Méregzsák

Valamikor rége régen, volt egy nagyon híres mindentudó bölcs, akinek a szakálla olyan hosszura növekedett kétszáz éves élete során, hogy azon feküdt, azzal takarózott. Ez a mindentudó bölcs mondta, hogy minden emberben van egy méregzsák. Egyikben csak icike-picike, másikban meg nagyobb. Akiben kisebb a zsákocska hamarabb megtelik, és mihelyt kicsordul a száján egy parányi méreg, toporzékolni, kiabálni kezd. Akiben nagyobb a méregzsák a hetek, hónapok mérgét is eltüntetheti benne anélkül, hogy valaki is bosszankodni lássa. Ha jól idefigyeltek Pisti történetére, rájöttök, a mesebeli bölcs arany igazságára és arra, mitől kisebb, vagy nagyobb egy méregzsák.

A kisfiú, akiről mesélek, egy elkényeztetett egyetlenke, akit mióta a világon van egymással versengve, kényeztetnek a szülők és a nagyszülők. A kényeztetés még sosem vált javára egyetlen gyermeknek sem így ne csodálkozzatok, ha Pistiből is egy követelőző, kiskirályt játszó zsarnok lett. A méregzsákja meg, mert hát a kényeztetés évei alatt nem igen volt alkalma a tágulásra, akkorka maradt, mint egy borsószem.

- Mi bajod aranyvirág? Mit szeretnél? Nézd, mit hoztam neked. Gyere, lovagolj a hátamon, -kényeztették a széltől is óva a kisfiut.

Idegen gyerekek közé, de még óvodába sem engedték, nehogy bántsák vagy eltanuljon helytelen dolgokat. Így adódott, hogy az iskola egészen új világot nyitott meg a kisfiú előtt. Nem tehette azt, amihez éppen kedve volt, csendben kellett ülnie, és néha még mozdulatlanul is, ami bizony nehezére esett Pistinek. A szemfüles kis osztálytársak csakhamar felfedezték micsoda nebántsvirág és milyen könnyen bosszantható. Mindent elkövettek, hogy minél több oka legyen a sírásra, toporzékolásra. Tetszett nekik, hogy bármilyen erős fiúval is került szembe Pisti, ha tele lett a méregzsákja, gondolkozás nélkül nekirontott és ütötte, püfölte azt, aki hagyta magát. No, de ki hagyta? Senki! Visszaütöttek, és mert edzettebbek, erősebbek voltak nála, neki csak a toporzékolás maradt.

- Méregzsák! Méregzsák! Kiabálták a gyerekek, és hol ez csípett bele, hol az, persze csak mókából.

Méregzsák, vagyis Pisti más sem tett otthon, csak panaszkodott, és mert panaszkodott, még jobban dédelgették, kényeztették.

A szülők szinte naponta bejártak az iskolába, követelték, hogy büntessék meg a fiukat csúfoló gyerekeket, de a tanitó bácsi csak mosolygott.
-Nem a gyerekekben van a hiba. Sajnos Pistiben sincs közösségi érzés, nincs hozzászokva a gyermektársasághoz, és az így adódó természetes súrlódásokhoz. Nehezen törődik bele, hogy itt nem körülötte forog a világ.

Teltek a napok és hetek, de Pisti nem változott. Gondolkozás nélkül nekiment annak, aki ferdén nézett rá, és ha ő húzta a rövidebbet, sírt, toporzékolt, mint egy kiscsikó.

Történt egyszer, hogy Pisti tollát kérdezés nélkül elvette a padtársa. Ugy gondolta, egymás mellett ülnek, nem kell még arra is engedélyt kérni, hogy egy tollat megnézhessen.

Hü, ha láttátok volna Pistit. Olyan piros lett, mint a paprika, a tollat meg olyan durván kapta ki a kis kiváncsi kezéből, hogy felsértette vele annak kézfejét.

-Te tolvaj!- mondta ki a kemény vádat.

- Nem akartam ellopni. Én. Én, csak megnéztem- dadogta zavartan a kisfiú, aki belátta: nem volt egészen helyén való, amit tett. Meg kellett volna kérdeznie, elveheti-e.

- Akkor is tolvaj vagy, tolvaj. Érted? Ha nem nézek oda biztosan zsebrevágod, én meg kereshetem.

Erre aztán már a kis kiváncsi türelme is elfogyott, és belebokszolt Pisti vállába. Na, annak sem kellett több, felugrott és olyan toporzékolásba kezdett, mintha valami tüzes ritmusú spanyol táncot járna. Az osztály először kacagva szemlélte,

- Járjad, Pisti. Pattogj méregszsák-biztatták a gyerekek.

Pisti pedig járta, akár egy pattogó gumilabda. Egyszer csak nyílott az ajtó és belépett a tanár néni, Pisti megtorpant, még a keze is a levegőben maradt, olyan erőtlenül, hogy igazán megszánhatta, aki látta.

Legjobban a szomszédja sajnálta meg, nem is gondolkozott sokat, jelentkezett.

-Mit akarsz mondani fiam?

-Ne, tessék haragudni, hogy Pisti. Én voltam a hibás, elvettem a tollát, és hátba is vágtam- sorolta pironkodva. Igazán sajnálom, nem akartam.

Pisti felkapta a fejét, és az elmúlt percek mérgétől piros arcát padtársa felé fordítva mindenki megrőkönyödésér4e azt mondta

- Nem ő, én voltam a hibás azt mondtam neki, hogy tolvaj. Meggondolatlan voltam, többé nem teszek ilyet.

A tanárnő intett mindkettőnek, hogy üljenek le, és a gyerekek nem is sejtették, min mosolyog olyan kitartóan egész óra alatt.

Ti ugye sejtitek? A tanár néni biztos volt abban, hogy megtört a jég, hogy Pisti nem járja többé a méregtáncot és lassacskán a csúfnév is, lekopik róla.