Tükör óvoda

- Hát a mellényed hol hagytad? - kérdezte mókus néne a fiát.

Marci végignézett magán, és valóban: az inge felett nem volt ott a csíkos mellényke. Nagy kelletlenül visszabandukolt, az óvodába, de bizony a mellényt nem találta. Hü, mennyit zsörtölődött Mókus mama.

-Nem elég, hogy megeszi rajta a piszok a ruhát, nem szeret fürdeni, ha csak teheti, elkerüli a mosakodást, újabban már a holmiját is ebek harmincadjára hagyja?! Csak neki van ilyen haszontalan, semmire kellő fia, miért?

Marcit bántotta a dolog, mert mi tagadás, fájt neki, ha anyját szomorkodni látta. De hát mit tegyen, ha szőrén - szálán eltűnt a mellény. Más még nem vesztett el soha semmit?!

- Menj, mosakodj meg - kérte Mókus mama, és kisietett az odúból. Mire visszatért Marci már aludt, így nem ellenőrizhette hogy szót fogadott-e, vagy poros - piszkosan bujt a vackába. Eltelt egy nap, kettő, három majd elérkezett a hatodik, a szombat este.

- Kész a fürdővized Marci! - hívta Mókus mama, a feje búbjáig szurtos csemetét. - Vetkőzz le, hozom a tiszta fehérneműt - mondta, és bement a hálóodúba. Alig ért a szekrényig, amikor Marci akkorát rikkantott, hogy hanyatt - homlok futott vissza hozzá.

- Mama! Mamuskám! Megvan a mellényem! – újságolta, és mancsában, valóban ott virított, a lábakelt hupikék ruhadarab.

- Na végre! - mosolyodott el Mókus mama. - És hol volt?

- Az ingem alatt, Mamikám... az ingem alatt! - énekelte Marci.

- Úgy?! - komorodott el Mókus mama. - Szóval mióta a mellényed elveszett, nem mosakodtál? Hat napja le sem vetkőztél? - mosta gyerkőce fejét, előbb szóval, aztán meleg, szappanos vízzel is.

Hétfőn Szurtos Marci - mert az oviban így csúfolták - olyan patyolat tisztán ment óvodába, hogy még a napsugarak is hanyatt estek, tükörfényes bundáján. Fel is tűnt azon nyomban mindenkinek, és még a legádázabb csúfolkodóknak is, torkukon akadt a rigmus. Pedig akkor már az egész erdő tudta a mellény előkerülésének csúfos történetét, hiszen a kandi madaraknál nincs locsi-fecsibb hírvivő.

- Jól van Marci! - dicsérte meg az óvó néni. - Ma te vagy a legeslegszemrevalóbb és nagyon szeretném, ha mindig ilyen lennél.

- Óvó néni kérem! - nyújtotta fel parányi pracliját, egy piros maslis mókuslányka. - Tessék megengedni, hogy én legyek a Marci tükre, csakhogy mindig ilyen csodásan nézhessen ki.

- Mije akarsz te lenni, Marcinak? - csodálkozott az óvó néni.

- A tükre. Minden reggel megsúgnám neki, ha valami nincsen rajta rendben. Hiszen senki sem láthatja, ha piszkos a füle, vagy égnek mered az üstökén a bunda... csak tükörből, mert az mindent megmutat.

- Nos, Marci - mosolygott az óvó néni, - mit szólsz hozzá? Elfogadod Rézikét, tükörnek?

Mit meg nem ígért volna Marci, az óvó néni dicséretéért. És különben is: Rézike sohasem csúfolta.

Akár hiszitek, akár nem, attól kezdve még a legádázabb csúfolkodóknak se volt miért gúnyolniuk Marcit. Ám, ha valamelyikük mégis megpróbálta, Rézikével, Marci hűséges tükrével, találta szembe magát. Azóta abba az óvodába, csak tükröcskék járnak. Egymás tükreivé szegődtek valamennyien, a tükör pedig sose csúfol, csak figyelmeztet.

Nem is akad a földkerekségen még egy olyan rendesen öltözött, tiszta, és szófogadó állatpalántákkal benépesített óvoda, mint az erdőbéli…