. Szerencsére én megtaláltam az igazit. Keresd tovább te is az urad, amíg csupa ránc nem lesz az arcod a pártád alatt, s ha mégsem leled meg, élj egyedül, aminél szörnyűbbet nem kívánok még az ellenségemnek sem...