Elemér ruhái

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit Elemérnek hívtak. Ez a fiú olyan, de olyan rendetlen volt, hogy hozzá hasonlót biztosan nem is láttatok még. Elemér füzetei szanaszéjjel hevertek, asztalon, szekrényben, földön, ruháit este össze-vissza dobálta le egyrésze a földre, másik a székre, vagy éppen az alá került.

De halljatok csodát. Egy éjjel Elemér szörnyű kiabálásra ébredt. Felült és körülnézett. A hold besütött az ablakon, így mindent tisztán látott. A dzsekije ott állt az asztal közepén és nagy hangon szónokolt.

-Elég volt!- kiáltott a kabát. - Nem bírom tovább. Még egy hónapja sincs, hogy Elmér birtokába, kerültem. Ha láttátok volna, milyen nehezen rakosgatta össze az értem járó pénzt az édesanyja. És milyen boldog volt, amikor becsomagolva átnyújtotta neki. Hogyne hiszen a fiának vette, hogy ne szégyenkezzen a többi gyerek előtt, neki is legyen szép ruhája, ne éreztethessék vele, hogy apa nélkül, özvegyen neveli. Azt hittem Elemér kibújik a bőréből örömében. Ehelyett mindjárt magán hagyott és játszani indult. Édesanyjának elfelejtette megköszönni. És az óta mindenhova engem hord. Hiába mondja az édesanyja, hogy ott van a régi, játszásra, fára mászni az is, de rá sem hederít. Undor rám nézni. De nem is tűröm tovább a sorsomat…

-Te panaszkodsz?-kiáltott közbe a nadrág. -Nézd meg az én ülepem, folt hátán folt, még jó hogy ma ez a menő, de rajtam nem divatból sorakoznak a lyukpótlók, hanem mert különben kilátszana mindene. Folt hátán folt vagyok, pedig én sem szolgálok régebben, mint te. Nem bírom tovább, maholnap félredobnak, és követ törölnek fel velem.

-Nézzetek rám- kiáltott keservesen az ing. -A nyakam olyan piszkos, hogy annál már csak a kézelőim piszkosabbak. Hiába könyörög kisgazdámnak az édesanyja, biz az sosem mosakszik meg rendesen. De hogy is mosakodhatna, amikor reggel az utolsó percben ugrik ki az ágyból, délben szalad játszani, este pedig olyan fáradt, hogy semmihez sincs kedve a sok futkározás után. Minden harmadik nap sikáló kefével dörzsölnek mosáskor. Már teljesen szétfoszlok, pedig alig szolgálok két hónapja. Nem bírom sokáig, mosogatórongy lesz belőlem-, fejezte be az ing.

- Ne haragudjatok, hogy én is közbeszólok, súgta, erőtlen hangon a cipő- de engem is megnézhettek. Van mit nézni rajtam. Három hete kerültem kisgazdám lábára, és ide süssetek, hogy nézek ki. Kétszer voltam már javítóban, sok-sok szöget vertek belém, visszatákolták a talpamat, elkopott a gumisarkam, de megint dögrováson vagyok. Hogy is ne lennék, hiszen kis gazdám egész délután egy hatalmas kemény labdába rugdos velem. Focinak hívják. Ha az iskola után levett volna, és megkímélne, mennyi ideig szolgálhattam volna csinosan. De így csakhamar a szemétdombra kerülök

-Hagyjuk itt Elemért, ne törjünk tovább,- javasolta a kabát. -Minket azért készítettek, hogy minél tovább szolgálhassuk a gyerekeket. Ha itt maradunk, kábavész a sok munka, amit készitőink belénk öltek. Gyerünk, indulás!

-Megálljatok!- kiáltott utánuk kétségbeesetten Elemér. -Ne menjetek el. Mit veszek fel holnap? Iskolába kell mennem.

-Egy feltétellel maradunk, ha megígéred, hogy iskolából hazajövet átöltözök, az iskolában pedig vigyázol ránk- és este szépen összehajtogatva, raksz le a szék karfájára.-mondta a nadrág.

-És ha minden reggel és este megmosakszol.

- Megigérem. megigérem-suttogta Elemér, csak ne menjetek el.

Azzal a kabát szépen összehajtogatta magát, odament a székhez és áthajolt a karfáján. A nadrág végig feküdt a szék ülőkéjén, az ing rálibbent a kabátra, és a cipők odaálltak szépen egymás mellé, a szék alá.

Látod -, szólt a kabát, -így kell bennünket eltenni éjszakára! M is kényelmesen szeretnénk aludni, kis gazdánk.

És Elemér betartott ígéretét. Meg is nézheti akárki. Mindig olyan mintha skatulyából húzták volna elő. Azt még elárulom, hogy Elemér az egészet csak álmodta. Ruháit édesanyja rakta rendbe akkor éjjel is. De az álom jó lecke volt. Használt.