A virágok

Volt egyszer egy kislány, akit Katicának hívtak. Ez a Katica szakasztott olyan volt, mint a többi gyermek, a játékot, az édességet többre becsülte bárminél.

Történt egyszer, hogy Katica édesanyja május elején a virágoskertben dolgozott. Katica, akinek éppen nem akadt játszótársa, kíváncsian nézte anyja szorgoskodását. Mennél tovább nézte, annál nagyobb kedvet kapott a munkához.

-Anyukám! Csinálhatnék én is egy kiskertet magamnak?

-Hogyne kislányom! Csinálj csak Szép, és hálás dolog a virágápolás.

-De hol legyen az én kertem? Ugy szeretném, ha mindenki látná.

-Tudod mit? Neked adom itt a ház előtt, ezt a kiskertet. Már félig meddig beültettem, nem sok dolgod lesz vele a gyomlálásig. S akkor meg segítek én is, de csak az idén. Jövőre már rád hárul minden munka.

Katica legszívesebben táncra perdült volna örömében. Egész nap ki sem mozdult a kertből, tett-vett szorgoskodott.

Másnaptól pedig várta, mikor dugja ki színes fejecskéjét az első virág.

De mint az már lenni szokott, Katica lelkesedése nem tartott sokáig. Mire eljött a gyomlálás ideje, már jobban érdekelte a játék. Édesanyja szó nélkül elvégzett mindent, Katica meg játék közben így dicsekedett a többi gyereknek:

- A kiskert az enyém, és nekem nyílik benne minden kis virág.

Ebben az évben is elszállt a nyár, elhervadtak a virágok. Már fagyott is éjszakánként, amikor egyszer Katica különös hangokra riadt. Felült és ijedten hallgatózott. A hangok a kiskertből jöttek.

- Brr megfagyok. végem van! Soha többé nem hozok halványlila tányérnyi virágokat- jajgatott a dália.

- Jaj. jaj. De az én sorsom sem különb- siránkozott a begónia. Lassan kővé fagy a gumóm, holott már régen a pincében kellene szunyókálnom, hogy jövőre ujjból ámulatba ejthessem a járókelőket.

-Az én magházam is megfagy. Mi lesz ebben az évben? Nem szedi ki senki a magjaimat? Jövőre ki virít helyettünk?

-. Majd virítok én- kacagott a csalán. Tavaly még volt gazdája ennek a kertnek, elég bajom akadt vele. Alig tudtam ugy elbújni, hogy észre ne vegyen, és ki ne tépjen. Jövőre azonban? Ha a kert Katicáé marad nagyszerű sora lesz a csalán nemzetségnek. Én nem fagyok meg. ti meg jajgassatok csak, ahogy a torkotokon kifér.

- Ebadta csalánja- pattogott a tulipán. Mit ártod magad a mi bajunkba? Jövőre csak giz gaz terem a kertbe és elfordítja a fejét, aki erre jár.

Na, de ez már sok volt Katica fülének. Átfutott édesanyjához a másik szobába.

- Édesanyám- zokogta- sírnak a virágok. Megfagynak egy szálig. Kint hagytam őket a kertben a gumókat, a magokat már rég be kellett volna hoznom.

Édesanyja megölelte Katicát.

- Rosszat álmodtál kislányom. A virágok nem fagynak meg, ne félj, hiszen már behoztam mindent. Észre sem vetted?

- Nem, feléje se néztem a kiskertemnek.

- Azért gondoskodtam a virágokról én, de nem is tudom kié a kiskert tulajdonképpen? Tied, vagy az enyém?

- Az enyém édesanyám. az enyém és meglásd jövőre gondját, viselem.

Katica betartotta ígéretét, mert attól kezdve legfeljebb tanácsot, ha kért édesanyjától, de segítséget sosem. És akikor volt a legboldogabb, amikor a kertjét dicsérték. De már valóban megillette őt a dicséret.