Róka Misi világgá megy

Elállna szemetek szátok, ha bekukkanthatnátok Róka Misékhez. A szűkös lyukban hat kis rókafi szorong, és ami csodálatos mindnek van neve. A névadás Róka papa tisztje, mert neki csavarosabb esze van, mint Róka nénének, és sokat nevetnek mig fel nem, cseperednek azon, hogy anyjuk végigsorolja valamennyik nevének kezdőszótagját, mire eltalálja annak a nevét, akihez szólni akar.

A hat rókafi mind más. Ugyanúgy elütnek egymástól, mint a gyerek testvérek. Van köztük nyávogós, kényeskedő, huncut, örökké éhes, nagyszájú, kötekedő, szóval elég a baja velük a róka párnak.

Róka mama, mint minden anyuka vigyáz arra, hogy egyik ivadékával se kivételezzen, ne érezze egyik, sem hogy őt jobban, vagy kevésbé szereti a másiknál. Ezt a legnehezebben az örökké hízelgő Misi kölyök érti meg. Mindig hízelegne, anyjához bújna, dehát köztetek is van, aki ilyen anyás.

Történt egyszer, hogy Róka néne ki akart osztani néhány feladatot.

-Ba be bio bo mi La -szólt le a lyuk mélyére.

-Most melyikünk menjen?-kérdezte Misi, de már kúszott is oda az anyjához.

-Ha már itt vagy, fuss el a boltba. Felirtam mit vegyél, csak add oda Uhu néninek. De igyekezz, mert mindenki éhes.

Misi fogta a pénzes zacskót, a kosarat, és már futott is a bolt felé. Szeretett vásárolni, mert Uhu néni, már csak reklámként is, mindig adott neki egy szem cukrot. Amikor megkapta, amit anyja kért, fizetett, és indult haza. Az úton találkozott Farkas Ödönnel, aki az erdő legverekedősebb szájhőse volt.

-Adj valamit a kosaradból, különben felbuktatlak.

- A tej zacskóban van, a kenyér nincs megvágja, mit adhatnék?

- Add ide a tejet. - mondta és már kapott is a zacskó után. Éles körme kilyukasztotta a tasakot, és a tej pillanatok alatt szétfolyt. Farkas Ödön, gúnyos röhögéssel hagyta ott, a síró rókafit.

- Ha hazamegyek elszomorítom Anyókát. Annyira szeretem, és még egy vacak bevásárlást sem tudok rendesen véghezvinni? Az ördög vinné el Ödönt, csak találkozzak vele,… ha nagy leszek.

Ott toporgott a kosárral, nem a büntetéstől félt, hanem attól, hogy édesanyja elszomorodik, még ennyit sem lehet rábízni. Le is tért a hazafelé vezető útról, és nekivágott a rengetegnek. Könnyei potyogtak, de gondolta, a kenyéren el lesz egy darabig, de legalább anyjának nem okoz szormoruságot a mamlaszságával.

Jó darabig mendegélt, amikor találkozott Uhu bácsival.

-Hát te hova igyekszel, Misi fiam?

-Világgá!

-Nocsak, az nincs valami közel. Aztán mi vett rá a vándorlásra?

-Farkas Ödön kiöntötte a tejet, és nem akarok anyámnak szomorúságot okozni.

-Nem akarsz? Hányszor elmondtam az iskolában Misi fiam, hogy, kis bajból sosem szabad nagyot csinálni. Mit gondolsz anyád, mit csinál otthon? Téged sirat, jajveszékel, keresésedre indít mindenkit, és alig várja, hogy keblére öleljen.

-Gondolja, Uhu bácsi?

-Tudom. Ismerem, az anyákat.

-De én azt akarom, hogy sose legyen oka panaszkodni rám, azt akarom, hogy engem szeressen a legjobban.

-Na az nagy hiba fiacskám, mert egy anya, ha húsz ivadéka van is, mindegyiket egyformán kell, szeresse. Különben nem érdemli, meg hogy anyának hívják. Nincs két egyforma kölyök, tudom, hiszen tanitó vagyok, de valamiért mindegyiket lehet szeretni. Szerencsére nem vagyunk egyformák, de valamennyiünknek helye van az ég alatt, vagyis a kerek erdőben. Na szegődj mellém fiam, és ha kilépünk, fél óra múlva, besompolyoghatsz a lyukba, de lefogadom, hogy anyád a kapuban áll, és a neved kiabálja.

-Vagyis fájdalmat okoztam neki?

-A szülői aggodalom a legnagyobb fájdalom, ne adj okot rá soha többé-, mondta Uhu bácsi, és mert hamarosan futott feléjük a zokogó Róka mama, fel is röppent, és ugy eltünt, mintha ott sem lett volna.