A felezés

A gyermeknapi majális talán még sohasem sikerült ilyen jól. Kora délután, vidám nótaszóval vonult fel az ünnepeltek tarka-barka serege a sportpályára. A műsor első részében az óvodások, hol pityergő, hol mosolygó szájjal elmondták versikéiket, eltipegték kedves táncukat, majd az iskolások következtek. Vidám jelenetek, versek, színpompás táncok váltották egymást, és a műsor után megkezdődtek a vidám vetélkedők. A lepényevés résztvevői a fülük hegyéig lekvárosak lettek, amin persze szívből kacagott mindenki. A zsákbafutás sem, volt kevésbé mulatságos, hiszen elhemperedett egyik másik, majd felállva, -mivel nem látott ki a zsákból- gyors iramban, elindult visszafelé. Horgászat, célbadobás és még ki tudja hány féle játék, szórakoztatta a gyerekeket.

A zsábafutást Pisti nyerte, de nem csoda, hiszen heteken át gyakorolta otthon, a kertben. A győztes nagy tábla cskoládét kapott, amit azon nyomban ki is bontott, és jóízűen enni kezdte. Sanyi, aki másodiknak futott be, Pisti mellett majszolta a csokiját. Csemegézés közben a verseny eseményeiről beszélgettek, a nyeremény pedig fogyott. Nagyon is gyorsan fogyott. Pisti éppen a felénél tartott, amikor szépen visszacsomagolta a papírba.

- Mi az, nem bírod megenni?-kérdezte nevetve Sanyi

- Dehogynem! Kétszer ekkorát is bekebeleznék, de felét hazaviszem az öcsémnek.

- Persze..a betegnek kedveskedni kell.

-Nem csak azért, mert most beteg, Megszoktuk, hogy mindenen osztozkodunk. Felezünk. Nem is esne már jól semmi, ha nem így tennénk.

-Sajnállak öregem- gúnyolódott Sanyi.- Látod nekem sokkal jobb sorom, van, nem kell osztozkodnom senkivel, mindent megehetek, amit kapok.

Pisti nem válaszolt, csak zsebébe süllyesztette a fél tábla csokit és elindult a célbadobás felé, szerencsét próbálni. Késő délutánig folyt a vidám játék. A kélt fiú azelőtt nem volt túl jó barátságban, de a zsábafutás valahogy közelebb hozta őket egymáshoz. Pisti könyvet ígért Sanyinak, ezért amikor estébe hajlott az idő, együtt indultak hazafelé. Alig értek be a szobába, Peti a két évvel fiatalabb kisöccsi, indián csatakiáltással ugrott bátyja nyakába.

-Mit hoztál Pistikém? - kérdezte, amikor nagynehezen visszabujt az ágyba.

Pisti átadta a féltábla csokoládét, és a lábadozó mohón enni kezdett. Eközben Sanyi is megkapta az ígért könyvet, de valahogy nem akaródzott hazamennie. A kis Peti vidáman csacsogott, majd ujjból és újból kiugrott az ágyból, hogy bemutassa a legújabb cselgáncsfogást. Vidáman birkózott bátyjával, a jó puha szőnyegen, míg végül is anyu ágyba parancsolta.

- De mikor olyan büszke vagyok Pistire- duzzogott Peti..olyan ügyes, hogy megnyerte a zsábafutást.

- Sokat hancuroztok?-kérdezte kissé félszegen Sanyi

-Hü, rengeteget. Mindig együtt játszunk. Peti mellett nem lehet unatkozni.

Sanyinak egyre a sok átunatkozott óra járt az eszébe, amit otthon, szobájában egyedül töltött. Hiába volt a tévé, a sok könyv, a tengernyi játék, a számítógép, néha az sem elégíti ki az embert. Jó volna valakihez szólni, valakivel bolondozni, kacagni, olyan jó lenne…ha neki is volna egy testvére, olyan..mint Peti.

Neked van testvéred? Ha van, ugye sosem verekedtek.